DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Marquez lenyomta Doviziosót, dobogón a Suzuki

Jorge Lorenzo első kanyaros kiesése után Andrea Dovizioso és Marc Marquez párharcává vált az Aragóniai Nagydíj, amelynek végén a repsolos spanyol örülhetett. A nap meglepetését a Suzukik és az Apriliával hatodik Aleix Espargaro szállította.

Óriási drámával indult a MotoGP Aragóniai Nagydíja: a pole-ból induló Jorge Lorenzo már az első kanyar kijáratán óriási highside bukást mutatott be, amely után hordágyon kellett elvinni a spanyolt. A vezetést így Andrea Dovizioso örökölte meg, megelőzve Marc Marquezt, akit egy darabig még Andrea Iannone is szorongatott. Nemcsak a Suzukik kezdtek azonban meglepően jól, hanem Aleix Espargaro is, aki az első körökben az ötödik-hatodik helyen haladt az Apriliával, Dani Pedrosával csatázott a spanyol.

Hosszú körökön keresztül csak vonatozott egymás mögött az élmezőny, féltávhoz közeledve aztán a kemény gumikat választó Dovizioso rákapcsolt, s csak a hátulra meglepetésre puha abroncsot felrakó Marquez tudta vele tartani a lépést, Alex Rinsék folyamatosan leszakadtak róluk. Marquez viszont olyannyira ott maradt az olasz sarkában, hogy tíz körrel a vége előtt át is vette tőle a vezetést egy bevetődős manőverrel. Persze a ducatis sem hagyta magát, némi adok-kapok után újra Dovizioso állt az első helyen, a páros előzgetésének köszönhetően pedig Iannone is újfent a nyomukba ért. 



Öt kör volt még hátra, amikor Marquez ismét próbálkozott, mindketten lesodródtak kissé, így néhány pillanatra Iannone még vezette is a versenyt. Az igazán parázs csata azonban csak ezután kezdődött Dovizioso és Marquez között, többször is megelőzte egymást a két élmenő. Az utolsó körre a repsolos némi előnnyel fordulhatott, a Suzukik pedig teljesen lemaradtak.

Végül pedig nem is történt már változás: Marquez zsinórban harmadszor nyerni tudott Aragónban, Doviziosónak be kellett érnie a második hellyel. Iannone dobogóra vezette a Suzukit, amely Rins negyedik helyének is örülhetett. Pedrosa lett az ötödik, Espargaro a nap meglepetését szállítva a hatodik, majd jött Danilo Petrucci, a Yamahával kilenc helyet javító Valentino Rossi, a top10-et pedig Jack Miller és Maverick Vinales tette teljessé.

A futam végeredménye:

1.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

41'55.949

2.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

+0.648

3.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+1.259

4.

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+2.638

5.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+5.274

6.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+9.396

7.

Danilo PETRUCCI

ITA

Alma Pramac Racing

Ducati

+14.285

8.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+15.199

9.

Jack MILLER

AUS

Alma Pramac Racing

Ducati

+16.375

10.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+22.457

11.

Franco MORBIDELLI

ITA

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+27.025

12.

Takaaki NAKAGAMI

JPN

LCR Honda IDEMITSU

Honda

+27.957

13.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

+28.821

14.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+32.345

15.

Karel ABRAHAM

CZE

Angel Nieto Team

Ducati

+37.639

16.

Scott REDDING

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+39.585

17.

Thomas LUTHI

SWI

EG 0,0 Marc VDS

Honda

+40.763

18.

Hafizh SYAHRIN

MAL

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+56.296

19.

Xavier SIMEON

BEL

Reale Avintia Racing

Ducati

+58.981

20.

Jordi TORRES

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

+59.513

Nem ért célba:

 

 

 

 

 

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda CASTROL

Honda

 

 

Alvaro BAUTISTA

SPA

Angel Nieto Team

Ducati

 

Nem teljesítette az 1. kört:

 

 

 

 

 

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: