DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Rossi: Senki sem tudja, mi fog történni Argentínában

A Katarban dobogóra álló olasz szerint idén is pályáról pályára változhatnak az erőviszonyok a MotoGP-ben: mindez főként attól függhet, ki hogyan alkalmazkodik a Michelin abroncsaihoz.

Valentino Rossi számára meglehetősen hullámzóan alakult az idei előszezon, Katarban viszont végig az élmezőnyben motorozva a harmadik helyen intette le a kockás zászló. Az olasz „szokás szerint” a versenyen mutatta a legerősebb formát, de a „Doktor” úgy érzi, nem is csak a hangvillások kiszámíthatatlan teljesítménye miatt nem lehet megjósolni, mit hoznak számukra a következő versenyek:

rossi-katar-2018



„Először is, az időmérőn egyáltalán nem voltam elégedett a motor egyensúlyával, mivel kipróbáltunk néhány módosítást, hogy életben tartsuk az első gumit. És igen, életben is tudtuk tartani, csak utána viszont veszítettünk a sebességünkből” – idézi Rossi szavait a Crash.net. „Ezért azt mondtam magamnak a futam előtt, hogy mindent beleadunk, hogy gyorsak legyünk, aztán ha a gumi kibírja, akkor kibírja, ha meg nem, akkor viszlát…”

„De már a bemelegítő edzésen is tettünk egy lépést előre: jobb lett a kigyorsításunk a kanyarokból, és szerintem az elektronikával is elég jól dolgoztunk. A jó és a rossz hír is az, hogy idén is komoly különbségek lesznek pályáról pályára a motorok között, szóval senki sem tudja, mi fog történni Argentínában.”

A 39 éves versenyző szerint a Michelin abroncsaihoz való alkalmazkodás jelentheti idén is a kulcsot a sikerességhez, ez viszont sokkal inkább motorfüggő: „Úgy vélem, a gumiválasztás most sokkal inkább függ a motortól, semmint a versenyzőtől. Dani és Marc a kemény elsőt rakta fel, mert az volt a legjobb a Honda számára. Az összes yamahás pedig a közepeset választotta, mert a mi motorunk számára meg az a legjobb. Szóval ez inkább a gyártótól függ, nem pedig a vezetési stílustól. Rengeteget próbálgattam a kemény keverékű első abroncsot, de egyszerűen túl lassú voltam vele.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: