Hamilton közepes gumikon vágott volna neki egy gyorskörnek talán, de elmérte az első féktávot, át kellett vágnia a sikánt. Piastri pedig szintén bemutatott egy elfékezést ugyanott, ő a kemény abroncsokon van kint.
Ennyi volt tehát a harmadik szabadedzés: egyelőre a McLaren a legjobb, de nincs messze Verstappen és az utolsó pillanatos javulás alapján a Ferrari sem - izgalmas időmérő várhat ránk 16 órától, tartsatok velünk akkor is!
Mutatjuk a teljes sorrendet is:
És Leclerc végül nem hoz igazán nagy csattanót, 21 ezreddel elmaradt Norristól. És akkor ez a vége: Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Russell az első ötben a végén!
Lejárt az idő, de még többen javíthatnak: Leclerc lila első szektort villant.
Norris 165 ezredes előnye Piastrival szemben egyébként eléggé tetemes ahhoz képest, hogy a többiek között századok vagy ezredek vannak...
Közben Albon megint javít: szűk négytizedes lemaradással a nyolcadik. Megint szűk fél másodpercen belül az első tíz.
Norris, Piastri, Verstappen, Russell, Bortoleto, Hamilton, Hadjar, Hülkenberg, Leclerc, Albon - ez a top 10 sorrendje az utolsó három perchez érve.
Leclerc így csak a nyolcadik helyre jön, de Hamilton is csupán a hatodik a lágy gumikon - igaz, utóbbi hátránya csak 267 ezredmásodperc.
Russell veszi át a negyedik helyet a Mercedesszel, a Ferrarik viszont csak most jönek a lágyakon - Leclerc viszont hatalmasat hibázik a Lesmo 2-nél, nagyot mentett a monacói!
Piastri visszaveszi a második helyet Verstappentől, újra McLaren 1-2. Bortoleto pedig közben a negyedik a Sauberrel!
Albon gyorsul és javít, de fél másodperces hátránnyal a nyolcadik, Sainz épp mögé jön be a másik Williamsszel.
Ráfordultunk az utolsó tíz percre, Verstappen pedig elválasztja a McLareneket, feljön a második helyre Norris és Piastri közé.
Nézzünk kicsit hátrébb is közben: az Alpine-ok totális sereghajtók itt is, de Antonelli is épp csak előzi őket. Sainz lóg ki a 16. helyével, de ő még nem futott lágy gumis gyorskört.
Záporoznak most a lágy gumis körök és próbálkozások: Hadjar az új harmadik a Racing Bullssszal, Russell a negyedik helyen a Mercedesszel!
No, lágy gumikon a McLarenek: Norris 1:19,331-es időt fut, ezzel az élre áll! Piastri két és fél tizedes hátránnyal a második. Villannak a Sauberek is: Bortoleto 3., Hülkenberg 5.!
Lesz majd amúgy egy vizsgálat az edzés után: Hadjar nem követte a versenyigazgató utasításait a Roggia-sikán bukóteréből való visszatérésnél - tegnap is kapott már emiatt egy jelzést...
Kicsit elcsendesett a pálya az utolsó roham előtt, mindössze a mezőny harmada köröz pillanatnyilag. Közülük Albon viszont feljött harmadiknak, elválasztva a Ferrarikat a már meglehetősen használt lágy gumikon a Williamsszel!
Jegyezzük meg: Verstappen, Albon és Russell a lágy gumikon futotta az idejét, a Ferrarik viszont a közepesen. Közöttük amúgy fordult a sorrend, Hamilton megelőzte Leclerc-t.
Előbb Russell, majd Albon jött fel negyediknek Verstappen és a Ferrarik mögé, előzve Hülkenberget - így állunk az edzés felénél:
Verstappen és Ocon között alakult ki egy kis versenyhelyzet az 1-es kanyarnál: szélárnyékból előzött a holland, de a sikánban visszavágott mellé és elé a francia - a futamon is szép jelenet lett volna!
Verstappen megfutja a hétvége eddigi legjobb idejét: 1:19,688 lágyakon a Red Bull-lal!
Albon az ötödik helyre hozza a tegnapi meglepetés Williamst, Leclerc meg belerontott az utolsó kanyarba a Ferrarival.
Leclerc 14 ezreddel maradt el Verstappen idejétől, Hamilton pedig a harmadik helyen, a Ferrarik viszont közepes gumikon futották a körüket.
Kezd beindulni az élet az élen: Piastri vezetett rövid ideig, de Tsunoda válaszolt, majd jött Verstappen, aki már 1:20 elejét repeszt, ő ugyanis lágy gumikon kezdte meg kapásból a munkát.
Norris is feliratkozott az 1-es kanyart elvétő és átvágó pilóták listájára. Most már lassan kevesebben lesznek, akik jól vették be a sikánt, mint ahányan elrontották!
Tsunoda 1:20,7-re javított idő közben a keményeken, ő vezet negyed óra elteltével Hamilton, Hadjar, Leclerc, Antonelli és Piastri előtt. Sainz és Bearman pedig ugyancsak bemutatott egy sikánátvágást az első kanyarkombinációban.
Pályán most már többen is: a Ferrarik, a McLarenek és a Williamsek is kivezető körön bő tíz perc után.
Megszülettek az első köridők: Tsunoda 1:21,8-as idővel vezet, ami jócskán lassabb a tegnapi eredményeknél, mögötte Colapinto és Gasly. És ennyi egyelőre.
Gasly, Colapinto és Tsunoda is kinéz, de egyelőre mindenki csak installációs köröket teljesít.
Hülkenberg, Hadjar és a két Aston dugta csak ki az orrát egyelőre a garázsból. Verstappen viszont még be sem öltözött teljesen, az autón kívül beszélget kedélyesen a világbajnok, ennyire nincs nagy sietség a Red Bullnál.
Zöldre váltott közben a bokszutca végi lámpa, de ahogy megszokhattuk, senki nem rohant ki a pályára.
Az idő továbbra is tökéletes Monzában: süt a nap, kellemes 24 fok a levegő hőmérséklete.
A nap eddigi legfontosabb híre, hogy Pierre Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal, de szintén fontos fejlemény, hogy az FIA lefújta a jövő hétre tervezett motortalálkozót, mivel a gyártók között nincs konszenzus arról, hogy 2031-nél korábban váltsanak V8-as erőforrásokra.
Eddig meglehetősen vegyes a kép a két pénteki tréning alapján: talán a McLarené az előny Monzában is, de korántsem annyira egyértelmű ez, mint amit idén megszokhattunk, ugyanis a Ferrari, Verstappen, sőt a Williams sem tűnik rossznak - arról, hogy mit lehet kiolvasni az első nap adataiból, itt írtunk bővebben.
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, kevesebb mint tíz perc múlva indul a harmadik, egyben utolsó szabadedzés az F1-es Olasz Nagydíjon - tartsatok velünk!





