DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Motor

Lorenzo: A szezon második fele biztató

Jorge Lorenzo számára elképesztően rosszul indult a 2014-es szezon, Sachsenringen viszont nagyobb fokozatba kapcsolt, javított teljesítményén, ami Aragónban és Motegiben csúcsosodott ki.

 A spanyol úgy véli, ez jó jel lehet a következő szezonra nézve. Abban biztosak lehetünk, ha ezt a formát már az elejétől hozni tudja, nem fogunk unatkozni 2015-ben.

2008-as debütálása óta először fordult elő idén, hogy Jorge Lorenzo a MotoGP-ben nem az első két hely valamelyikén végzett. Az okok megtalálásához nem kell sokáig kutakodnunk, ha megvizsgáljuk Lorenzo szezonjának első felét, hamar kikristályosodik, hol veszítette el a legtöbb pontot. Mindjárt az évnyitón hibával kezdett: az első körben az élről esett. A második forduló sem alakult sokkal jobban, valószínűleg mindenki számára emlékezetes marad az elrontott texasi rajtja.

lorenzo_val



A felejthető futamok után Sachsenringen aztán nagyot fordult vele a világ. A Német Nagydíj és Sepang között minden futamon felállhatott a pódiumra, ami 9 dobogót jelent zsinórban. Ezt az eredménylistát nyugodtan nevezhetjük egyfajta feltámadásnak, aminek köszönhetően végül a harmadik helyen zárta az évet. Ehhez persze honfitársa, Dani Pedrosa gyenge hajrája is kellett. Ezt maga Lorenzo is elismerte. Bár csapattársa idén legyőzte őt, jó előérzetei vannak a jövő évvel kapcsolatban. Minderről a MotorCycleNews-nak beszélt.
 
„Végezetül a harmadik hely a bajnokságban nem rossz” – kezdte a mallorcai. „Kicsit szerencsés voltam, hogy Pedrosa elkövetett néhány hibát a szezon végén, máskülönben valószínűleg negyedik lettem volna. Viszont az összetett második helyét én veszítettem el a Katarban, Austinban, aztán pedig Assenben elkövetett hibáimmal. Sachsenringtől fogva mindig a dobogón voltam, kivéve a Valenciai versenyt, és ez jó jel 2015 kezdetére.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: