Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 19. péntek
14:08

De Vries produkált egy kisebb elfékezést a sikánban - a három beugró közül talán ő a legnagyobb név korábbi F2-es és regnáló Formula-E-bajnokként.

Ezzel zárjuk is itteni élő tudósításunkat, de kevesebb mint két óra múlva már jön is a második edzés, tartsatok akkor is velünk!

Mutatjuk a teljes végeredményt is:

Lepörögtek az utolsó másodpercek, kettős Ferrari-vezetéssel indul tehát a barcelonai hétvége Leclerc és Sainz révén.

A top 10-ben egyébként az imént említettek mellett a McLarenek és az AlphaTaurik találhatók még, vagyis az Alpine és a Mercedes mellett ők kezdtek még egész jól a középmezőny csapatai közül.

Öt perc van hátra, az élen Leclerc, Sainz, Verstappen, Russell, Alonso, Hamilton a sorrend továbbra is, hátrébb viszont van mozgolódás: Kubica például feljött a 13. helyre az Alfa Romeóval.

A korábban említett Alonso-Hamilton feltartást vizsgálni fogják az edzés után. Lehet, hogy sűrű délutánja lesz a spanyolnak, mert olyan hírek is felröppentek, hogy a felügyelőkre és a versenyirányításra tett megjegyzései kapcsán is beidézhetik.

Hogy állnak a beugróink? De Vries nem rosszul: 13. helyével még Latifit is előzi házon belül. Kubica és Vips viszont az utolsó két helyen, utóbbi öt és fél másodperccel marad el Verstappentől.

Alonso jön egy erős időt: az Alpine spanyolja bejön ötödiknek Russell és Hamilton közé.

Leclerc ellenben megelőzi Sainzt, 1:19,828-as idővel veszi át a vezetést a vb-éllovas monacói. Ferrari 1-2 bő húsz perccel a vége előtt, Verstappen három tizedre Leclerc-től.

Verstappen az utolsó szektorban kapott ki Sainztól. Közben pedig a visszajátszáson az látszott, hogy Alonso bóklászott Hamilton útjában az utolsó szektorban.

A Mercedesek feljönnek a második-harmadik helyre Sainz mögé, de már érkezik Verstappen lila szektorral, s jön hamarosan Leclerc is a lágy gumin.

Többen is követik ezt a példát, mutatunk egy aktuális állást:

Na, felkerült a Ferrarira is a lágy gumi, Sainz egyből két másodpercet vert Verstappen idejére, így megvan a nap első 1:20 alatti köre.

De Vries feljött negyediknek a Williamsszel, ami nem rossz produkció úgy sem, hogy ő a leglágyabb gumin futott.

Néhány fotó Vipsről a Red Bullban:

Verstappen és Leclerc mögött egyébként Russell a harmadik a Mercedesszel, megelőzve Ricciardót (McLaren) és Gaslyt (AlphaTauri).

Verstappen ennek ellenére 1:22,143-nál jár már a kemény keverékű abroncsokon, ezzel hat tizeddel vezet Leclerc előtt.

Verstappen a rádión a baloldali visszapillantó tükre lefittyedésére panaszkodott, rövid időre vissza is tért a bokszba.

Még tíz perc sem telt el az edzésből, de máris alakul az élen a Verstappen-Leclerc csata: most épp egy tizeddel a holland Red Bull-os vezet.

Többek között Vettel is már pályára vitte az átalakított Astont:

Elindult az első edzés, többen egyből ki is jöttek a pályára.

Kiváló az időjárás Barcelonában: 28 fok a levegő, 45 az aszfalt hőmérséklete.

Őket csak az első 60 perc során láthatjuk, a csapatok fejlesztéseit azonban várhatóan az egész hétvégén: ebben a cikkben összegyűjtöttük, ki mivel készült a hagyományosan újításvonzó Spanyol Nagydíjra. A leglátványosabb változás talán az Aston Martiné, itt egy fotó a Red Bullt idéző új oldaldobozukról:

Több csapatnál is szokatlan neveket fogunk látni az FP1-en: a Williamsnél Nyck de Vries fog bemutatkozni, a Red Bullnál pedig Jüri Vips, míg az Alfa Romeónál Robert Kubica ülhet autóba.

Köszöntjük az olvasókat, rövidesen startol a Spanyol Nagydíj első szabadedzése - tartsatok velünk a következő bő egy órában!