DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
Motor

Rossi: Egy kis hibáért is azonnal megfizetsz

Valentino Rossi a minap csaknem másfél év elteltével esett ki egy versenyen: a Yamaha klasszisa elismerte hibáját, de hozzátette, hogy az idei Michelin-gumik sokkal kevésbé megbocsájtók, mint voltak a Bridgestone abroncsai. A „Doktor” azt is elárulta, miért szenvedett a kigyorsításokon a futam elején.

Valentino Rossi egy negyedik és egy második hellyel a tarsolyában érkezett meg Austinba, ahol a harmadik pozícióból vághatott neki a versenynek. Az olasz számára azonban nem tartott túl sokáig az Amerikai Nagydíj: a harmadik kör elején kicsúszott alóla a Yamaha, s ezzel a 2014-es aragóni viadal óta először volt kénytelen idejekorán befejezni egy versenyt. A kilencszeres vb-győztes esetén is ugyanúgy a motor eleje úszott el, mint a Michelin-éra legtöbb balesete során:

„Nyilvánvaló, hogy idén más a helyzet a gumikkal” – nyilatkozta Rossi, akinek szavait a crash.net szakoldal idézi. „A Bridgestone-nak is voltak tavaly más problémái, de az első abroncsuk nagyon biztonságos volt. Idén ha egy apró hibát elkövetsz, azonnal megfizetsz érte. Ugyanolyan sebességgel érkeztem meg abba a kanyarba, de van ott két bukkanó, és talán túlságosan belül voltam, ezért úszott el a motor eleje. Ezért koncentrálnod kell, precíznek kell lenned, és nem szabad hibáznod a versenyen. Mire észleltem, hogy mi történt, a motor már harminc méterrel előttem járt.”

orig_1b423ef8a42fd457fdb124dd650fa9fe



A „Doktor” szerint nem is feltétlenül a francia cégen múlik, hogy tudnak-e javítani a helyzeten, hanem sokkal inkább a csapatokon: „A Michelin is dolgozhat az ügyön, de főként nekünk kell a motorokon, hogy jobban passzoljanak a gumikhoz, és főként nem szabad egyetlen hibát sem elkövetnünk. Szerintem ez teljesen normális. Úgy vélem, a Superbike-ban is hasonló a helyzet a Pirellivel: ha hibázol, elesel. A Bridgestone esetén még elkövethettél egy kisebb hibát bukás nélkül. A Michelin abroncsainak remek a teljesítményük, jó érzés velük motorozni és tetszenek nekem. A gond, hogy nem szabad hibázni.”

Rossi tehát elismerte, hogy hibázott a harmadik kör elején, de már előtte sem alakult problémamentesen a versenye: a start után egy ideig még a második pozícióban is haladt, ám a hosszú egyenesben többen is faképnél hagyták. Az összetettben jelenleg 33 egységnyi hátránnyal a harmadik helyet elfoglaló pilóta elmagyarázta, miért vesztett sokat a kigyorsításon: „A problémát az jelentette, hogy a rajtnál leégettem a kuplungot. Valamilyen okból kifolyólag idén több problémánk van a kuplunggal, mert már Argentínában is voltak gondjaink” – fogalmazott Rossi, hozzátéve, hogy már épp kezdte ismét jól érezni magát a motoron, amikor elkövette a kieséséhez vezető hibát.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: