Több fejlesztés is jön rövidesen a Red Bullhoz
A „rendes” nyári szünetet megelőző mindkét helyszínre szállít fejlesztéseket a Red Bull – árulta el Helmut Marko, az energiaitalosok F1-es sportszakmai tanácsadója, aki szerint Spa jobban kedvezhet majd nekik, mint a Hungaroring.
„Hamarosan jön egy sprintformátumú nagydíjhétvége Belgiumban, aztán pedig előttünk áll a Magyar Nagydíj. A spa-francorchamps-i pályának jobban kellene feküdnie az autónk számára, különösen az általában roppant változó időjárási körülmények között. Optimisták vagyunk ezzel kapcsolatban.”
„Magyarország kissé trükkösebb lehet számunkra a pálya nyomvonala és a rendszerint magas hőmérsékletek miatt. Ugyanakkor mindkét hétvégén lesznek új alkatrészeink az autón, és reméljük, ezeknek pozitív hatása fog mutatkozni” – fogalmazott Marko.
Ezt célozza F1-es fejlesztéseivel a Ferrari
Az SF-25-ös egyensúlyának javítása a fő cél a Ferrarinál, hogy ezzel segítsék a pilótákat és ezáltal javuljon az autó teljesítménye is – árulta el Jerome d’Ambrosio, a Scuderia helyettes csapatfőnöke.
„Megkapjuk a számokat a szélcsatornában, aztán a pályára visszük az autót, és reméljük, hogy azt látjuk, amire számítottunk, és velünk ez történt Ausztriában, ami jó hír” – idézi a helyettes csapatvezető szavait a RacingNews365.com szaklap.

„Határozottan próbálunk azon dolgozni, hogy javítsunk az autó egyensúlyán, hogy segítsük ezzel a versenyzőket, és ebben rejlik teljesítmény is, ugyanakkor olykor nehéz megjósolni annak a mértékét, hogy milyen teljesítményt tudunk ezzel pályára vinni.”
„Vannak olyan aspektusai az autóegyensúlynak, amely a versenyzői prefenciával, a kényelmével, a vezetési stílusával és hasonlókkal kapcsolatos, amelyeket figyelembe veszünk ahhoz, hogy jobb helyzetbe hozzuk az autót, de összességében nem egyik vagy másik pilóta igényeit vesszük számításba” – húzta alá azt d’Ambrosio, hogy nem Leclerc vagy Hamilton irányába igyekeznek fejleszteni.
Ez állhat a Russell–Verstappen ügy mögött Steiner szerint
A Haas korábbi F1-es csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, George Russell gondot okoz a Mercedesnek abban a reményében, hogy leigazolja Max Verstappent a Red Bulltól.
„Szerintem egyéves szerződést akarnak adni George-nak, hogy meg legyen a lehetőségük arra, hogy '27-ben már Max is ott legyen, George pedig nyilvánvalóan azt mondja: 'Nem akarok egyéves szerződést. Három évet akarok', valami ilyesmit" – mondta Steiner a Red Flags podcastnek.
„Vagy George a pénz miatt panaszkodik, és Toto csak rá akarja húzni a vizes lepedőt. Nem ismerem a részleteket, de sok minden lehet, amiért ez így alakult. De szerintem Max azt mondja: ’26-ban maradok a Red Bullnál, megnézem, hogy ki hova jut teljesítmény szempontjából, és aztán talán váltok 27-re’.”
Antonellinek mindegy, hogy Russell vagy Verstappen a csapattársa
Továbbra sem ülnek el a Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolásáról szóló pletykák: az nem kérdés, hogy a felek között van valamiféle egyeztetés, az viszont nem egyértelmű, mennyire reális a Red Bull-lal 2028-ig szerződéssel rendelkező világbajnok váltása. Abban egyetértés van a találgatások és értesülések között, hogy amennyiben Verstappen átigazol, a hosszabbításra váró George Russell szorulhat ki a Mercedestől, így a holland az újonc Andrea Kimi Antonelli mellé érkezne.
De mit szólna mindehhez a 18 éves olasz? Antonelli így felelt a Sky Sports F1 azon kérdésére, hogy Russellt vagy Verstappen preferálná-e csapattársaként: „Nekem mindegy. Hogy őszinte legyek, mindketten nagyon jó versenyzők. Nagyon elégedett vagyok George-dzsal. Úgy érzem, igazán jó a dinamika jelenleg a csapaton belül.”
Sainz hiszi, hogy felvenné a versenyt Verstappennel
Carlos Sainz úgy érzi, képes lenne megállni a helyét Max Verstappen csapattársaként, ahogy anno ezt a Toro Rossónál is megtette, s ahogy bizonyított azóta sok más kiváló versenyző oldalán.
Minderről a High Performance Podcast adásában beszélt Sainz, amikor arról kérdezték, hogy attól még, hogy gyors autó és nagycsapat a Red Bull, nem mehet minden egyszerűen: „Pontosan, szerintem mindenkinek rendkívül nehéz Verstappen csapattársának lenni” – vélekedett a Williams pilótája.
„Csak annyit mondhatok, hogy amikor én voltam Max csapattársa, nekem nem volt ilyen kemény dolgom. Nyilvánvalóan hihetetlenül meglepődtem, mennyire gyors volt, hogy mennyire egy őrült pilóta. Valószínűleg a történelem egyik legjobbja lesz, ha nem az már most is.”
„De az az első közös évünk önbizalmat adott nekem, hogy tudjam, bárkivel fel tudom venni a harcot. Voltam csapattársa Charles-nak, Landónak és Nicónak is. Azt hiszem, nagyon gyors srácokkal voltunk csapattársak, akik talán a sport lejobbjai, és most Alex is hihetetlenül gyors.”
„Perez megérdemel egy újabb esélyt az F1-ben” – Mansell
Nigel Mansell szerint Sergio Perez ideális választás lehet az F1-ben jövőre debütáló Cadillac számára – az 1992-es világbajnok úgy véli, a mexikói pilóta tapasztalata aranyat érhet egy teljesen új istállónak, amely komoly tanulási folyamat előtt áll.
„Checo Perez megérdemelne még egy lehetőséget. Az utolsó előtti évében kiválóan vezetett, és hatalmas segítséget nyújtott Maxnak a címvédéshez” – mondta Mansell, hozzátéve: szerinte az amerikai csapatnak inkább rutinos pilótákra van szüksége, mintsem egy hazai sztárra.
„Remélhetőleg vannak ott okos emberek, akik jól megtervezik a stratégiájukat. Az első évben szükségük lesz néhány tapasztalt versenyzőre, akik visszajelzést adnak nekik, hogy tudják, mire van szükségük ahhoz, hogy a lehető legversenyképesebbek legyenek.”
MotoGP Brnóban, WRX Nyirádon: a hétvége menetrendje
F1 továbbra sem lesz, de így sem fogunk unatkozni: MotoGP Brnóban, WRX Nyirádon, WRC Észtországban, IndyCar Torontóban – itt a program és a közvetítések.
Marquez verhetetlen, fordulat Martinnál? – Formula Motocast
Egyik kedvenc pályáján, a Sachsenringen sem talált legyőzőre Marc Marquez, de vajon karrierje legjobb idényét futja-e a vb-cím felé menetelő spanyol? A Német Nagydíj kibeszélőjében ezt a témát jártuk körül, de beszéltünk Francesco Bagnaia újabb mélypontjáról, a V4-es Yamaha tesztjéről, a Jorge Martin-ügyben beállni látszó fordulatról, valamint a sajnálatos magny-cours-i tragédia felháborító körülményeiről is.