DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Lorenzo tört az élre a második edzésen

Ismét Marc Marquez uralta sokáig az eredménylistát, a végén azonban nem ment rá a gyorskörökre, így négyen is megelőzték, köztük jövő évi csapattársa is. Valentino Rossi viszont csak a 17. helyen zárt.

A délelőttihez képest felhősebb időben rendezték meg a MotoGP második sachsenringi szabadedzését, amely előtt a legfontosabb hír az volt, hogy az Assenben kézsérülést szenvedő Franco Morbidelli helyét Stefan Bradl vette át a hétvége további részére. A tréning maga pedig egy ijesztő balesettel indult: a szabadkártyás Mika Kallio rongyolt ki a sóderágyba, és csak az utolsó pillanatban repült le a KTM-ről, amellyel együtt becsapódott az airfence-be. Bár hordágyon szállították el a finnt és látszólag fájdalmas volt számára az ütközés, remélhetőleg nem esett komolyabb baja.

Mindeközben az eredménylista élén a német pályán 2010 óta legyőzhetetlen Marc Marquez nevét olvashattuk, megelőzve Maverick Vinalest és a Ducati gyári párosát, Jorge Lorenzót és Andrea Doviziosót. A repsolosnak amúgy volt egy necces pillanata: egy ízben csaknem eltalálta Johann Zarco motorjának hátulját a célegyenes végi féktávon.



Nem emiatt, de Marquez vezetése ezúttal sem tartott ki a végéig: míg a kemény keverékű abroncsokat próbálgatta, addig többen feltették a puhább gumikat, közülük pedig Lorenzo bizonyult a leggyorsabbnak. Összességében is remekeltek a Ducatik, hiszen Danilo Petrucci lett a második, Dovizioso pedig a negyedik, kettejük közé a suzukis Andrea Iannone ékelődött be. Marquez végül csak ötödik lett, megelőzve Vinalest és a meglepetésember Takaaki Nakagamit. Valentino Rossi mindössze a 17. helyen zárt, az állítólag a hátsó tapadással küzdő olasz így egyelőre nem áll Q2-t érő pozícióban.

A 2. szabadedzés végeredménye:

1.

Jorge LORENZO

SPA

Ducati Team

Ducati

1'20.885

 

2.

Danilo PETRUCCI

ITA

Alma Pramac Racing

Ducati

1'21.142

0.257 / 0.257

3.

Andrea IANNONE

ITA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'21.204

0.319 / 0.062

4.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1'21.309

0.424 / 0.105

5.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'21.349

0.464 / 0.040

6.

Maverick VIÑALES

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'21.384

0.499 / 0.035

7.

Takaaki NAKAGAMI

JPN

LCR Honda IDEMITSU

Honda

1'21.447

0.562 / 0.063

8.

Jack MILLER

AUS

Alma Pramac Racing

Ducati

1'21.497

0.612 / 0.050

9.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda CASTROL

Honda

1'21.540

0.655 / 0.043

10.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Angel Nieto Team

Ducati

1'21.568

0.683 / 0.028

11.

Alex RINS

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'21.616

0.731 / 0.048

12.

Pol ESPARGARO

SPA

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'21.680

0.795 / 0.064

13.

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'21.718

0.833 / 0.038

14.

Bradley SMITH

GBR

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'21.743

0.858 / 0.025

15.

Tito RABAT

SPA

Reale Avintia Racing

Ducati

1'21.777

0.892 / 0.034

16.

Hafizh SYAHRIN

MAL

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'21.777

0.892

17.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'21.784

0.899 / 0.007

18.

Johann ZARCO

FRA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'21.787

0.902 / 0.003

19.

Scott REDDING

GBR

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'22.003

1.118 / 0.216

20.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'22.305

1.420 / 0.302

21.

Stefan BRADL

GER

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'22.457

1.572 / 0.152

22.

Karel ABRAHAM

CZE

Angel Nieto Team

Ducati

1'22.555

1.670 / 0.098

23.

Thomas LUTHI

SWI

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1'22.767

1.882 / 0.212

24.

Mika KALLIO

FIN

Red Bull KTM Factory Racing

KTM

1'23.194

2.309 / 0.427

25.

Xavier SIMEON

BEL

Reale Avintia Racing

Ducati

1'23.437

2.552 / 0.243

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: