DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
Motor

Pedrosa visszatér a valenciai szezonzáróra

A Honda hétfő kora este bejelentette: a Motegiben kulcscsonttörést szenvedő, ezért mindhárom tengerentúli fordulót kihagyó spanyol pilótájuk rajthoz áll a hétvégén sorra kerülő idényzárón.

Dani Pedrosa a Japán Nagydíj második szabadedzésén mutatott be egy hatalmas high-side bukást, amely során eltörte a jobb kulcscsontját, emiatt kénytelen volt kihagyni a három egymást követő távol-keleti versenyt. Motegiben és Sepangban a HRC tesztpilótája, Hiroshi Aoyama ugrott be a helyére, Phillip Islanden azonban az épp akkor ráérő Nicky Hayden helyettesítette, s az amerikai a Superbike-világbajnoki idény végeztével most is elérhető lett volna, ám a Honda hétfő kora este bejelentette, hogy ezúttal nem lesz szükség sem rá, sem másra, Pedrosa folyamatosan javuló állapotának köszönhetően ugyanis a spanyol ott lehet a valenciai szezonfinálén.

pedrosa-valencia



„Az előző három hét nem volt könnyű a fájdalom miatt, különösen közvetlenül a műtét után és azért, mert hiányzott, hogy nem versenyezhetek egyes kedvenc pályáimon” – nyilatkozta Pedrosa a Repsol Honda közleményében. „Ugyanakkor, miután elkezdtem a rehabilitációt, napról napra javult a helyzet, és a gondolat, hogy megpróbáljak időben felépülni a valenciai futamra, lökést adott a nehéz pillanatokban. Még mindig nem tudjuk, hogyan fogom érezni magam a motoron, mindenesetre boldog vagyok, hogy visszatérhetek a versenyzéshez. Imádom a valenciai pályát, nagyszerű emlékeim vannak onnan, és örülök, hogy a saját szurkolóim előtt térhetek vissza a pályára.”

Pedrosa visszatérése azért is fontos lehet a Repsol számára, mert Marc Marquez malajziai bukásának köszönhetően elveszítettek az első helyet a csapatbajnokságban: a hétvégi évadzáróra a Movistar Yamaha tízpontos előnnyel érkezik meg velük szemben. Mivel ebben az értékelésben mindkét versenyző eredménye számít, s vélhetően a spanyol még a sérüléséből visszatérve is eredményesebb lehet, mint helyettesei, az általa szerezhető pontok kulcsfontosságúak lehetnek az istálló számára. A konstruktőri bajnokságban, ahol csak az adott gyártó legjobban szereplő pilótájának eredménye számít, a Honda 21 egység fórral rendelkeznek a Yamahával szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: