DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

Rossi: Marquez tönkreteszi a sportunkat

„Ez már nem agresszív, hanem piszkos versenyzés”, „félek ellene harcolni”, „a versenyirányításnak tennie kell valamit” – csak néhány az olasz motoros kemény kijelentései közül az Argentin Nagydíj után.

Áll a bál Marc Marquez termasi produkciója után: a spanyol már a rajtnál is érdekes manőverezést mutatott be, a versenyen pedig előbb Aleix Espargaróval, majd Valentino Rossival is ütközött. A legnagyobb vihart természetesen a páros múltját is ismerve ez utóbbi váltotta ki, a „Doktor” pedig a leintést követő nyilatkozatában is keményen nekiesett a címvédőnek – a Twitteren a helyszíni tudósítók által összeszedett foszlányokat idézzük:

„Rendben vagyok, de nagyon rossz ez a helyzet, tönkretette a sportunkat, mivel egyáltalán nem tiszteli a riválisait. Egy-egy ilyen hiba előfordulhat, persze, de péntek reggel óta ezt csinálja. Ha így kezd el játszani valaki, az elérhet egy igen veszélyes szintet. Miért kell ilyeneket csinálnia, miközben más nem is képes ilyesmire? A versenyfelügyelőségnek komoly a felelőssége, az elmúlt 15 futamon ezt csinálta, idén pedig még rosszabb lett a helyzet. Félek, amikor Marquezzel együtt vagyok pályán. Nem én vagyok a versenyirányítás, ők fognak dönteni, de szerintem ezzel rombolja a sportunkat. Tisztelni kell az ellenfeleket.”



„Pénteken Maverickkel kezdte, de szerencsére Maverick látta őt. De hogy ötször csináljon ilyet egy hétvégén? Nekem ez szándékosnak tűnik. Ez veszélyes, Aleix Espargaróba is belement. Miért kell így versenyezni? A MotoGP-ről beszélünk, a motorversenyzés csúcsáról, de ha mindenki így viselkedne, roncsderbivé válna. Valamit tenni kell, de nem érzem magam védve a versenyfelügyelőség által. Semmi sem történik, és ha most sem fog, a következő versenyen ugyanez lesz. Nagyon dühös vagyok, egyéltalán nem jó móka vele harcolni, nem játszik tisztán. Nem agresszíven versenyez, hanem piszkosan.”

Rossi így beszélt Marquezzel való viszonyáról: „Egyáltalán nem erősködtem. Miért nem előzött meg a következő kanyarban? Direkt jött neki a lábamnak, hogy leküldjön az ívről. Nem volt semmiféle kapcsolatom Marquezzel 2015 után, ez most sem változik. Ha ő nem tisztel engem, én sem fogom őt” – fogalmazott a yamahás, aki a repsolos elutasított bocsánatkérési szándékáról is beszélt: „Egy vicc… Ahhoz sem elég tökös, hogy akkor keressen fel, ha egyedül vagyok. Nem érdekli, mi van veled, tudom, hogy nem igaz, amit nekem mondott.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: