DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 28. kedd
Motor

Nem működnek a Repsol Honda fejlesztései

Marc Marquez szerint csalódást keltően alakult a Repsol Honda számára a Katalán Nagydíjat követő barcelonai teszt, amelyen hiába próbáltak ki számos újdonságot, azok nem hozták a várt eredményeket.

A Honda számára nem indult jól a 2016-os év: a repsolosok rengeteget szenvedtek az előszezoni tesztek során, ennek ellenére a futamokon már többé-kevésbé fel tudták venni a versenyt a Yamahákkal, s Marc Marquez barcelonai második helyével ismét az élre állt a pontversenyben. Fejlesztésekre azonban így is bőven szükség van a csapatnál, így nagy várakozás előzte meg a hétfői catalunyai tesztet, ahol többek között egy új vázat és egy új kipufogórendszert is kipróbáltak, valamint az elektronikán is próbáltak csiszolgatni a jobb kigyorsítások érdekében. Marquez azonban nem volt túl optimista a gyakorlást követően:

23531_orig_98c571e357b8ab7e9f008de1a6d6e7b8



„Számos dolgot kipróbáltunk, de ha őszinte akarok lenni, kicsit többre számítottam ettől a teszttől” – idézi a spanyol versenyző szavait a crash.net szakoldal. „Rengeteg kört teljesítettünk, kipróbáltuk mindkét vázat, a jelenlegit és az újat is. Az újnak van ugyan néhány előnyös része, de összességében inkább kicsit rosszabb volt. De a jövőre nézve megpróbáljuk kihasználni ezeket a pozitívumokat, mert szerintem hozzá tudjuk állítani a mostani vázhoz. Az újjal egyébként csak két etapot teljesítettem, aztán már csak egy motorral dolgoztam.”

Egy szempontból azért sikerült fejlődést elérniük: „Foglalkoztunk az elektronikával is, különösképp azért, mert a vasárnapi verseny végén rengeteg problémám volt a rendszerrel. Nem értettem, mi történik. Viszont találtunk valamit, és most már sokkal-sokkal jobb volt a helyzet, főleg a kanyarkijáratokon. Ilyen szempontból tehát boldog vagyok, mert vasárnap még aggódtam, de most már tudjuk az okokat. Ami viszont a többi részét illeti: alapvetően ugyanazzal a motorral zártam a tesztet, mint a futamot, szóval nem igazán fejlődtünk sokat” – fogalmazott Marquez, aki végül arra a kérdésre, hogy jelentősnek érzi-e a különbséget a korábbi és az új kipufogó között, így felelt: „Igen, nagy a különbség, de nem jobb.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: