DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

FP3: Lorenzo a végén robbantva lett a leggyorsabb

A MotoGP harmadik szabadedzése igazán csak a legvégén tartogatott izgalmakat Le Mans-ban. Az előző futam győztesének, Jorge Lorenzónak jött ki legjobban a lépés. A mallorcai a leintést követően futotta meg a hétvége eddigi legjobb körét. Mögötte Andrea Iannone és Cal Crutchlow végeztek.

Délelőtt 9:55-kor elkezdődött a MotoGP harmadik szabadedzése Le Mans-ban. A tét a szabályok szerint nagy volt: az edzés végi összesített idők alapján a legjobb tíz egyenesen bejutott a Q2-be, a többieknek pedig a Q1-ben kellett megmérettetniük magukat. Az időjárás megnehezítette a versenyzők dolgát, kifejezetten hűvös volt a legendás aszfaltcsíkon, ami miatt nem volt egyszerű feladat megjavítani a tegnap délutáni időket. Andrea Dovizioso viszont nem várt sokat, a nyolcadik percben Bradley Smith legjobbját is felülmúlva az élre állt. Nem sokkal később aztán Jorge Lorenzo vette át az olasztól a stafétát. Így Lorenzo, Dovizioso, Smith, Iannone és Marquez volt a top 5 tíz perc után.




 
Húsz perc körözés után Lorenzo, Dovi, Smith, Iannone, Marquez, Crutchlow, Rossi, Pedrosa, P. Espargaro és A. Espargaro voltak Q2-t érő pozíciókban. Az igazi nagy kavarodás viszont még hátra volt. Húsz perccel a leintés előtt A. Espargaro nagyot esett. Láthatóan eléggé megütötte magát, valószínűsíthető volt, hogy már nem megy több kört ezen az edzésen. A köridők hosszú perceken keresztül nem akartak javulni. Az idősebbik Espargarót a Medical Centerbe kellett vinni, ami nem jó hír. Tíz percen belülre érve sem záporoztak igazán az egyéni vagy az abszolút legjobb idők. Egész biztosan nem ez volt a valaha volt legizgalmasabb királykategóriás edzés.
 
Öt perccel a vége előtt Hernandez feljött az összesített kilencedik helyre. Ezzel A. Espargaro kikerült a top 10-ből. Közben Jorge Lorenzo egy nagyon jó körbe kezdett, aminek a végén meg is javította idejét. Nem sokkal később aztán Iannone letaszította az élről. A legvégére aztán sokan gyorsultak, egyre változott a top 10. A leintést követően Lorenzo bement 1’33 alá, amivel magasra tette a lécet. Végül Lorenzo, Iannone, Crutchlow, Dovi, Smith, Marquez, Pedrosa, Hernandez, Rossi és P. Espargaro jutottak be a Q2-be az összesített időeredmények alapján.
 
A harmadik szabadedzés végeredménye:

1. Jorge LORENZO Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'32.647  
2. Andrea IANNONE Ducati Team Ducati 1'33.018 0.371 / 0.371
3. Cal CRUTCHLOW CWM LCR Honda Honda 1'33.126 0.479 / 0.108
4. Andrea DOVIZIOSO Ducati Team Ducati 1'33.176 0.529 / 0.050
5. Bradley SMITH Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'33.502 0.855 / 0.326
6. Marc MARQUEZ Repsol Honda Team Honda 1'33.517 0.870 / 0.015
7. Dani PEDROSA Repsol Honda Team Honda 1'33.597 0.950 / 0.080
8. Yonny HERNANDEZ Pramac Racing Ducati 1'33.646 0.999 / 0.049
9. Pol ESPARGARO Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 1'33.694 1.047 / 0.048
10. Valentino ROSSI Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1'33.782 1.135 / 0.088
11. Maverick VIÑALES Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'33.837 1.190 / 0.055
12. Danilo PETRUCCI Pramac Racing Ducati 1'34.057 1.410 / 0.220
13. Scott REDDING EG 0,0 Marc VDS Honda 1'34.097 1.450 / 0.040
14. Aleix ESPARGARO Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'34.214 1.567 / 0.117
15. Hector BARBERA Avintia Racing Ducati 1'34.332 1.685 / 0.118
16. Alvaro BAUTISTA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'34.341 1.694 / 0.009
17. Jack MILLER CWM LCR Honda Honda 1'34.505 1.858 / 0.164
18. Nicky HAYDEN Aspar MotoGP Team Honda 1'34.604 1.957 / 0.099
19. Stefan BRADL Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'34.759 2.112 / 0.155
20. Loris BAZ Athinà Forward Racing Yamaha Forward 1'35.000 2.353 / 0.241
21. Karel ABRAHAM AB Motoracing Honda 1'35.101 2.454 / 0.101
22. Mike DI MEGLIO Avintia Racing Ducati 1'35.487 2.840 / 0.386
23. Eugene LAVERTY Aspar MotoGP Team Honda 1'35.511 2.864 / 0.024
24. Alex DE ANGELIS Octo IodaRacing Team ART 1'35.671 3.024 / 0.160
25. Marco MELANDRI Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'35.711 3.064 / 0.040
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: