DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Motor

Bukásokkal még Rossi sem lehet világbajnok

Az olasz motoros korábbi főmérnöke, Jeremy Burgess az Ausztrál Nagydíj helyszínén beszélt egykori versenyzője teljesítményéről. A szakember szerint a „Doktor” tavaly hibát követett el azzal, hogy csak a dobogós helyezéseket tűzte ki célul, emellett beszélt arról is, idén miért bukott többször, mint Marc Marquez.

Jeremy Burgess azóta Valentino Rossi főmérnökeként dolgozott, hogy a pilóta 2000-ben bemutatkozott a királykategóriában, a szakember pedig akkor is követte az olaszt, amikor az Hondáról Yamahára, majd Ducatira, végül ismét Yamahára váltott. 2013 végén azonban a „Doktor” úgy határozott, lecseréli az őt hét világbajnoki elsőséghez segítő Burgesst, akinek a helyére Silvano Galbusera lépett. Azóta Rossi két év végi második helyet jegyez – tavaly kis híján az összetett győzelem is meglett –, s idén is jó úton halad az ezüstérmes pozíció felé.

rossi-win-2016-(1)



Burgess a múlt hétvégi Ausztrál Nagydíj idején épp Phillip Islanden járt, hogy a szervezőknek segítsen néhány dologban, a Motorsport.com szakoldal pedig kapott az alkalmon, és kikérte az ex-főmérnök véleményét Rossi teljesítményével kapcsolatban – hiszen ha valaki igazán ismeri a kilencszeres világbajnokot, akkor az ő.

„Egy körön talán nem Valentino a leggyorsabb, de a versenyeken még mindig a legerősebbek egyike” – nyilatkozta Burgess. „Igaz, hogy nem nyert újabb vb-címet, de 2015-ben nagyon közel volt hozzá. Én sokakkal ellentétben úgy gondolom, nem az utolsó három futamon vesztette el a bajnokságot, hanem sokkal korábban. Úgy döntött, a dobogós helyezéseket veszi célba, és így is állt a versenyekhez, de ez most nem elég ahhoz, hogy világbajnok legyél, ahhoz futamokat kell nyerned” – vélekedett a szakember.

rossi-win-2016-(2)

Burgesst meglepte, hogy az olasz motoros idén többször is elesett, de arra is adott egy magyarázatot, hogy a világbajnok Marc Marquez miért ússza meg gyakrabban a necces helyzeteket: „Valentino számos hibát elkövetett idén, különösen az asseni és a japán esései keltették fel a figyelmemet. A hollandiai meglehetősen szokatlan volt, mert általában nem szokott elesni, amikor vezet. Marc képes elkerülni ezeket a bukásokat, mert nagyon mozgékony. Valentino reakciói az évek múlásával kissé lelassultak.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: