Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 19. csütörtök
Élő cikkek

A Kanadai Nagydíj első edzése

Az időeltolódás miatt délután és este zajlik a hétvégi program: kövessétek szöveges közvetítésünk a montreali eseményekről, kezdve az első szabadedzéssel.

Köszöntünk mindenkit péntek délután: 16 órakor kezdődik a Formula-1-es szezon hetedik fordulója, a Kanadai Nagydíj első, 20 órakor második szabadedzése (ez utóbbiról  tévés közvetítés nem lesz).

Kanada előtt az jelentette a fő beszédtémát, hogy ez a pálya jellege miatt a Ferrari egyik legnagyobb esélye a futamgyőzelemre és a hat nagydíjon veretlen Mercedes legyőzésére. Az első szabadedzés után még nem kapunk választ a kérdésre, de valamivel talán okosabbak leszünk.

Többen már elfoglalták helyüket az autókban, 5 perc sincs már hátra a kezdésig:

A helyszínen délelőtt 10 óra van, a pálya 27, a levegő 18 Celsius fokos.

A pálya sajátossága, hogy a paddockba egy pontonhídon keresztül lehet megérkezni –  így néz ki:

Eközben kezdetét vette az edzés, számos autó már a pályán.

Az első 10 percben már csak négyen nem jártak a pályán, mért köre viszont csak Lando Norrisnak van.

Ha Kanadai Nagydíj, akkor mormota – máris felbukkant egy példány a pályán.

Most Nicholas Latifi az élen 1:21,6-tal: a kanadai pilóta Robert Kubica helyét vette át az edzésre.

Már csak Hamilton – nemrég érkezett meg a garázsba a megszokott késéssel –, Bottas és Verstappen nem járt egy körre sem a pályán. Mért ideje viszont egyedül Latifinak és Norrisnak van.

Latifi folyamatosan faragja le a köridőt, most 1:18,347-nél tart.

Szállingóznak a köridők: Sainz, majd Verstappen az élen, 1:15,998 az új mérce.

Aerodinamikai finomság a Red Bulltól: apró szárnyacskák az S-csatornánál.

Sainz és Verstappen adogatja egymásnak a legjobb időt, most Verstappen 1:15,026-tal az első helyen.

Bottas első mért körével 1:14,160-nal az első helyen, mögötte Verstappen és Hamilton.

Érdemes megnézni a Haas autóját, melyen szerepel a főszponzor neve, de a logója eltűnt: a Rich Energy elvesztette az emblémát egy perben.

Az edzés állása az első 30 perc elteltével:

Hamilton ezredre azonos kört autózott Bottasszal: most 1:13,495 áll mindkét pilóta neve mellett!

Mindketten tovább gyorsultak, most Bottas 1:13,001-gyel vezet. A két Mercedes lágy abroncson van.

Jelenleg senki nincs a pályán: a csapatoknak most kell visszaadniuk az első gumiszettet. Bottas, Hamilton, Verstappen, Perez és Stroll az első ötös.

Míg mások az edzést figyelik, egyesek Lance Strollról készítenek festményt.

A csúcssebességek listája: Leclerc az élen a Ferrarival, de a fejlesztett Mercedes-motor jól muzsikál a két Racing Pointban.

Újra él a pálya – Grosjean kerekére rátapadt valami, mint kiderült, a garázst elhagyva a padló festékrétegét tépte fel.

Grosjean a furcsa eset után, az ötödik helyre lépett fel.

A vezetést Hamilton vette át 1:12,767-tel, közepes abroncson, de Bottas is 1:13 alatt.

Giovinazzi falnak csapta az Alfa Romeót a 9-es kanyarban, a jobb hátsó defektet kapott. Az olasz a pálya túlsó szélére húzódott, de ott leállította az autót.

Virtuális biztonsági autó, amíg Giovinazzi autóját kiviszik.

Az edzés állása 60 perc elteltével:

Vettel a hajtűben megforgott a Ferrarival, miután a hátsó kerékkel elkapta a füvet. A német csak a 7. helyen áll.

Az utóbbi időszakban nem javultak a köridők, a csapatok hosszabb etapokra összpontosítanak, főleg közepes abroncson.

A legtöbb megtett körnél Albon jár, 27-nél: ehhez képest Hamilton 22-t teljesített.

A legjobb szektoridőkön így osztozik Hamilton és Bottas.

Bottas autója lelassult és sétatempóban poroszkált vissza a bokszba. A mérnök az üzemanyagnyomás csökkenését közölte a pilótával.

Leintették az első szabadedzést: a Mercedes majdnem egy másodperc fölénnyel kezdett a Kanadai Nagydíjon, amit a Ferrari nagy esélyeként emlegettek…

Az FP1 eredménye:

20 órakor kezdődik a második szabadedzés, amelyet hazai televízió nem mutat, a Formula.hu azonban szokásához híven szöveges közvetítést készít.

Olvastad már?