DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
12:42

Fura rádióüzenet Sainztól: a spanyol arra panaszkodott, hogy szerinte egy kissé elrepedt az ülése, ugyanúgy, mint tavaly. 

Íme a pontos végeredmény! Izgalmas időmérő edzésre van kilátás, mivel több helyen is nagyon szorosnak tűnik a mezőny, miközben kérdőjelből sem lett sokkal kevesebb, mint a hétvégét megelőzően. A harmadik szabadedzés összefoglalóját ide kattintva találhatják meg, a folytatás pedig 16:00-tól következik kvalifikációval. Tartsanak velünk akkor is! Köszönjük megtisztelő figyelmüket! 

Némi közjáték a végére: Hamilton szeretett volna kijönni egy rajtpróbára, de időközben pirosra váltott a bokszutca lámpája. A Mercedes szerelői kénytelenek voltak visszatolni a hétszeres világbajnok autóját a garázsba. 

Itt a vége! Nem volt változás a maradék időben, így Fernando Alonso háromból kettő szabadedzésen az élen zárt. Ezúttal Verstappen a második, Perez a harmadik, Hamilton a negyedik, Leclerc pedig az ötödik lett. 

Már egy perc sincs, aki még időben megkezdi a mértkörét az befejezheti, de nagy változások itt aligha lesznek. 

Már kettő perc sincs vissza az utolsó szabadedzésből, Sainz azonban lehet nem tud előrébb lépni, mivel csak a nyolcadik lett. Leclerc gyorsabb, a monacói az ötödik helyre ugrott fel. Érdekesség, hogy az utolsó szektorban kapnak nagyon sokat, addig rendben vannak. 

Ted Kravitz, a Sky Sports riportere jelenti: Lewis Hamilton a vékonyabb hátsószárnyat használja, George Russell pedig a nagy leszorítóerővel rendelkezőt. A nagy szárny kevésbé lesz versenyképes az egyenesekben - Lewis egyértelműen gyorsabb az egyenesekben -, de George szárnya előnyt jelenthet a kanyarokban. A Mercedesnél azt mondták, hogy egyik sem csodaszer, így a munkájuk során azt vizsgálják, hogy lehet-e javítani ezen valamilyen módon” – mondta el Kravitz.  

Perez végül a második helyet csípi el jelenleg, de kijöttek a pályára a Ferrarik is. 

Jön még próbálkozás Pereztől is, de hat perccel a kockás zászló előtt a két Ferraritól sem láttunk még komolyabb egykörös menetet. Sainz a 12. helyen áll, Leclerc pont mögötte a listán.  

1:32.340-es idővel ismét Alonso az élen! Verstappen kissé belehibázott az utolsó kanyarban, így ez is benne lehet, de 5 ezreddel maradt le a spanyoltól. 

Lila középső szektor a hollandtól, de közben Alonso is a pályán és nem sokkal lassabb. 

Két Mercedes az élen! Lewis Hamilton ideje 1:32.555, ettől George Russell 176 ezreddel maradt el. Közben Max Verstappen is kivezető körön. A címvédő a lágyakon jön, szóval érdemes lesz figyelni rá. 

 

Élesedik a helyzet... A Mercedesek jó körön vannak. Hamilton két lila szektort dobott eddig 

A köridőkből egyébként jól látszik, hogy még messze nem ideálisak a körülmények. A tegnapi második szabadedzés során Alonso 1:30.907-et futott. 

Zhou nagyszerű kört megy, amivel jelenleg a harmadik, mivel nemsokkal utána Lance Stroll ugrott az élre! A kanadai 1:32.919-et ment. 

A sisakkamerás felvételek továbbra is elképesztően látványosak. Mint az a mai nap kiderült, legfeljebb hat versenyzőtől láthatunk ilyen kameraképeket az élő közvetítések során ezen a hétvégén, a továbbiakban pedig maximum nyolcra nőhet ez a szám. 

 

Jönnek az Alfa Romeók is. Guanyu Zhou már megkezdte gyorskörét, de hamarosan Valtteri Bottas is mutat valamit. 

21 perc van vissza, a végén pedig vélhetően szinte mindenkitől várható valamilyen fajta egykörös próbálkozás. Egyelőre a többség a bokszban készülődik. 

Jelenleg nem túl sokan vannak a pályán. A két Ferrari, Russell, Norris, De Vries, a két Haas, valamint Gasly. Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a mostani megelebb körülmények között egyelőre nem tűnik túl rossznak az Alpine. A francia pilóta most éppen a nyolcadik, míg csapattársa a hatodik pozíciót foglalja el, persze tudjuk, ilyenkor még mindig nehéz jósolni. Egyre közelebb kerülünk azonban a megoldásokhoz. 

Belül vagyunk az utolsó 30 percen. Így állunk pillanatnyilag: 

A Ferrari spanyolja elég nagy forgalomba került az első szektorban, így inkább elengedte a végét és bejött a bokszba. 

Sainz próbálkozik közben egy újabb gyorskörrel, mindjárt meglátjuk, mire megy vele. 

Lassan féltávhoz érünk, egyelőre Alonso, Hamilton, Sainz, Leclerc, Verstappen, Ocon, Bottas, Albon, Perez és Piastri alkotja az első tízet. Ebből a felsorolásból talán Albon nyolcacik helye a meglepő. Bár a teszteken nem tűntek rossznak, a tegnapi nap nem tudtak igazán jó tempót autózni. 

Azért a Red Bull pilótáira sem árt figyelni. Max Verstappen igaz, hogy kapott bő félmásodpercet, de ezt a kemény keveréken érte el...

Alonso továbbra is nagyon gyors! 1:33:121 az új legjobb. 

Alonso megérkezik és rögtön egy lila első szektorral nyit. Igaz hiba is volt a körében. 

Minden szem a spanyolra szegeződik. Épp ma volt 22 esztendeje, hogy megejtette bemutatkozását a Formula-1-ben. Alonso a Minardi (mai AlphaTauri) színeiben indult először a sportágban. Akkor Ausztráliában tartották a szezonnyitót. 

A mezőny nagyrésze egyelőre a lágyakat nyúzza, csak a két Haas ment közepeseken. Stroll közben felugrott az ötödik pozícióba. Apróság: ezúttal eltudta fordítani rendesen a kormányt az 1-esben, ahol tegnap látszott, hogy gyakorlatilag egy kézzel vezetett. 

Repedt ülés ide vagy oda, Sainz bejön a második helyre. 

Jönnek is a jobb idők! Lewis Hamilton 1:33.508-at megy, amivel az élre került, Charles Leclerc pedig 66 ezreddel maradt el tőle. Russell a harmadik helyre jött be egyelőre 594 ezredes hátrányba. 

Jelenleg Norris az élen 1:34.633-as idővel, mögötte bő 1,5 másodpercre a két Haas, de még nagyon az elején vagyunk. 

Készülődik Lance Stroll is. A kanadai helyzete elég necces, mert a tesztek előtt eltörte a csuklóját. A kezét összecsavarozták és elmondása szerint bírja a terhelést, de tegnap azért voltak árulkodó jelek ennek ellenkezőjére. Az FP2 során jelezte a csapatnak, hogy nehezen tudja használni a kezét és ez a T-kamera képéből is látszott a célegyenes végén, az edzés után pedig csak segítséggel tudott kiszállni az autóból. 

Már Nico Hülkenberg is a pályán, de szép lassan mindenki más is elkezdi a délelőtti programot. Tekintve, hogy meleg van és nappali fényviszonyok között vagyunk, így ez az edzés sem lesz teljesen mérvadó a körülményeket tekintve. 

Szintén kérdéses az Alpine helyzete. Bár a pilótáik, Pierre Gasly és Esteban Ocon magabiztosan nyilatkoztak és állítólag szándékosan nem fedték fel a lapjaikat a teszteken, eddig nem tűntek túl meggyőzőnek. 

Hogy mennyire zavaros eddig minden, azt jól mutatja, hogy Lando Norris tegnap mindkét edzésen a legjobb tízben zárt. A McLaren nagyon gynegének tűnt a teszteken és a csapattagok sem tűntek igazán magabiztosnak. Ezek után nagyon jó kérdés, hogy meddig jutnak a hétvége során. 

30-at ütött az óra, tehát zöld a lámpa. Kevesebb, mint 60 percük maradt a csapatoknak arra, hogy tökéletesítsék autóikat az időmérő edzés előtt. Az első pilóta, aki pályára hajtott Lando Norris volt. A McLaren pilótája egy rajtpróbát is elvégzett a bokszutca végén.

Nico Rosberg az alábbiakat mondta a helyszínen a Sky Sports adásában: „Közvetlenül a Red Bull mögött van egy trió. Ott van a Ferrari, a Mercedes és potenciálisan az Aston Martin. A Mercedes számára nehezebb volt a szezonkezdet, mint remélték vagy várták” – említette meg a 2016-os világbajnok.

Ha pedig már ennyi szó esett Alonsóról, akkor nem maradhat le a tegnapi elsőséget érő köre sem. Az alábbi linken tekinthetik meg. 

Szintén ajánlani tudjuk az alábbi posztot is! Helyszínen tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor összefoglalta, mit tapasztalt a pénteki napon a bahreini paddockban.

Bár a látottak mindenkit felvillanyoztak, amellett nem lehet elmenni, hogy vélhetően az energiaitalosok és az olaszok is visszafogták magukat. Erről nemrégiben közzétettünk egy elemzést, amit érdemes átböngészni, hogy mindenki képben legyen.

Az első edzés még nappali fényviszonyok között zajlott, így nem is volt igazán mérvadó, a második gyakorlás viszont már ugyanabban az időpontban kezdődött meg, amikor a ma délutáni kvalifikációt, valamint a vasárnapi futamot is rendezik. Az FP1-en még Sergio Perez volt a leggyorsabb Alonso előtt, az FP2 során viszont már a spanyolok kétszeres F1-es világbajnoka repült az élre.

A pénteki nap igazán érdekesen alakult. A korábbi jóslatoknak megfelelően az Aston Martin valóban jócskán gyorsult, Fernando Alonso pedig régi önmagát idézte a zöld autóban.

Nagy tisztelettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Magyar idő szerint 12:30-kor zöldre vált a bokszutca lámpája és ezzel megkezdődik a Bahreini Nagydíj harmadik edzése.