DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
09:43

Elég hosszú volt a VSC-fázis, hogy Norris is kijöjjön és „ingyen” kiállást nyerjen. A brit így simán visszajön a harmadik helyre, 12 másodperccel Alonso elé.

Piastri a csapattárssal kontrasztban csak nyolcadik, Hamilton kilencedik helyet mentett a 18. rajtkockából, Hülkenberg pedig a tizedik, ötből harmadszor pontszerző idén.

Norris az egy kiállásos taktikával megszerzi a második helyet – a nagy bravúr, hogy tudta tartani a pozíciót az újraindítás után, Pereznek be kellett érni a harmadik hellyel, nem tudott közel kerülni hozzá.

A szintén egyszer kiálló Leclerc negyedik Sainz és Russell előtt, Alonso pedig a rendhagyó taktikával a végén a hetedik helyig sprintelt.

Verstappen rá is hajtott a törmelékre, de a Red Bull nem sérült – a holland befejezi az utolsó kört, és megszerzi idei negyedik futamgyőzelmét!

A hajrában még Zhou szolgáltat előzést, Magnussent előzi a 14. pozícióért – a Stake egyik szárnyvéglapja repül az előzés közben. A kínai közönség tombol, de a hétvége kezdetén úgy tűnt, a hazai kedvenc közelebb lesz a pontszerzéshez.

Ebből a szögből hozta vissza Alonso, akinek időközben Piastri is megvolt – miközben hat kör még hátravan a futamban. Russell 10 másodperccel a spanyol előtt, a legutóbbi körben 1,3 másodperc volt a differencia.

Hülkenberg után következhet Hamilton – Alonso a nagy igyekezetben majdnem elvesztette az utolsó kanyarban, hasonlóan, mint tegnap Sainz. Nem zavartatta magát, a hatalmas mentés után ki is pipálta Hamiltontm, mintha mi sem történt volna.

Alonso már a 10. helyen, Ocon és Albon mögött, de Hülkenberg megelőzése is pillanatok kérdése. A spanyol szolgáltathat még izgalmat a nagydíjon.

Az Aston Martin számítása szerint ötöt fog előzni, Piastri a cél, akinek McLarenje nem 100 %-os. Ő haladt Ricciardo előtt a Stroll-incidensben, ekkor sérülhetett meg.

Aki nem a D terven volt, az a lágyat használó Alonso: a gumik elfogytak, ahogy számítani lehetett rá, 12 körrel a vége előtt a spanyol kiállt. Friss közepest kapott, a 12. helyre jött vissza, Ocon és Albon mögé – innen kell levadásznia a 20 körös keményen levő ellenfeleket. Vajon hány pontot tud megmenteni?

Hamilton jött lendületbe, Hülkenberget megelőzve a kilencedik helyen – a futam elején a pontszerzés is nagyon távol volt tőle, a használt kemény gumit azonban jól kezeli a Mercedes.

Perez a 6-os kanyarban előz egy szépet és kerül Leclerc elé – így a mexikói felér a dobogós helyre a 39. körben.

Leclerc nem elégedett, megkérdezi a csapatot, biztosan jó ötlet-e a D terv – mire azt a választ kapja, hogy mindenki más a D terven van (azaz már nem terveznek kiállni).

Eközben három kiesőnél tartunk a Kínai Nagydíjon: Bottas és Tsunoda után Ricciardo is kiállt, nem volt értelme folytatni.

A két bűnös, Stroll és Magnussen bemutat egy nagy párharcot, a két autó fél körön keresztül halad egymás mellett – micsoda csata a 16. helyért!

Három tíz másodperces büntetést is kiszórnak: Sargeant a biztonsági autó mögött volt szabálytalan, Stroll és Magnussen pedig a büntetések okozásért fizet meg.

Az újra-újraindítás kulturáltabb mederben zajlik, ezúttal megúsztuk balesetek nélkül. Előzések is csak a sor közepén történnek: nem meglepő módon Ricciardót előzi mindenki, Hülkenberg, Hamilton és Ocon is átlépte.

Stroll szárnycsere után visszajött az utolsó helyre, Magnussennek kereket cseréltek, így Tsunoda az egyetlen, aki a két ütközés során kiesett, az ő autóját mentik, miközben a mezőnyt a biztonsági autó vezeti fel újra.

Így lépjük át a 28. kört, még mindig csak a Kínai Nagydíj felénél járunk!

Ricciardo padlólemeze megsérült – a baleset visszajátszását megnézve ezen nem lepődünk meg, inkább azon, hogy még versenyben van.

Ennek következtében máris bejön újra a biztonsági autó – a beküldést megelőző pillanatokban azonban Alonso feljött ötödiknek, Sainz elé. Ricciardo még mozgásban, a 9. helyen az ütközés ellenére.

Káosz: Stroll a biztonsági autó mögött találta telibe Ricciardót, miután megtorpant a sor, az RB hátulja magasba repült, de ő tudta folytatni az Astonnal szemben. Az újraindítás után pedig Magnussen megforgatta Tsunodát, mindketten defektet kaptak.

Az újraindítás után Alonso tapad az előtte levőkre, jól működik a lágy abroncs – Stroll viszont sérült autóval kiállt a bokszba.

A Bottas-incidens következtében majdnem mindenki kiállt, így átrendeződött a sorrend: Verstappen mögött Norris a második, Leclerc a harmadik, Perez a negyedik, Sainz az ötödik – mindenki közel azonos gumival, minimális különbségekkel.

A hatodik Alonsót érdemes lesz figyelni, az Aston feltette a lágy keveréket, miközben a körülötte levők keményen vannak. Russell, Piastri, Ricciardo és Stroll jönnek a top 10-ben – Ricciardo a kakukktojás, ő inkább kint maradt közepes keveréken.

Bottas autóját egy sereg beavatkozó sem tudja megmozdítani, ezért jön a biztonsági autó – és vele együtt szinte mindenki a bokszba.

A VSC Leclerc-nek jött nagyon jól, ő éppen kifordult a bokszba, miközben Norris már elhaladt mellette. A monacói Alonso mögé, ötödik helyre tért vissza, hátrébb Stroll és Hamilton kiálltak már másodszor.

Bottas már sétál el az autótól, amikor végre jön a VSC-jelzés. Ez egy komoly hibának tűnik a versenyirányítástól.

Bottas a 11-es kanyar bukóterében húzódik le motorhiba miatt. Nagyon rossz helyen áll meg a Stake, ennek ellenére csak sárga zászló…

Norris mostanáig vezetett, Verstappen visszavette megszokott helyét, az első pozíciót.

Sainz és Magnussen is cseréltek, a spanyol ezzel egészen Hülkenberg mögé esett vissza. Norris és Leclerc azonban továbbra is mennek. A 19. körben járva most már felmerül a gyanú, hogy megpróbálják egy kiállással teljesíteni a nagydíjat.

Telt ház van a lelátókon vasárnap Sanghajban: a napi látogatottság 60 000 a hivatalos adatok szerint.

A Ferrarinál már a D-tervnél tartanak, derül ki a rádiózásból…

Verstappen friss keményen két másodperccel gyorsabb az előtte levőknél, így villámgyorsan átveszi a harmadik, aztán második helyet. Piastri is kiáll, már csak Norris, a két Ferrari és Magnussen nem voltak bokszban.

Ijesztő pillanat az Alpine bokszában, Gasly jobb hátsója nem volt fent teljesen, de az Alpine elindult. Azonnal meg is állt, a leeső kerék azonban elsodort egy szerelőt – szerencsére nem történt sérülés.

Dupla kiállás a Red Bullnál, Verstappen 2,1, mögötte Perez 2,0 másodperc alatt kapott új gumikat – ez jól mutatja, mennyire egyben van a Red Bull bokszcsapata. Negyedik és hatodik helyre tértek vissza, időszakosan Norris, Leclerc és Piastri az első három helyen. Rajtuk kívül csak Ricciardo (hetedik) és Magnussen (tizedik) nem állt ki eddig.

A stewardok nem büntetik Strollt Hülkenberg, sem Albont Gasly leszorításáért.

Leclerc gyorsan utolérte Piastrit, a hátsó egyenes végén, a 14-esben ellentmondást nem tűrően előzte meg az ausztrált. Másodperceken belül a negyedik helyre is fellépett, mivel Alonso az Aston Martinnal kihajtott a kerékcserére.

A 10. körben számos újabb versenyző a bokszba érkezett, köztük Stroll és hátulról Hamilton, akinek nem jött be a lágy keverék, most közepesen próbálkozik.

Megindultak az események, Bottas a tizedik helyet vette el Hülkenbergtől, Leclerc pedig a hatodikat Russelltől. Az első kiállásokra is sor került, Hülkenberg, Tsunoda és Zhou ment a bokszba.

Elkezdődött, amire Alonso már tegnap számított, a hátrafelé lépkedés: a hetedik körben, a hátsó egyenes végén megelőzte őt Norris, átvette a dobogós pozíciót. Innentől Piastrira kell figyelnie, az Aston Martin versenytempója nincs a McLaren és a Ferrari szintjén.

Stroll, aki lágyon kezdett, a kilencedik helyen – Hülkenberget nagyon keményen támadta, a Haas jelentette is a leszorítást.

A rajt visszajátszásából kiderül, a két Ferrari az első kanyarban sodródott ki – Sainz egészen a vonalon kívülre –, így vesztettek el két pozíciót, melyekből csak egyet nyertek azóta vissza.

Alonso derekasan tartotta a második helyet, de elkerülhetetlen volt, hogy a Red Bull előbb-utóbb elé kerüljön: ez az 5. körben történt meg. Verstappen eközben már 5 másodperc feletti előnyben.

Hülkenberg hetedik helye nem tartott sokáig, a második kör elején Sainz megelőzte, a német három pozíciót bukva már csak tizedik.

Mindkét Ferrari két pozíciót vesztett, Russell és Hülkenberg a hatodik-hetedik helyre léptek előre. Hátul Hamilton nemhogy fel tudna zárkózni, a 19. helyre esett vissza.

Kialszanak a lámpák, Verstappen szépen eljön, Alonso viszont az első kanyarkombinációban bravúrosan körbeautózta Perezt, ő a második!

Elindult a felvezető kör, 15-en közepesen indulnak, köztük a komplett élmezőny. A legelső kivétel a 11. helyen Stroll lággyal, illetve az utolsó négyes – Magnussen keményen, Hamilton, Tsunoda és a bokszból Sargeant lággyal.

10 % az esély az esőre, de a Red Bull csapatrádióján bemondták, néhány esőcsepp már most benne van a pakliban.

Utoljára 2019-ben tartottak Kínai Nagydíjat, amikor még a Mercedes-dominancia történetét írták: Lewis Hamilton nyerte a versenyt Valtteri Bottas előtt, Sebastien Vettel a Ferrarival lett harmadik, a mostani fő esélyes Max Verstappen pedig negyedik.

A már háromszoros világbajnok holland egyszer állt dobogón Kínában, 2017-ben harmadik lett.

A rajtrácson Japán után Kínában is a Red Bullé az első sor, Alonso szerezte a harmadik helyet, megelőzve az esélyesebbnek tűnő két McLarent és két Ferrarit. Hamilton a 18. rajtkockában, Sargeant pedig a bokszutcából indul.

1.

Max Verstappen

1:33,660

       

Red Bull–Honda RBPT

       
       

2.

Sergio Perez

+0,322

       

Red Bull–Honda RBPT

3.

Fernando Alonso

+0,488

       

Aston Martin–Mercedes

       
       

4.

Lando Norris

+0,505

       

McLaren–Mercedes

5.

Oscar Piastri

+0,613

       

McLaren–Mercedes

       
       

6.

Charles Leclerc

+0,629

       

Ferrari

7.

Carlos Sainz

+0,637

       

Ferrari

       
       

8.

George Russell

+0,773

       

Mercedes

9.

Nico Hülkenberg

+0,944

       

Haas–Ferrari

       
       

10.

Valtteri Bottas

+1,005

       

Sauber–Ferrari

11.

Lance Stroll

+1,178

       

Aston Martin–Mercedes

       
       

12.

Daniel Ricciardo

+1,274

       

RB–Honda RBPT

13.

Esteban Ocon

+1,563

       

Alpine–Renault

       
       

14.

Alexander Albon

+1,581

       

Williams–Mercedes

15.

Pierre Gasly

+1,803

       

Alpine–Renault

       
       

16.

Zhou Guanyu

+1,845

       

Sauber–Ferrari

17.

Kevin Magnussen

+1,856

       

Haas–Ferrari

       
       

18.

Lewis Hamilton

+1,913

       

Mercedes

19.

Yuki Tsunoda

+2,086

       

RB–Honda RBPT

       

Bokszutcai rajt: Logan SargeantWilliams-Mercedes

Max Verstappen uralta a szombati napot, a sprinten és az időmérőn is elhozta az első helyet. Az Aston Martin megóvta az időmérő eredményét, de elutasították, Hamilton a sprint bravúros második helye után már a Q1-ben kiesett. Ezek voltak a szombat legfontosabb történései – tegnapi hírösszefoglalónkat itt lehet visszaolvasni.

Láttunk már egy F1-es futamot hétvégén, a 19 körös sprintet tegnap, most azonban (jóval barátságosabb idősávban, 9:00-tól…) következik a hétvége fő attrakciója, a nagydíjfutam.