DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
17:46

A rajtot követően történt egy eset, amiről nem esett szó: Sainz és Russell koccant egymásnak, amit a felügyelők a leintést követően vizsgálnak meg. A brit jelenleg a kilencedik, a spanyol a tizenharmadik helyen.

Leng a kockás zászló, Verstappené a holnapi nagydíj pole-pozíciója! A tegnap első helyen leintett Hamilton a második lett, mögöttük Bottas, Leclerc, Norris, Ricciardo, Alonso és Vettel sorakozik az első nyolc helyen. Russell az első tízben végzett, Perez azonban Latifi mögött beragadta a mezőny végén zárt. A teljes sorrenddel és az összefoglalóval hamarosan jelentkezünk, köszönjük a figyelmet!

Az utolsó kör kezdődik, a kedélyek nagyjából lenyugodtak. Verstappen, Hamilton, Bottas az első három sorrendje.

Elsősorban a lágy gumikon autózók küzdenek a hólyagosodással és a kopással, de a közepeseket használó Verstappen és Hamilton jobb elsőjén is csúnya mintázat kezdett kirajzolódni. A holland ennek ellenére épp futott egy leggyorsabb kört.

Így állunk a 10. körben:

sprint-felido

Alonso autóján elkezdtek elfogyni a lágyak, az előbb Russell, most Ricciardo ment el mellette. A spanyol a hetedik helyen küzd.

Perez megpördült! A mexikói alól mintha kirántották volna a talajt, hajszál híján falnak is ütközött, de megúszta. Lekockázott gumikkal tért vissza a pályára, de visszaesett a mezőny végére.

A sorrend jelenleg: Verstappen, Hamilton, Bottas, Leclerc, mögöttük lágyakon Alonso elképesztő menetet bemutatva a tizenegyedik helyről az ötödik. Hamilton az első egy-két körben keményen szorongatta az őt lerajtoló Verstappent, de nem tudta visszavenni tőle az első pozíciót.

RAJT! Az élmezőnyből Hamilton rajtolt gyengén, Verstappen rögtön át tudta őt ugrani, így az első helyen fordult. A hétszeres világbajnokra Bottas és Leclerc is megérkezett, de a finn megvédte csapattársát a Ferrari támadásától.

Gumistratégia: a mezőny döntő többsége közepes gumikon rajtol, Bottas, Alonso, Ocon és Raikkönen viszont lágyakon.

Elindult a felvezető kör.

Bár a levegő hőmérséklete a 30°C-ot sem éri el, az aszfalton némi túlzással rántottát is lehetne sütni. Ez a gumikezelés szempontjából érdekes lesz, ma ugyanis nincs kötelező kerékcseréje a mezőnynek.

E6gfiY0WEAEhKPJ

Csak a rend kedvéért: 17:30-kor egy 100 kilométeres versenytáv vár a mezőnyre, amelynek végeredménye adja a holnapi, megszokott módon zajló nagydíj rajtsorrendjét. Az első helyezett 3, a második 2, a harmadik 1 ponttal gazdagodik.

Ahogy arról beszámoltunk, Hamilton századmásodpercekkel szerezte meg a pole-pozíciót a bajnoki éllovas Verstappen mögött. A harmadik helyőrl Bottas indul, a negyediket megszerző Pereztől azonban elvették a körét. Erről részletek itt.

Üdvözöljük olvasóinkat a Formula-1 első sprintversenyének közvetítésén! A Brit Nagydíjon debütál az újítás, ami a reményeink szerint üde színfoltja lesz a nagydíjhétvégének.