DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Hogyan verekedett majdnem össze Crutchlow Poncharallal?

Három és fél éve váltak külön az útjaik, a csapatfőnök azonban mosolyogva gondol vissza egykori pilótájára. Cal Crutchlow azóta a királykategória egyik legkülönlegesebb személyiségévé nőtte ki magát, igaz, már debütáló évében sem a visszafogottságával hívta fel magára a figyelmet.

Néhány heves pillanat ellenére a Tech 3 Yamaha vezetője, Herve Poncharal szép emlékeket őriz Cal Crutchlow-ról, aki 2011 és 2013 között erősítette a csapatát. A brit motoros két rajtelsőséget és hat dobogós pozíciót szerzett a Tech 3 alakulatában, mielőtt a Ducatihoz, majd később az LCR Hondához igazolt – utóbbival két futamot nyert 2016-ban.

crutchlow-verekedes-01



„Cal olyasvalaki, akit mindig tisztelni és talán kedvelni is fogok, még ha néha kicsit őrültnek gondolom. Ő egy ilyen karakter, imád vitát kavarni, van egy sajátos humora, tökös, megvan benne minden, ami egy motorversenyzőnek kell” – elemezte korábbi versenyzőjét Poncharal a crash.net szakoldalnak adott interjújában.

Crutchlow nemrég elárulta, hogy 2011-ben azzal állt a csapatvezető elé, hogy vissza akar térni a Supersportba. Most Poncharal is elmondja, ő hogyan élte meg azt az időszakot. „Nagyon gyors volt, de túl sokszor bukott. A nyári szünet előtt Laguna Secában azt mondtam neki, hogy nem folytathatod így tovább. Csak tizenötödik vagy a bajnokságban, pedig sokkal jobb vagy azoknál, akik megelőznek, csak nem vagy konzisztens.”

crutchlow-verekedes-02

„Azt felelte, hogy ha nem kedvelsz, rúgj ki. Hosszasan vitáztunk, nem akartam meghátrálni, bár összeverekedni sem akartam vele, már csak azért sem, mert sokkal erősebb nálam. Mindenki igyekszik támogatni a versenyzőjét, de ha egy újonc úgy viselkedik, mint egy gyerek, néha rájuk fér egy ébresztő pofon. Nem azért kiabálsz vele, mert nem kedveled, hanem mert segíteni akarsz neki.”

Poncharal nevetve jegyzi meg, hogy Crutchlow abban a helyzetben nem épp kedves szavakkal illette őt – az f-betűs angol kifejezéssel szólította fel, hogy kopjon le. Később azonban bizonyára fontolóra vette a szavait, mert utólag köszönetet mondott azért, hogy tükröt tartott elé. „Sok mindent lehet rá mondani, de azt nem, hogy ostoba lenne. Sosem a sebességével volt gond, hanem a kiegyensúlyozottságával.”

„Olyan típusú versenyző, aki büszke és sosem adja fel. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna, hogy visszatér a Supersportba. Tudta, hogy előbb-utóbb gyors lesz a MotoGP-ben is, mi pedig csak hálásak lehetünk azért, hogy kitartott, hiszen nélküle szegényebbek lennénk egy érdekes személyiséggel.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: