DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Motor

MotoGP Crash Award 2014: Főszerepben a pereckirályok

Elveszíteni a versenygép irányítását a legkellemetlenebb dolog a motorversenyzésben. Ugyanakkor elkerülhetetlen, hiszen a versenyzőknek motorjuk és saját teljesítőképességük határán kell húzniuk a gázt, különösen a MotoGP három kategóriájában. Mostani cikkünkben az idén elszenvedett balesetek statisztikáit közöljük.

Mivel a MotoGP-ben a biztonság folyamatos növelése érdekében minden szezonban nagy hangsúlyt fektetnek az esések figyelésére, regisztrálására és elemzésére. A motogp.com nemrég nyilvánosságra hozta a 2014-ben megtörtént bukások statisztikáit. Ebből kiderült, hogy a három kategóriában összesen 981 baleset történt idén, 118-cal több, mint egy évvel korábban. A legkevesebb ezekből a királykategóriában történt, 206 alkalommal találta a géposztály valamelyik versenyzője magát a földön, ebből 61-szer ez a versenyek valamelyikén történt.

orig_69f7a3bf4756187b6602e888a8080ef9

Smith egyik látványos repülése


A legnagyobbak közül Bradley Smith számít a rekordernek ebből a szempontból, 16-szor dobta el a vasat idén, de ezzel is csak a nyolcadik helyet foglalja el a három kategória összesített rangsorában. Jorge Lorenzo bizonyult a legstabilabbnak, ráadásul nála folyamatos fejlődés látható. 2011-ben és 2012-ben ötször esett egy szezon alatt, tavaly már csak háromszor, a mostani idényben pedig csak kétszer. Marc Marquez, a MotoGP címvédője javított tavalyi statisztikájához képest, 15 hibáját 11-re csökkentette 2014-ben.

orig_67def35e5ee836e8c8beef397a1e8133

Lowes igen sokszor táncolt pengeélen

A Moto2-ben majdnem kétszer annyi rontást láthattunk, mint a királykategóriában: összesen 408-at, ami a legkisebbekétől is nagyobb szám. ezekből összesen 134 történt versenykörülmények között. A középső géposztály – és egyben az egész mezőny – legtöbbet hibázó versenyzője Sam Lowes lett 25 bukással. Nem sokkal maradt el tőle Axel Pons és Sandro Cortese 22 és 20 elfekvéssel.

orig_8c027fd56ad2239ea19ae816c54a3e7d

Hanika a földön

A Moto3-ban Karel Hanika kereste legbuzgóbban a határokat, éppen elmaradva Sam Lowes-től 24-szer perecelt. Niccolo Antonelli is igen sok bőrruhát fogyaszthatott el ebben a szezonban, ugyanis 22 esést könyvelhetett el év végén. Az említett két versenyző vezetésével összesen 367 hibát lapátolt össze a Moto3 mezőnye, ebből 140-et valamelyik futamon láthattunk. A legfontosabb azonban, hogy a biztonsági eszközök fejlődésének hála igen ritkán kellett arról beszámolnunk, hogy egy versenyző futamot volt kénytelen kihagyni bukása miatt.

orig_97b38913548f94a70fb6376837c4f2fe

Tipikus kép a misanói péntekről

Ami a helyszíneket illeti, Misano szedte a legtöbb áldozatot 2014-ben. 109 esést regisztráltak a három nap alatt. Itt muszáj megemlíteni az igen zord esős pénteki napot, ahol rekordszámú, 62 esés történt egy nap alatt. Ez csupán néggyel kevesebb, mint amennyi tavaly összesen történt ezen a helyszínen! Misanót Motegi és Phillip Island követték, mindkét helyszínen 71 esést könyveltek el a versenyhétvége során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: