DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
Élő cikkek

Mi történt az utolsó F1-es edzésen Imolában?

Két sprint után az Emilia-romagnai Nagydíj normál hétvége, a plusz edzésidő pedig jól jön a legtöbb csapatnak – főként a pénteken küszködő Red Bullnak. Hogyan alakulnak a viszonyok szombaton?

A harmadik szabadedzés eredménye: a McLarenek átvették a vezetést a Ferrariktól az időmérő előtt, a Red Bulltól továbbra sem láttunk erős időt, de Verstappennek nem volt lágy gumis mért köre.

Meredek volt Gasly, Piastri és Leclerc jelenete is, de még inkább egy másik pillanat: a két VCARB vállvetve csordogált a pályán, a tempóval érkező Magnussen a fűre hajtva kerülte ki őket.

Norris volt a sor elején, ő javítani tudott, a második helyre lép fel, McLarenek 1-2-ben! Hátrébb azonban nem történik javítás, Piastri a nagyon lassan poroszkáló Gasly akasztotta meg a felvezető kör végén.

A Ferrarik szabályosan küzdenek a pályapozícióért, Leclerc megelőzte csapattársát, aztán Strollt, hogy még időben felérjen a körre.

Meglepően gyors volt a mentés, két perccel a vége előtt kinyit a bokszutca, egyetlen gyorskör még belefér!

Perez a falban, a sikán megdobta a Red Bullt, így nyílegyenesen ment a gumifalnak. Piros zászló, ezzel senki sem tudja befejezni lágy gumis körét.

Piastri azonban még gyorsabb, fél másodpercet ad a Ferrariknak, 1:15,529 a hétvége eddigi legjobbja.

Végre megmutatkozik a Mercedes potenciálja, Russell nagy kört rak össze, mindössze 28 ezredre Sainztól a harmadik helyen.

Alonsót a rutinvizsgálat után kiengedték az orvosi központból, visszatért a paddockba.

Albon hatodik lágyon, Sargeant tizedik, a Williams jelzi, céljai vannak a középmezőnyben ezen a hétvégén. Az utolsó egykörös roham azonban csak most következik.

Tegnap még elégedettek voltak a Mercedes-pilóták a fejlesztett autóval, a most látottak és hallottak azonban egy sokkal instabilabb autóról árulkodnak. Russell a padló leverődését említette, ami teljesen más volt tegnap.

Hamilton szerint „túl magas” az autó – ebből a pillanatképből látható, ez valóban így van…

A VCARB az egyetlen csapat, amely nem kapott fejlesztést, Tsunoda azonban közepes abroncson a hetedik, századokra Pereztől. Ricciardo tizedik, szintén közepesen, köztük a két Mercedes a lágy abroncs ellenére.

Piastrinak most első szektora abszolút leggyorsabb, az utolsót azonban elrontja, a Rivazza 2-ben lesodródott a pályáról, bukta a kört.

Piastri megvillan, lila utolsó szektorral a harmadik helyre jön fel a két Ferrari mögé – ez első mai mért köre lágy gumin.

Rövid piros zászló után újra szabad a pálya. Sargeant, Piastri és Tsunoda még mért kör nélkül, miközben az edzés fele van hátra.

Bár Alonso kiszállt az autóból, az orvosi autó ment érte – a becsapódás ereje miatt ez kötelező protokoll. Más miatt is aggódhat a csapat: az időmérő közelsége és a megsérült fejlesztések miatt.

Baleset a Rivazza 2-ben, Alonso Aston Martinja háttal a falban! Azonnal piros zászló.

Több mint 20 perc kellett ahhoz, hogy mért kört fusson egy McLaren. Norris közepesen a negyedik helyre ugrik, Piastri azonban továbbra is a bokszban, a motorborítást pedig leszerelték az autóról.

Hamilton nem is érti, hol jött össze az a két másodperc hátrány – nyolc tized az egyenesben, hangzik a válasz.

A két Mercedes is elődugta orrát a bokszból. Hamilton első próbálkozása a 11. helyre elég, nem túl meggyőző, Russell a hatodik helyre lép fel. A Mercedes is sokat fejlesztett a hétvégére, pénteken bizakodó volt a két versenyző.

Mindkét Ferrari kijön a bokszból, az imént már használt lágy szetten és egyformán javítanak, ezúttal Sainz a gyorsabb, de még mindig 1:16 felett.

Tíz perc elteltével a két Ferrari és két Red Bull mellett csak Strollnak és a két Alpine-nak van mért köre, tízen a bokszot sem hagyták el eddig.

Verstappen 0,190 másodperc hátrányban feljön a második helyre, Perez azonban ugratott egyet a Variante Altában – az autónak nem tesz jót az ilyen mutatvány.

De a Ferrari hamar visszatér a tegnapi pozícióba: Leclerc 1:16,281-et rak össze, ez 1,2 másodperccel gyorsabb, mint a második helyre érő Sainz.

Az első körök alapján a két Red Bull vezet, Perezzel az első helyen, de rajtuk kívül csak Leclerc-nek van gyorsköre. A Red Bullok közepes, a Ferrarik lágy, a McLarenek pedig kemény keveréken hagyták el a bokszot.

Elkezdődött a harmadik szabadedzés, az első percekben hét autó járt a pályán, köztük mindkét Red Bull.

Eközben megjelent a közösségi médiában egy fotó, Valtteri Bottast a Williams motorhome-jából látták kilépni, az Autosport szerint 15 perces beszélgetésen vett részt James Vowles-szal. Imolában mondta a finn, 99 százalék az esélye, hogy jövőre is a mezőnyben lesz.

Mindkét pénteki edzésen a Ferrari volt a leggyorsabb, a csapat átfogó csomagja simán, szinte már meglepően simán mutatkozott be. Eközben a Red Bull szenvedett, a McLaren viszont egyesek szerint a favorit ezen a hétvégén. A pénteki tanulságokról – elsősorban az SF-24 és RB20 kontrasztos napjáról – a Formula Plusz rovatban írtunk többet.

Rövidesen, 12:30-kor kezdődik az imolai F1-es hétvége utolsó szabadedzése.