DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 23. vasárnap
Motor

Kis Viktória egyedüliként ért célba

A H-MOTO Team női versenyzője, Kis Viktória eddigi legjobb helyezését elérve az European Junior Cupban, egyedüli nőként ért célba az imolai versenyen. Így, a lányok külön értékelésében ismét övé lett a korona.

Imolában 26 fokos, ragyogó napsütésben rendezték meg az European Junior Cup harmadik fordulóját. A 47 fokos aszfalton 29 versenyző vágott neki a távnak. Kis Viktória a szombati időmérőn a 27. helyet szerezte meg, de a versenyen remekül elkapta a rajtot, és négy pozíciót is nyert rajthelyéhez képest. Wicca legnagyobb vetélytársa, Avalon Biddle bukott a motorral, mikor megpróbálta kikerülni a szintén bukott Jaime van Sikkelerust. A hatkörösre rövidített verseny első körében Anastassia Kovalenko is bukott, így Vikinek mindössze annyi volt a feladata, hogy minél jobb helyen fejezze be a versenyt és pontokat gyűjtsön. Wicca ezt a feladatot tökéletesen teljesítette, így 24 pontos vezetéssel átvette az EJC női kupa vezetését. Kis Viki ismét a dobogón pezsgőzött a srácokkal.

 10989328_889359837797740_5577773398815920847_n



„Amikor a ’H-MOTO-s' szívemre tettem a kezem, nem mosolyogva gondoltam vissza az eddigi évek alapján Imolára! Egészen az elmúlt hétvégéig, amikor Wicca megszerezte a következő győzelmet, ezzel pedig átvette a vezetést az összesített ponttáblázatban a női EB-ben! Doningtonra készülve pedig továbbra is cél az EJC mezőnyében pontszerző helyen végezni, amihez még gyorsulnia kell. Wiccát ismerve, biztos vagyok abban, hogy ez elérhető célkitűzés!” – mesélte Wicca menedzsere, Kelemenné Szilágyi Noémi.

A H-MOTO másik, Imolában induló versenyzője, Aleix sokat javult. A spanyol versenyző számára ismeretlen volt az imolai aszfaltcsík, így igyekezett minél több időt a pályán tölteni. A nagyon erős mezőnyben egy esés miatt csak a 33. rajtkockát csípte el, de a versenyen közel három másodpercet javítva a 21. helyre jött fel.

11049643_889641447769579_5158979165226816756_n

Kis Viktória: Újabb izgalmas versenyhétvégén vagyunk túl a csapattal. Az imolai pályát ezután a három nap után a kedvenceim közé sorolnám, nagyon tetszik a vonalvezetése. Az első edzés új pálya lévén elment a tanulással, majd a két időmérőn tudtunk elkezdeni foglalkozni a futómű-beállításokkal. Az első kvalifikáción az Andreani futóművesek által javasolt beállítással mentem, ami teljesen más geometriát jelentett, mint eddig, nem is igazán vált be. Inkább haladtunk tovább abba az irányba, amit előtte megkezdtünk a csapattal, s ami jónak is bizonyult, mivel a szombati időmérőn körről körre tudtam gyorsulni, sokkal irányíthatóbb volt a motor számomra. Ezzel párhuzamosan a helyi huszárok is folyamatosan gyorsultak, így a 27. helyre tudtam magam kvalifikálni, a lányok között a második voltam. A rajtot sikerült jól elkapnom, ám az első kör piros zászlóval végződött egy hatalmas bukás miatt az utolsó sikánban. Az új rajt után már csak hatkörös volt a versenyünk. Összesítésben a 19. helyen értem be, a lányok közül elsőként. Felemás érzéseim vannak, amelyeket néha nehéz a helyén kezelni, de szerencsére a csapat maximálisan mögöttem áll és támogat. Nehéz, mert nyilván örülök a győzelemnek és annak is, hogy az EJC-ben motorozhatok, hatalmas lehetőség. Ám tanulóév lévén nem egyszerű behozni a lemaradást, amit – mondjuk – egy-egy pálya ismerete jelent. Természetesen igyekszem mindig 100%-ot nyújtani, és mihamarabb utolérni az edzéseken egyébként gyorsabb új-zélandi lányt, akihez fordulóról fordulóra közelebb kerülök. Fejben már a következő hét végi, doningtoni futamra készülök. Köszönöm a H-Moto Teamnek a támogatást, és az itthoniaknak a szurkolást. Nagyon sokat jelent, rengeteg erőt ad! Hálás köszönetem a biztató szavakért! A jövő héten folytatjuk! 

Aleix Aulestia: „Ez egy kemény hétvége volt. Az időmérő edzés elején elszenvedett esésem egyáltalán nem segített, és rengeteg értékes pályaidőt veszítettem, amire pedig nagyon nagy szükségem lett volna. A csapat keményen dolgozott, hogy délután fel tudjak állni a rajtrácsra. Találtunk néhány jó beállítást amit már az időmérőn is alkalmaznunk kellett volna. Ennek ellenére jó köridőt tudtam motorozni, ez pedig jó hír volt a teljes hétvége alakulását tekintve. Fejlődünk. ”

20026_831765470245099_2633193169936455360_n

Kelemen Krisztián csapatvezető: Ezekért a versenyekért vágtunk bele a stock 600-as kategóriába. Hisz szükség van egy olyan szerelőgardára mint a miénk, akik a bajban tudnak a legjobban összedolgozni és tökéletes motort adni a pilótánknak aki a lehető legjobbat kihozza a vasból!!! Az elhatározás vagy a pénz önmagában kevés ide, szükség van egy célra és azokra az emberekre akikkel azt el lehet érni. A H-Moto Team egy olyan csapat ahol lehet tervezni a jövőt, ehhez kellenek a kitartó támogatóink és azok a kivülállóknak láthatatlan emberek, akik nap nap után teszik a dolgukat. Köszönet illeti Noémit, Győzőt, Golyót, Tomikát!!! Jó veletek együtt dolgozni és örülni a sikereknek. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: