DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Élő cikkek

Ilyen volt a Bahreini Nagydíj

Max Verstappen indulhat az élről 2021 első F1-es futamán és a fő kérdés az, hogy megbirkózik-e a Mercedesekkel. Kövessétek velünk az eseményeket élő szöveges közvetítésünkben.

Vajon tényleg képes a győzelemre a Red Bull, vagy a versenyen már visszatérnek a helyükre a Mercedesek? 17:00-tól megtudjuk!

Ezzel megköszönjük a figyelmet, azonnal jövünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal!

Szenzációs szezonnyitót láthattunk, amelynek ez lett a végeredménye:

Verstappen hiába előzte meg a világbajnokot, de a pályán kívül tette ezt meg, vissza kellett adnia a helyét és többször nem is tudta megtámadni ellenfelét. Hamilton elképesztő hajrát produkált és a teljességgel vesztett helyzet ellenére hihetetlen győzelmet aratott - Verstappen a második, Bottas pedig a harmadik és egyben a bónusz pontot is behúzta. 

LEWIS HAMILTON A SÍRBÓL VISSZAHOZVA MEGNYERI A BAHREINI NAGYDÍJAT!

Még egy féktáv!

Megkezdődik az utolsó kör, kilenc tized, de Verstappen nincs támadóközelségben!

Hamilton másodpercen kívülre tolta ellenfelét! Megcsinálja a világbajnok a vesztett helyzet ellenére?

Verstappen visszaadja a pozíciót? Hamilton visszaelőzi! Verstappen hirtelen lelassult, ismét Hamilton az élen! Még három kör!

Verstappen megelőzi Hamiltont a négyes kanyar bukóterében!

Perez közben megelőzte Leclerc-t is, feljött ötödiknek, Norrist már nem tudja bántani - a McLaren fiatalja tükörsimán bejön negyediknek ezen a futamon. 

Hamilton hibázik egyet, másodpercen belül Verstappen!

Verstappen másfél másodpercre Hamilton mögött és még több mint hat kör hátra van!

2,7 másodperc és nyolc kör, egyre élesebb a helyzet. 

Még mindig van négy másodperc Hamilton előnyéből - csökken, de nem olyan ütemben, mint gondolhattuk. 

Vettel... hátulról nekicsúszott Oconnak és kicsit megtöri az Aston Martin elejét. 

Hamilton erősít azért, vert helyzetből védekezik ugyan, de nem adja magát olcsón. 

12 kör, 5,4 másodperc!

Verstappen lopja a távolságot, hat másodperc alá csökkentette a különbséget. 

Bottas pont annyira van Verstappentől, amennyit eldobott neki a csapat a bokszban...

Na, Verstappen a bokszban! Hamilton visszaveszi a vezetést, 8,7 másodperces különbség, de Verstappennek sokkal-sokkal frissebb gumikon kell utolérnie ellenfelét 17 kör alatt. 

Ennek örömére Perezt ki is hozták a bokszba az utolsó cseréjére - a hetedik helyre jön vissza, de Stroll megtámadja és meg is előzi, így nyolcadik. 

Közben Perez felért a negyedik helyre a mezőny végéről, jelenleg tíz másodpercre van Bottastól. 

Hamiltonnak szólnak, hogy figyeljen már oda a négyes kanyarra és ne menjen le a pályáról - a következő ilyennél fekete-fehér zászlót kap. 

Hamiltontól jobb köröket kérnek, szerinte azzal lenullázná a gumikat - 21 kör van hátra, Verstappen még mindig kint, van még esélye a britnek?

Alonso versenyének vége! A hátsó fék tönkrement az Alpine-nál - nem jól sikerült a kétszeres világbajnok visszatérése. 

A Mercedesek folyamatosan kiszélestik a pályát a négyes kanyarban, a Red Bull ezt mondja Verstappennek is, aki azt válaszolja, hogy de hát az szabálytalan. 

Bottas is a bokszban, nem jön le a jobb első! 7-8 másodpercet veszített el a finn csak a kerékcserénél, ráadásul kissé érthetetlen, hogy miért hozták ki - pont Perez elé jött ki, lesz még itt baj...

Így most megint Verstappen van jó helyzetben az élen, Bottas tempóból nem ellenfél, Hamiltonnal szemben pedig egyértelmű gumielőnyben van a holland. 

Hamilton a bokszban! Féltávnál vagyunk, de már másodszor áll ki a címvédő - megint kemény keveréket tesznek fel neki. 

Hamilton lecsúszik a pályáról - jelenti, hogy nem tud már gyorsabban menni, Verstappen pedig 1,9 másodpercre közelíti meg riválisát. 

Perez Sainz után már a hetedik Strollt támadja kőkeményen. 

Világbajnokok egymás közt.

Raikkönen megelőzi Alonsót és feljön a tizedik, pontszerző helyre!

Közben Hamilton tartalékol, Verstappen pedig siet: a hét másodperces különbség már négy alá csökkent az első két helyezett között.

Vettel közben agyonkopott gumikon csatázik a középmezőnyben és jó ideig tartotta Fernando Alonsót. 

"Vadászd le, Valtteri" - üzeni Toto Wolff Bottasnak, Verstappenre utalva.

Hamilton egyébként a kemény, Verstappen pedig a közepes keveréket kapta. 

Verstappen a bokszban, úgyhogy Hamilton átveszi a vezetést, a kiállások után a világbajnok az élen, hét másodperccel vezet Verstappen előtt, de négy körrel idősebbek a gumijai. 

Bottas és Vettel is kijött, így már csak és kizárólag Verstappen nem csinálta meg a kerékcseréjét. 

Az utolsó körben szűk három másodperccel (!) volt gyorsabb Hamilton Verstappennél. 

Verstappenék nem reagálnak Hamiltonra, marad kint a holland, pedig Hamilton lila középső szektort dobott a kivezető körén...

Hamilton is a bokszban, méghozzá elég korán, ráadásul kemény keverékű gumikat kap - meglepő stratégia. 

Az Alpine nagyot húzott ezzel, Alonso megelőzte Strollt és sokat hozott Leclerc-en is, akik egy körrel később szintén kijöttek a bokszba. 

Alonso a bokszban, ő az első, aki ezt a "helyén" teszi meg. 

Norris-Leclerc-Ricciardo a 4-6., Stroll-Alonso-Sainz pedig a 7-9. helyért gyűri egymást centikre, izgalmas csatákat láthatunk. Az élen Verstsappen két másodperc körüli fórral vezet Hamilton előtt, Bottas hat másodperc feletti hátrányban van. 

Norrisnak megvan, ő a negyedik!

Vettel és Perez előzgeti egymást, ők párban zárkóznak fel a pontszerzők irányába, miközben Leclerc és Norris csatázik parádésat a negyedik helyért. 

Voltak közben akciók, Gasly nekiment Ricciardónak és letörte a szárnyát, megjárta a bokszot, visszaesett a mezőny végére, Sainz pedig Strollnak csúszott neki oldalról, a kanadai autója megsérült. 

Verstappen 1,4 másodperccel vezet Hamilton előtt a technikai gond ellenére, Bottas harmadikként 4,6 másodpercre van már. 

Bottas gumijai bemelegedtek, egy szép manőverrel visszaelőzi Leclerc-t, ismét ő a harmadik!

VSC vége, hajrá, Norris Bottast támadja, Fernando Alonso pedig Ricciardót, méghozzá a hetedik helyen. 

Hopp, a VSC végül Mick Schumacher megforgása miatt történt, de a német újra tudott indilni a mezőny végén. 

Virtuális biztonsági autó a törmelékek miatt, megint nincs verseny... közben Verstappen jelenti, hogy valami egyértelmű baja van az autónak, aggasztó...

Verstappen megoldotta, sokáig kivárt és nem hogy nem előzte meg Hamilton az újraindításnál, de kis híján Leclerc ölébe lökte oda a britet - Bottast közben a McLarenek támadják...

Perez kijött kereket cserélni, megy a mezőny után - a kör végén kijön a biztonsági autó.

Mazepin saját hibából esett ki, nem ért hozzá senki, simán eldobta a kettes kanyarban. 

Aggasztó rádiózás a Red Bullnál, Verstappen is valami furcsaságra panaszkodik...

Sárga zászló, Nyikita Mazepin csúszott ki már az elején, összetörte a Haast - sőt, jön a biztonsági autó!

LECLERC A HARMADIK! Az első kanyarkombináció során megelőzte Valtteri Bottast. 

RAJT! Verstappen-Hamilton-Bottas megtartotta a helyét, gond nélkül eljöttek. 

Szóval... visszaért megint mindenki, most már jöhet a rajt. 

Úgy tűnik, hogy valami elektronikai hiba lépett fel, de megoldották és Perez odaállt a bokszutca végére, a jelek szerint onnan el tud majd rajtolni. 

Elindult! Újraindult az autó, de Perez bemegy vele a bokszba.

Nincs rajt, újabb felvezető kör jön, Perez alatt megállt a Red Bull, nem ért vissza a rajtrácsra!

PEREZ ALATT MÁR A RAJT ELŐTT MEGÁLL A RED BULL! Mi történik?

A sor eleje most ér vissza a rajtrácsra. 

Indul a felvezető kör!

Egy érdekesség: Verstappen a hét bahreini futamából csak hármat fejezett be eddig.

Pierre Gasly is nagyon koncentrál már:

A legtöbben arra számítanak, hogy a hosszabb etapokon a Mercedes felnő a Red Bull szintjére, főleg a közepes gumikon - azt viszont ne feledjük, hogy mennyire küzdöttek az autóval Hamiltonék, ami finoman szólva nem tesz jót hosszabb távon az abroncsoknak.

Minden pilóta panaszkodik a helyi viszonyokhoz képest hűvös idő és jelentős szél, ami abszolút befolyásolhatja az autók mozgását. 

A rajthoz közeledve nézzük meg, hogy hogyan is néz ki az a bizonyos rajtrács - ide kattintva megtekinthető!

A Pirelli stratégiai előrejelzései:

A délután folyamán Sebastian Vettelt megbüntették, így a rajtrács végéről vághat neki a futamnak.

Fontos tudni, hogy az első tízből Verstappen, Hamilton, Bottas és Gasly indul a közepes keverékű gumikon, a többiek a lágyon, akik így még (akár) a hátrébbról érkezőkhöz képest is stratégiai hátrányban lesznek. 

Helyszíni forrásaink szerint akár egy komolyabb homokvihar is lecsaphat Szahírra - érdekes időjárási viszonyokra lehet számítani. 

Köszöntjük kedves olvasóinkat élő szöveges közvetítésünkben! Még fél óra van az idei első F1-es futam rajtjáig, de már hozunk egy-két információt felvezetésként.