DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Motor

MotoGP: A bukó Marquez nyert, Rossi csak a 10.

Marc Marquez nyerte a MotoGP harmadik szabadedzését Jorge Lorenzo és Andrea Iannone előtt. Rossi épphogy befért a Q2-be, mivel legjobb ideje csak a tizedik helyre volt elég.

A MotoGP versenyzői magyar idő szerint 14 óra 55 perckor kezdték meg a harmadik gyakorlást. Az előző kettő és a mostani edzés összesített eredménye alapján jutnak a pilóták közül tízen automatikusan az időmérő második szakaszába. A pálya ránézésre még mindig poros volt, és láthatóan küzdeniük is kellett a versenyzőknek a nehéz körülményekkel.

Rögtön az edzés elején a tegnap szenzációsan teljesítő Jack Miller bukott. Lorenzo tudott először javítani a korábbi idejéhez képest, de nemcsak ő, hanem Barbera, Iannone, Rossi és Marquez is gyorsultak már az első tíz percben. Marquez, Iannone, és Rossi került a képzeletbeli első sorba.



Fél órával a vége előtt Marquez faragta lejjebb az idejét, és már 1:40.801-es időt futott, hét tizeddel jobbat ment a tegnapi mért körénél. Mögötte Rossi, Lorenzo, Barbera és Iannone sorakozott fel a top 5-be. A tegnap jól szereplő és ma bukó Jack Miller csak a 13. volt, míg az előző edzéseken 6. helyet hozó Redding a 10. helyen tanyázott.

Bő negyed órával a leintés előtt az eddig a mezőnybe beleszürkülő suzukis Vinales mutatta meg magát a második helyen. Marquez tovább javított, Pedrosa pedig feljött harmadiknak. Az utolsó tíz percbe érve várhattuk a további gyorsulást a versenyzőktől. Próbálkoztak is, de Marquez úgy tűnt, túl gyorsan ért be a célegyenes utáni kanyarba és elesett. A hajrában Lorenzo és Iannone jött be az első helyezett mögé. Hector Barbera érkezett be negyediknek, kiütve a biztos Q2-ből Jack Millert.

A királykategória versenyzői legközelebb magyar idő szerint 18 óra 30 perckor lépnek pályára az időmérő előtti utolsó tréninggel.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'40.368

 

2.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'40.392

0.024 / 0.024

3.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

1'40.741

0.373 / 0.349

4.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

1'40.766

0.398 / 0.025

5.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'40.796

0.428 / 0.030

6.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1'40.807

0.439 / 0.011

7.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1'40.893

0.525 / 0.086

8.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

1'40.929

0.561 / 0.036

9.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1'41.040

0.672 / 0.111

10.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1'41.101

0.733 / 0.061

11.

Jack MILLER

AUS

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

1'41.145

0.777 / 0.044

12.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'41.171

0.803 / 0.026

13.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1'41.246

0.878 / 0.075

14.

Loris BAZ

FRA

Avintia Racing

Ducati

1'41.359

0.991 / 0.113

15.

Michele PIRRO

ITA

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

1'41.379

1.011 / 0.020

16.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'41.679

1.311 / 0.300

17.

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

1'41.726

1.358 / 0.047

18.

Tito RABAT

SPA

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

1'41.798

1.430 / 0.072

19.

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1'41.909

1.541 / 0.111

20.

Yonny HERNANDEZ

COL

Aspar Team MotoGP

Ducati

1'41.924

1.556 / 0.015

21.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar Team MotoGP

Ducati

1'42.106

1.738 / 0.182


* Mindenki a mostani szabadedzésen futotta eddigi legjobbját, azaz a fenti sorrend alapján alakult ki a szombati Q1 és Q2 mezőnye (az első tíz helyezett jutott automatikusan az időmérő második szakaszába).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: