DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 28. kedd
Motor

Marquez: Olyan lenne, mintha nyernék a lottón!

A Repsol Honda versenyzője matematikailag akár már a soron következő Japán Nagydíjon bebiztosíthatja pályafutása ötödik világbajnoki győzelmét, a spanyol szerint azonban erre meglehetősen kicsi az esélye.

Bár a nyári szünet óta Valentino Rossi folyamatosan közeledni tudott Marc Marquezhez a világbajnoki pontversenyben, s az Aragóniai Nagydíjig 43 pontosra dolgozta le hátrányát, a spanyolországi viadalon a hondás versenyző tudott nyerni, s miután az olasz csak harmadik lett, ismét 52 egységre hízott kettejük között a különbség. Ez pedig azt jelenti, hogy Marquez matematikailag akár már Motegiben biztossá teheti harmadik királykategóriás címét: ehhez legalább 76 pontosra kell növelni a fórját, ami csak úgy lehetséges, ha megnyeri a Japán Nagydíjat, miközben a „Doktor” legfeljebb a 15. pozícióban ér célba.

marc-marquez-lotto-2016-1



A repsolos spanyol saját bevallása szerint erre nem sok esélyt lát, de szerinte nem is ez a lényeg: „A legfontosabb, hogy elhódítsuk a világbajnoki címet – az nem számít, mikor” – nyilatkozta Marquez, akinek szavait a Motorsport.com szakoldal idézi. „Nem hiszem, hogy ez már Japánban sikerülni fog: az olyan lenne, mintha nyernék a lottón! Ha bajnok akarsz lenni, eljön az idő, amikor meg kell ragadnod a lehetőséget. A legfontosabb, hogy mi ki is vártuk ezt a pillanatot. Ha Aragónban nem nyertünk volna, nem zárhattam volna jól a hétvégét.”

Marquez jövő hétvégi ünneplését nehezítheti, hogy ráadásul a Twin Ring Motegi a kemény féktávjaival és kigyorsításaival nem is feltétlenül fekszik az idei Hondának – a hátralévő négy helyszínről így beszélt a vb-éllovas: „Természetesen Phillip Island és Valencia kedvezőbb pályák számunkra. Motegiben is erős voltam tavaly száraz körülmények között, de aztán az esőben más volt a helyzet. Malajziában az új aszfalt kapcsán még nem tudjuk, hogyan fogunk megbirkózni vele. De ugyanilyen mentalitással kell folytatnunk: ha úgy érkezzünk meg a vasárnaphoz, hogy az adott pályán nem tudunk nyerni, az nem probléma, várnunk kell.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: