DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:30

Gyanús, hogy a Pirelli jóslatai nem fognak bejönni. A gumigyártó egy bokszkiállást jósolt a mezőnynek, de Leclerc kiállása például nagyon korai volt, és több másik csapat is mozgolódik a bokszban.

Köszönjük a figyelmet, legyen még sok ilyen versenyünk! A futamról készült összefoglalónk itt olvasható.

Leng a kockás zászló, Verstappen nyerte a Francia Nagydíjat! A dobogóra Hamilton és Perez állhat még fel, de Perez Bottas elleni előzését még vizsgálja az FIA. A két McLaren Norris, Ricciardo sorrendben feljött az élmenők mögé, őket Gasly, Alonso, Vettel, Stroll követi a pontszerző helyeken. Óriási futam volt!

Komoly csata nélkül dőlt el az első hely sorsa! Ahogy Bottas esetében, úgy Hamilton ellen is a sikánban támadt Verstappen. Már a féktávra mellé ért, és könnyedén megelőzte őt. Utolsó méterek a futamból!

Verstappen másodpercen belül Hamilton mögött!

Perez ugyanabban a sikában támadta meg Bottast, ahol Verstappen, és ugyanúgy utasította maga mögé. Hamilton, Verstappen, Perez a sorrend.

Lassan fogy Hamilton előnye, Verstappen gumijai sem frissek már. A brit közben hibázott egyet, oda is ütötte az autó alját a kerékvetőn. Közben Perez Bottast üldözi.

Bottas jól leszúrta a csapatot. Miért nem hallgattatok rám, amikor azt mondtam, hogy ez kétkiállásos lesz?

Verstappen megelőzte Bottast! A szélárnyékába érve kissé megtorpant, de a DRS-t és Bottas mély fékezését kihasználva a finn mellé ért, majd legyorsulta őt. 9 kör van hátra, és a holland megindult Hamilton után, akinek 4,5 másodperc az előnye.

Hamilton első gumijai durván szemcsésednek. Közben Bottas azt az üzenetet kapta, hogy Verstappenen kívül Perezt is meg fogja kapni a nyakába.

E4VMfZVXwAE2_os

Nem lesz itt már kiállás, Hamiltonéknak ezt a csatát a pályán kell megívniuk. Verstappen egyre közeledik, miközben sötétszürke felhők gyülekeznek a pálya felett...

Vettel 40 körön át autózott a keményeken, a kötelező kiállást letudva a 10. helyre ért vissza. 

Mit tervez a Mercedes? Kanyarról kanyarra fogy az előnyük Verstappennel szemben, a holland már 10 másodpercen belül. 15 kör van hátra.

Eközben a gumimágus Vettel 35 kör óta simogatja a kemény keverékeket, még egyszer sem járt a bokszban. Jelenleg az ötödik helyen halad, ő vezeti a középmezőnyt.

Verstappen Perez mögé jött vissza, és elkezdte szórni a leggyorsabb köröket. Körönként két másodpercet ad Hamiltonnak, csak az a kérdés, meddig bírják a közepesek.

Ennyit az egykiállásos stratégiáról, Verstappen újra a bokszban. Nem várták meg, hogy a Mercedes döntsön az időzítésről. Közepeseken kell 20 kört mennie.

Perez a nagy izgalmak közepette kapott egy friss szett Pirellit, így visszaesett a negyedik pozícióba. Az első tíz jelenleg: Verstappen, Hamilton, Bottas, Perez, Vettel, Stroll, Ricciardo, Leclerc, Sainz, Gasly.

Hogy lesz ebből egyetlen kiállás az élmenők részéről? Hamilton folyamatosan ott liheg Verstappen mögött, ezzel szisztematikusan nyírja a saját gumijait, miközben eddig egyetlen valós előzési esélye nem adódott. Bottas emiatt kissé visszavett mögöttük.

A pilóták is feszültek, nem csak a nézők. Verstappentől és Hamiltontól is lihegős, ideges rádióüzenetet hallottunk. Itt nincs helye bizonytalanságnak. 

Óriási küzdelem a két vb-aspiráns között! Hamilton tizedmásodpercekre követte Verstappent, de hibázott, így a nyakába esett Bottas. Eközben Perez 6 másodperces előnnyel az élen.

Reagált a Red Bull, Verstappen gyorsan kapott egy szett keményet, és éppen, hogy visszaért Bottas elé. A finn két lila szektorral ostromolta a hollandot. Egy körrel később jött Hamilton is, de nem tudott visszaérni Verstappen elé, aki óriási kivezető kört ment! A sorrend Verstappen, Hamilton, Bottas, de előttük Perez vezet kiállás nélkül. Vele valószínűleg egy kiálláson van a Red Bull.

A 18. körben kijött Bottas is, erre Verstappenéknek figyelniük kell. Keményekett kapott a finn, ahogy mindenki más is, aki eddig kint járt.

Alonso szerint mindenki küzd a gumikkal, szóval ideje elgondolkodni a bokszkiálláson. Jól olvassa a versenyt, Sainz és a Mercedes párosa is szemcsésedésről számolt be. Leclerc ki is jött, a 15. körben kezdődnek a cserék!

Perez visszajött Bottas mögé 3,5 másodpercre, valószínűleg a gumikkal spórol, amennyire csak tud. Az első négy 8,5 másodpercen belül autózik, az ötödik helyen lévő Sainz már 23,5 másodperces hátrányban.

Néhány kanyaron belül Ricciardo, Norris sorrendben mindkét McLaren megelőzte Alonsót, aki így a 10. helyre csúszott vissza, és megérkezett rá Vettel. Küzd az Alpine, valami nem stimmel náluk.

Az első három egyébként szorosan, 1,5 másodpercen belül követi egymást, Perez azonban kissé lemaradt tőlük, az ő hátránya már 5 másodperc. 

Még csak az ötödik körnél tartunk, de máris megjött az első ilyen jellegű üzenet Hamiltontól: ezek a gumik nem fogják addig bírni, ahogy arra számítottunk - fogalmazott a brit.

Verstappen leggyorsabb kört futott, de egyelőre DRS-nyitási távolságon kívül, kb. 1,2 másodpercre követi Hamiltont. Közben a bokszból rajtoló Tsunoda már a két Haast és a két Williamst maga mögé utasítva a 16. pozícióban.

Íme a pillanat. Verstappen szűken fordult rá az első kanyarra, túl nagy volt a tempó, így a Red Bull hátulja többször ki akart törni jobbra. Összeszedte, de a pozíció elúszott.

E4U-kwjWUAE4NkN

Az első sor szinte egyszerre kapta el a rajtot, így Verstappen zárni tudta a szöget Hamilton előtt, de annyira későn fékezett, hogy a pályáról lecsúszva utat engedett brit riválisa előtt. A sorrend így ebben a pillanatban Hamilton, Verstappen, Bottas, Perez, Sainz, Gasly, Leclerc, Alonso. Verstappenhez egyelőre közelebb van Bottas, mint Hamilton.

RAJT! Elindult a 2021-es Francia Nagydíj!

A levegő 25, a pálya 36°C-os, esőnek pedig eddig nyoma sincs. 51 kör vár a mezőnyre, kezdődjön a felvezető kör!

Emlékeztető: Tsunoda autójában többek között váltót cseréltek, így a japán a bokszutcából várja a rajtot. Íme a teljes rajtrács.

Francia szokás, hogy a rajt előtt feltűnik néhány katona a helyszínen. Ez most sem volt másképp, a trófeákat egy katonai helikopter szállította le.

A nyitóképen feltűnhetett, hogy a kora délutáni F3-as futam alatt tapasztalt esőnek már nyoma sincs. A pálya azóta szinte teljesen felszáradt, így a mezőny slick gumikon készül a 15:00-kor kezdődő futamra. Az égbolt azonban még messze nem tisztult ki, így a következő két óra során nem kizárt további csapadék érkezése.

E4U1Z5yXoAArTMj

Üdvözöljük olvasóinkat a 2021-es Formula-1-es szezon hetedik állomásán, a Francia Nagydíjon. A bokszutca percekkel ezelőtt nyílt ki, egy az autók már elindultak a rajtrácsra.