DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
18:20

A bajnok egyébként csak a gyors, tempós kanyarokban három tizedet ad Alonsónak.

Itt a vége, Verstappen-Alonso-Perez a top három, gyenge a Ferrari, bizonytalan a Mercedes, iszonyatosan szoros a középmezőny: jövünk az összefoglalóval, a nyilatkozatokkal, a helyszíni hírekkel és a tapasztalatok értékelésével!

Leclerc megkérdezte a csapatát, hogy amúgy minden rendben van-e a motorral. Emlékeztetőül: új erőforrást kapott, azzal együtt pedig egy rajtbüntetést is. 

Még hét perc van hátra, nagy csodák nem történnek a hosszabb etapok során, az állás pedig már nem fog változni. 

Verstappen a visszaváltásaira panaszkodik, ahogy Bahreinben is tette: lassan veszi vissza a sebességeket a Red Bull, főleg az utolsó kanyarnál. 

Hamilton a hátsó tapadásra panaszkodik, egyelőre a hosszabb etap sem jó a Mercedesnél. Toto Wolff azt mondja, hogy egy szinte tökéletes körük sem volt elég semmire, úgyhogy nincs nagyon miről beszélni. 

A Merdcedesnél állítólag megbízhatósági problémák miatt aggódnak a motorok kapcsán.

Azt érdemes leszögetni, hogy gumikopás itt tényleg alig van: a lágy keveréken is belefért egymás után több kvalifikációs kör, így a Ferrari bahreini problémája kevésbé fog most jelentkezni.

Ezúttal viszont simán lassúak, de nagyon.

Verstappent egyelőre most sem könnyebb megközelíteni, mint Bahreinben, sőt...

Most pedig zárásként tényleg jön néhány versenyszimuláció - aminek részleteivel, elemzésével mi is jelentkezünk majd később!

Így állunk bő húsz perccel a vége előtt:

Elképesztő tűzijáték zajlik: nincsenek versenyetapok, csak egykörös tüzelések, az Alpine is nagyon gyors, a Haas is jó, az Aston magabiztos második erő eddig, a Mercedes és főleg a Ferrari szenved...

Russell! Mutat valamit a Mercedes: a brit nem egészen fél másodpercet kap Verstappentől, és feljön Stroll elé a negyedik helyre. 

Jönnek az Astonok: Alonso a második, Stroll a negyedik, ezek az autók megint gyorsak!

Verstappen három tizedet ad Pereznek, ő vezet. Érdekes, hogy a lágy gumik nem tűnnek jelentősen gyorsabbnak a közepeseknél. 

Leclerc csak hatodik, hét tizedet kap... Hülkenberg és Gasly is ott van a Ferrarik és Mercedesek előtt, mi lesz itt?

Leclerc hat tizedet kap Pereztől, míg Hülkenberg csak hármat. A Haas elég emberesnek tűnik egyelőre...

Perez 1:29,0-et megy lágyakon (amit Verstappen közepeseken), Russell 8,5 tizedet kap, Sainz pedig még többet. A spanyol ráadásul csúnyán feltartotta Alonsót is...

Jönnek a lágygumis próbálkozások!

Verstappen arra panaszkodik, hogy a fejtámasza nem jó helyen van, állítani kell rajta.

Hülkenberg nem tudott időben lehúzódni:

Verstappen bemegy 30 alá, már fél másodperccel vezet Perez előtt, és bő hat tizeddel Alonso előtt.

Még csak közepes keverékű körökről beszélünk, de az Alpine 4-5. helyét azért emeljük ki. Talán megkezdik a szezont a franciák is.

Hamilton a kilencedik, egy másodpercet kap. Ocon, Albon és Gasly is megelőzi. 

Verstappen 1:30,0, megint lelépte a mezőnyt. Még mindig a közepes gumik mennek mindenkinél.

Már Perez vezet 1:30,4-gyel, Gasly pedig ötödik, megelőzi Strollt és Sainzot - Leclerc a negyedik a második körével.

A két Ferrari 4-5. Sainz-Leclerc sorrendben, a Mercedesek egyelőre sehol. Az elején Alonso-Verstappen-Stroll a top három.

Alonso 1:30,6-tal átveszi a vezetést, ő is a közepeseken futotta a körét!

Stroll 1:30,9-cel második!

Verstappen 1:30,8-cal vezet, még mindenki a közepes gumikon köröz. 

Tsunoda megütötte a falat a belső íven, de nagy szerencséjére nem sérült meg az autó.

Közben Sainz 1:31,0-val áll az élre.

Hamilton és a megérkező Russell is elfékezi az egyest, a pilóták kicsit még tapogatják a tapadási viszonyokat.

Bottas már el is fékezte az egyes kanyart, ő egyelőre a kemény gumikat nyúzza.

Csak Perez és Russell maradt a garázsban, a többiek már munkához láttak.

És már jönnek is, gyakorlatilag mindenki elindult, mozgalmas egy óránk lesz!

Illetve még egy dolog: tekintsük át, hogy melyik csapat milyen fejlesztést hozott Dzsiddába. Íme:

https://formula.hu/f1/2023/03/17/maris-ujit-a-ferrari-es-a-mercedes-dzsiddai-fejlesztesek

 

Két perc és kezdődik a lényeg, minden más most várhat: jöjjenek az autók!

Egy kis betekintés a Ferrari borítása alá:

Még egy emlékeztető: ezen a hétvégén minden rezdülésről egy hírfolyamban számolunk be, aki nem szeretne lemaradni semmiről, annak ajánljuk ezt a cikkünket, amiben csütörtöktől vasárnapig minden fontos hír, információ, érdekesség, tudnivaló megtalálható.

https://formula.hu/live-cikk/2023/03/16/elo-minden-hir-a-szaudi-f1-es-hetvegerol-egy-helyen

 

Ilyen volt a kilátás az első edzésen, most viszont már sötétben körönek majd a pilóták: ilyen körülmények között rendezik az időmérőt és a futamot is, így ez lesz igazán reprezentatív a lényegi feladatokra nézve.

Csak hogy ne maradjon le senki a nap híréről: paddockban dolgozó kollégánk, Mészáros Sándor szállította, hogy Lewis Hamilton és mentora, edzője, fiziója, barátja szakított, már nem dolgoznak együtt Angela Cullennel. Részletek: https://formula.hu/f1/2023/03/17/exkluziv-hamilton-kirugta-a-legkozelebbi-bizalmasat

 

Az első gyakorláson bombaerősnek tűnt a Red Bull, amellyel Max Verstappen meg is szerezte az első helyet, de ismét gyorsnak bizonyult és Fernando Alonsóval harmadik lett az Aston Martin. A Ferrariknak kell leginkább választ adniuk a felmerülő kérdésekre ezen az edzésen.

Köszöntünk mindent a hétvége második F1-es szabadedzésének élő szöveges közvetítésében!