DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
12:54

Közben gond a Red Bullnál. Sergio Perez motorja pont a bokszutca bejárata előtt kapcsolta le magát, így a mexikóinak szerencséje volt és nem okozott fennakadást. 

A folytatásban a második szabadedzés következik majd magyar idő szerint 15:00-tól. Tartsanak majd velünk, az első edzés összefoglalóját pedig ezen a linken olvashatják. Köszönjük a megtisztelő figyelmüket! 

Nappal kezdték, de villanyfényben ért véget az első szabadedzés, melyen Lewis Hamilton futott meg a leggyorsabb kört 1:43.033-al. A brit mögött nagy változás már nem történt, íme az eredmények: 

 

Kettő perccel a vége előtt Hamilton, Verstappen, Leclerc, Perez és Russell az első öt sorrendje, ám a Mercedes fiatal pilótája már egy másodperc feletti hátránnyal áll. 

Verstappen jelenleg a lágyakat nyúzza, a Ferrarik gumijai pedig már négy körösek. Előfordulhat, hogy a brit versenyző zár az élen.

A hétszeres világbajnok lila utolsó szektort ment. Bár az FP1 eredményeiből messzemenő következtetést sosem szabad levonni, a Mercedesek egészen jónak tűnnek eddig. 

Ott a meglepi! 84 ezreddel friss lágyakon, Lewis Hamilton az élen!

Hat perc még vissza, Hamilton pedig akár az élre is kerülhet, jó körön van. 56 ezred az előnye a középső szektor után. 

Russell szintén javít, 1:44.066 a legjobbja most, ami a negyedik pozíciót jelenti számára. 

Leclerc most odatette! 1:43.435-el a második helyre ugrik fel.

A megtett körök számában eddig Tsunoda és Zhou voltak a legszorgalmasabbak, akik 18 kört teljesítettek, ám ez még változhat, hiszen kevesebb, mint kilenc perc még hátravan. 

A spanyol majdnem eldobta! A célegyenes ráfordítóban csúszott le a porosabb ívre, miután agresszíven használta a 22-es utáni kerékvetőt, így ismét közel volt a fal. 

Sainz próbálkozása egészen jónak tűnik a lágyakon, de rajta kívül is van még pár ember, aki a pályán tartózkodik. 

A nap már elbújt, a pálya hőmérséklete kettő fokot csökkent, így már mérvadóbbak a körülmények. 15 percnél is kevesebb maradt hátra, hogy a csapatok még teljesítsenek néhány értékes kört. 

Nem tartott sokáig a megszakítás. Stroll a bukótérben húzódott le, így gyorsan megtisztították a pályát, vagyis folytatódhat a munka. 

Stroll az ötös kanyart vette szélesebbre a kelleténél, akárcsak Sainz, ám a spanyol nem ért hozzá a falhoz. 

Ennyit erről! Piros zászló! A 2-es szektorban állt félre az Aston Martin pilótája. 

Megvan első nagyobb hiba! Lance Stroll törte meg az Aston Martint, de nagyobb fennakadást egyelőre nem okozott vele. 

Verstappen is gyorsul közben, de egyelőre Perez az első pozcióban. 1:43.839-el. 

Hamarosan új ember veheti át a vezetést, Sergio Perez ugyanis kiváló körön van. Két lila szektor eddig a mexikóitól. 

Sainz megpróbálkozik a lágy gumikon, de azt is bemutatta az 5-ös kanyarban, hogy mennyire veszélyes egy-egy hiba. A spanyol nagyon közel tette a Ferrarit a falhoz. 

Este fél hét is elmúlt helyi idő szerint, azt viszont nem mondhatnánk, hogy hűvös van. Erről az alábbi fotó is tanúskodik. Az Alpine csapatánál egyébként Alonso autóján valamit eléggé szerelnek, Ocon pedig most jött ki friss lágy gumikon. 

Eltelt az edzés fele, így állunk jelenleg. 

Ha már a gumik szóba kerültek, a Pirelli a három leglágyabb keveréket hozta el Szingapúrba, így tehát a 3-as, a 4-es és az 5-ös számú abroncsot használhatják a csapatok. 

Leclerc két gyorskört vállalt be elsőre, a második sikerült jobban. Jelenleg a nyolcadik helyen van, de ehhez hozzá kell tenni, hogy kemény keverékű abroncsokon jött ki. 

A mezőny nagyrésze visszajött a bokszba, így némileg elcsendesedett a pálya. A figyelem most Charles Leclerc gyorskörére összpontosul. 

Ocon javít, megelőzi Hamiltont, a francia ideje 1:46.178. 

Alonso javulni tudott, de bő egy másodpercre van Verstappentől, mögötte Perez, Sainz és Hamilton van még a legjobb ötben, Leclerc pedig végre ismét a pályán. 

Íme egy közelebbi fotó. 

Azt nem állíthatnánk, hogy unalmas a McLaren. Erre a hétvégére egyébként is különleges dizájnt villantottak, most pedig az áramlásjelző festék is rátett erre egy lapáttal.

 

Jó kedvében van Jost Capito. A Williams autói egyelőre eléggé hátul vannak, Albon a 15. Nicholas Latifi pedig a 17. helyen található az eredménylistán. 

Valami tényleg nincs rendben Leclerc autójával. Rendesen szerelik, és már el is takarták magukat. 

Russell hibája. 

Említést érdemel Alex Albon, aki vakbélműtétje miatt kénytelen volt kihagyni az Olasz Nagydíjat. Most már itt lehet, de érdekes lesz látni, fizikailag rendben lesz-e a folytásban. Szingapúr elég megterhelő a versenyzőkre nézve. 

Időközben George Russell követett el egy hibát. A Mercedes pilótája a falat is megérintette a 10-es kanyarban, miután elfékezte magát. Egyelőre kevés a tapadás. 

Alonso került az első helyre, ám ezt nem élvezhette sokáig a kétszeres világbajnok. Mindkét Red Bull előtte van már. 

Egyelőre még egészen világos van a helyszínen. 

Charles Leclerc kivételével már mindenki a pályán, a nézők pedig szépen gyülekeznek a lelátókon. A monacói a fékekre panaszkodott, így visszatért a garázsba, az élre pedig Max Verstappen került 1:47.329-el nagyjából hat perc után. 

A helyszín több szempontból is nagy kihívás lehet egyébként a pilóták számára. A vonalvezetés önmagában is elég nehéz, noha egy szélesebb utcai aszfaltcsíkról van szó, de ehhez még az este is magas hőmérséklet, és az ennél is nagyobb pára, ami rettentően keménnyé teszi a résztvevők dolgát. Az autók szempontjából a fékeket is megterheli a pálya, ráadásul ne feledjük, hogy a mostani versenygépek karaktere teljesen más, mint amikkel 2019-ben mentek itt. 

Már a kezdés előtt is egészen jó volt a hangulat. A képen látható Marshmello fellép a hétvége folyamán. 

Zöldre váltott a bokszutca lámpája, elsőként pedig a két Alfa Romeo hajtott ki a pályára. 

29 fokos a levegő, 38 a pálya hőmérséklete jelenleg, a környezet pedig még egészen más arcát mutatja, mint a főesemények esetében. Egyelőre  naplemente idejében körözhetnek a versenyzők, így ez az edzés kevésbé lesz mérvadó a hétvége folytatását tekintve. Az új elemek tekintetében és az adatok gyűjtése, és a pályával való ismerkedés szempontjából azonban ez is lényeges. 

Bár még az első métereket sem tették meg az autókkal, az események így is zajlanak a helyszínen. Néhány csapat hozott pár újítást, a Red Bull pedig az Aston Martinnal együtt úgy néz ki, bajba kerülhet. Sajtóértesülések szerint megsérthették a költségvetési sapkára vonatkozó szabályokat. 

Van néhány versenyző, akiknek újdonság lesz a helyszín, hiszen még nem voltak jelen a mezőnyben a legutóbbi alkalommal. Mick Schumacher, Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, és Guanyu Zhou is először körözhet Szingapúrban.

A világbajnokság először 2008-ban látogatott el erre a pályára, akkor a sportág történetének első esti, villanyfényes versenyét rendezték. 2019-ig megszakítás nélkül minden évben rendeztek itt futamot, ezt a sorozatot végül a koronavírus okozta járványügyi helyzet szakította meg.

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Néhány percen belül megkezdődik a Formula-1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéjének első edzése.