DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
14:59

A hétvégre jósolt esőnek továbbra sincs nyoma, a következő egy óra jó eséllyel csapadék nélkül zajlik le.

E4z0i4gXwAAEgK0

Verstappen idejével senki sem tudott mit kezdeni, Bottas pedig megelőzte Hamiltont! Ne feledjük, neki rajtbüntetése lesz. Ez volt a Stájer Nagydíj időmérője, pillanatokon belül érkezik az összefoglalónk. Köszönjük a figyelmet!

q32

Vége a Q3-nak, Hamilton már tuti nem javít, maximum második lesz!

Hamilton teljesen más ütemben fut köröket, mint bárki más, ő már a másodikat teljesítette. De hiába futott lila harmadik szektort, Verstappen űridejével ő sem tudott mit kezdeni. Így állunk 3 perccel a vége előtt:

q31

Verstappen izmos körrel nyitott, 1:03,841 a mérce. Ki tud még 1:04 alá menni?

Már el is kezdődött a Q3, Hamilton egyedül tartózkodik a pályán, és egy 1:04,205-ös körrel nyit.

Meg kell említenünk Russellt, aki szintén kiváló kört teljesítve mindössze 8 ezredmásodpercre volt a továbbjutástól. Pozitívum, hogy így szabadon választhat gumit a holnapi rajtra.

Óriási utolsó perceket követően véget ért a Q2. Perez ugrott az élre, Norris óriásit ment a McLarennel, Hamilton pedig taktikai előnyt élvezhet holnap, mivel közepeseken futotta a legjobb idejét. A kiesők: Russell, Sainz, Ricciardo, Vettel, Giovinazzi.

fp2-felido2

Hamilton a közepeseken kockázatott, és egyelőre úgy tűnik, bejött neki. Egy erős harmadik szektorral 83 ezredmásodpercre megközelítette Gasly idejét, de még így is csak az ötödik. Senki sincs biztonságban.

Így áll a Q2 5 perccel a vége előtt. Nagyon szoros!

fp2-felido

Gasly óriási kört rakott össze lágyakon, 1:04,429-cel mindenkit maga mögé utasított! Kellenek azok a lágyak mindenkinek.

Verstappen 1:04,540-et ment közepeseken, de a továbbjutást tekintve ez sem tuti idő. A körét viszont lehet elveszik pályaelhagyás miatt, az utolsó kanyart kicentizte a holland. Közben Hamilton elfékezte a saját körén az egyik kanyart.

Bottas 1:04,724-et futott a közepeseken, amire a mérnöke úgy reagált, ez a gumi veszélyes a továbbutásukra nézve. A lágyakon kell mindenkinek mért kört teljesítenie, különben akár az élmezőnyből is kieshet valaki.

Közben kezdődik a Q2, Bottas rögtön kihajt egy közepes keverékkel.

Idén talán még egyszer sem volt ennyire szoros a helyzet: a Q1 első tíz pilótája négy tizedmásodpercen belül végzett! A Q2-ben nehéz dolga lesz a középmezőnynek.

Leng a kockás zászló, záporoznak a jobbnál jobb körök! Verstappen, Bottas, Norris az első három, ők egy tizedmásodpercen belül végeztek. Ricciardo megúszta a 15. pozícióban, Latifi köre azonban nem volt elég. A kiesőket ő vezeti, mögötte Ocon, Raikkönen, Schumacher és Mazepin is búcsúzik. Ennyi volt a Q1.

Óriási a helyezkedés a pályán, másfél perccel a vége előtt csak az első négy pilóta, illetve a kilencedik helyen álló Latifi nincs felvezető körön.

Négy perc van még hátra. Aki nagy bajban van, az a 15. helyen álló Ricciardo, aki századokra van a kieséstől. Közel 9 tizedmásodperces a hátránya Norrishoz képest.

Mostanra mindenki futott legalább egy kört. Egyelőre nagyobb meglepetés nem történt, de Norris tavalyhoz képest idén is jó formában vezet. A McLaren britje az élen álló Verstappen, Bottas páros mögött egy tizedmásodpercre tanyázik a harmadik pozícióban. A kiesők között jelenleg a két Haas, a két Alfa Romeo és Russell.

Eddig a kiscsapatok birtokolták a pályát, de érkezik a középmezőny. Közben egyébként 55 fok fölé emelkedett a pálya hőmérséklete, ami az egész hétvége eddigi legmagasabb értéke.

Kinyílt a bokszutca, kezdődhet a Q1!

Verstappen reakciógyakorlatokkal melegít az időmérőre.

A mai nap eddigi legfontosabb híréről remélhetőleg senki sem marad le: 2023-tól új helyszín ad otthont az Orosz Nagydíjnak.

A péntek a Red Bull fölényéről szólt, mindkért szabadedzésen Verstappen bizonyult a legjobbnak, ám szombat délre a Mercedes rákapcsolt, és Hamilton révén megszerezte a harmadik szabadedzés első helyét. A két élcsapat között hajszálnyinak tűnik a különbség, nagyobb összeget egyik csapat mai győzelmére sem tennénk fel. Aki biztosan nem a ma megszerzett rajtpozíciójából indul, az Bottas: a finn tegnapi bokszutcai megpördülése egy háromhelyes büntetést ért az FIA részéről.

A középmezőnyből egyelőre az AlphaTauri magasodik ki, különösen Gasly van jó formában. Rájuk is érdemes lesz figyelni.

Üdvözöljük olvasóinkat a Stájer Nagydíj időmérő edzésének közvetítésén! A kezdésig még van 30 percünk, így mindjárt átvesszük röviden, mi történt eddig Ausztriában.