DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Rossi visszavonta a fellebbezési kérelmét

A Sportdöntőbíróság rövid közleményben tudatta, hogy Valentino Rossi visszavonta a hozzájuk benyújtott fellebbezését, melyben a sepangi incidens utáni büntetésének eltörlését vagy csökkentését kérte.

Valentino Rossit a malajziai versenyfelügyelők büntették meg a sepangi futamot követően, amely során Marc Marquezt szándékosan kivezette a pályáról, a fiatal spanyol pedig el is esett. Az olasz pilóta három büntetőpontot kapott, s miután eggyel már rendelkezett, a világbajnoki címről döntő valenciai évadzárón a rajtrács végéről kellett indulni. Bár a Yamaha azonnal fellebbezett a döntés ellen, a FIM helybenhagyta az ítéletet.

A két nagydíj között azonban maga a versenyző is igyekezett elérni, hogy érvénytelenítsék a büntetését: Rossi a Sportdöntőbírósághoz fordult ennek érdekében. A 36 éves motoros a szankció eltörlését vagy enyhítését kérte, ám miután tudta, hogy a végső döntés akár hónapokig is elhúzódhat, elsősorban azt szerette volna elérni, hogy függesszék fel a büntetését, hogy ne kelljen az utolsó rajthelyről indulnia Valenciában.

rossi_sisal



A szezonzáró viadalt megelőző csütörtökön aztán a Sportdöntőbíróság elutasította Rossi felfüggesztési kérelmét, így a „Doktor” a mezőny végéről indult Spanyolországban. Bár a negyedik helyig sikerült felkapaszkodnia, a futamot Jorge Lorenzo nyerte, s ezzel spanyol kollégája szerezte meg a világbajnoki címet.

A Sportdöntőbíróság ennek ellenére tovább vizsgálta az ügyet, a mai napon azonban rövid közleményben tudatták, hogy Rossi visszavonta a fellebbezési kérelmét. Ennek értelmében érvényben marad a három (összességében négy) büntetőpont. Ennek a 2015-ös szezonra már nincs hatása, így természetesen csak az volt a kérdés, hogy hány büntetőegység marad a yamahás licenszén, hiszen abban az esetben, ha ismét szankcionálják, nem mindegy, összesítésben hány pontnál jár (a szabályok értelmében például tíz egység egy évnyi időtartamon belüli összegyűjtése esetén automatikus eltiltás jár a következő versenyről).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: