A Formula.hu esti hírösszefoglalója december 4-én:
Bejelentés: 2026 után búcsúzik az F1-es Holland Nagydíj
Már csak két Formula-1-es Holland Nagydíjat rendeznek a következő években, derül ki az F1 mai bejelentésével. A zandvoorti pálya és a futam szerződését ugyanis egyetlen évvel hosszabbították csak meg, így a 2026-os lesz az utolsó verseny, amelyet a modern korban a holland helyszínen rendeznek.
Ennek a 2026-os eseménynek azonban lesz egy különlegessége, ugyanis már most bejelentették, hogy azon a hétvégén sprintet is rendeznek majd. Az akkori dátumot majd a 2026-os versenynaptárral együtt ismertetik (a jövő évi versenyre augusztus végén kerül sor, a nyári szünet utáni első állomásként).
„A mai bejelentés egy monumentális időszak végét jelzi” – mondta el a bejelentés kapcsán Robert van Overdijk, a Holland Nagydíj igazgatója. „Mi egy privát módon működő vállalat vagyunk, akiknek egyensúlyban kell tartania a nagydíjrendezés adta lehetőséget más kockázatokkal és felelősségvállalásokkal szemben. Úgy döntöttünk, a csúcson akarunk búcsúzni két további Holland Nagydíj megrendezésével.”
Meglepetés: Arthur Leclerc F1-es debütálását hozza az Abu Dhabi Nagydíj
A Ferrari bejelentette, hogy Charles Leclerc testvére, Arthur Abu Dhabiban ejti meg F1-hétvégés debütálását. A monacói pilóta Carlos Sainz autóját vezetheti az első szabadedzésen, ő lett az a fiatal versenyző, akit a SAcuderia beültet és ezzel kipipálja a 2024-re előírt kötelező kvótát.
Arthur a 2024-es szezont a European Le Mans Series LMP2 kategóriájában versenyzett, és Imolában győzelmet aratott. Tavaly a 24 éves versenyző a Formula-2-es bajnokságban versenyzett, és a 15. helyen zárta a szezont, egy dobogós helyezéssel a neve mellett.
Az is kiderült, hogy a hétvégét követő hivatalos teszten is autóba ülhet, Antonio Fuocóval osztozhat majd a Ferrarin. Mint ismert, Sainz ekkor már a Williamsben gyakorolhat, a Mercedes pedig nem engedte meg a korai csapatváltást Lewis Hamiltonnak.
Ocont csak néhány órával a futam előtt tájékoztatták
Sajtóhírek szerint az Alpine csak az F1-es Katari Nagydíj versenynapján közölte a franciával, hogy Abu Dhabiban már Jack Doohan ül a helyére.
Az egyszeres F1-es futamgyőztes kedd este reagált a korai lecserélésére egy közösségi médiás posztban, amelyben erős utalást tett arra, hogy ő nem így tervezett búcsúzni az enstone-i alakulattól: „Nem így akartam, hogy véget érjen” – írta Ocon.
A Motorsport.com most beszámolt néhány kiszivárgó részletről a pilóta idő előtti félreállítása kapcsán. A lap úgy értesült, hogy Ocont vasárnap, mindössze néhány órával a Katari Nagydíj startja előtt hívták be az Alpine-nál vezérigazgatói tanácsadóként tevékenykedő Flavio Briatore irodájába.
Ott pedig állítólag közölték Oconnal, hogy amennyiben nem fogadja el, hogy egy futammal korábban véget érjen a szerződése a franciákkal, akkor ők pedig nem teszik lehetővé, hogy az Abu Dhabit követő keddi teszten átüljön a Haas autójába. Ezt ugyanis hiába jelentették be már korábban Ayao Komatsuék, állítólag a megállapodás egészen vasárnapig nem volt végleges, s ezt egyfajta nyomásgyakorlásnak is használták Briatoréék – amely a jelek szerint meg is tette a hatását.
Ocon kedden már a Haast vezeti
Szerda délelőtt erősítette meg véglegesen a Haas, hogy Ocon valóban beülhet a 2024-es versenygépükbe a jövő keddi Pirelli-teszten. Érdekes viszont a másik pilóta személye is, aki a fiatal versenyzők tesztjén vezeti majd ugyanekkor a másik autójukat.
Ezt a lehetőséget ugyanis (mivel Oliver Bearman a beugrásai miatt már nem minősül újoncnak a szabályok szerint) az a Ryo Hirakawa kapja meg, aki néhány nappal előtte még McLarent fog vezetni a szezonzáró hétvége első szabadedzésén, és aki egyébként a Toyota endurance-világbajnoki pilótája: azaz ilyen fronton már egyértelműen megnyilvánul a Haas és a japán gyártó együttműködése.
Mi vár ránk az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon?
Program, pontállás, nyitott kérdések és érdekességek: a legfontosabb tudnivalók a szezonzáró F1-es hétvégéről a Formula.hu videójában.
„Nem szabad idiótának lennem” – Norris
Lando Norris szerint Katarban az övé volt a legjobb autó, Abu Dhabi más lesz, de a dolga annyi, hogy ne csináljon olyat, mint az előző hétvégén.
„A csapat Katarban a legjobb autót adta nekem, emiatt boldog vagyok és hálás vagyok nekik. Jól rajtoltam, megelőzte George-ot, és azt hittem, hogy ő lesz a legnagyobb ellenfél, de nem így történt, Max volt az, és hihetetlen munkát végzett” – tekintett vissza Norris az előző hétvégére.
„Abu Dhabi nem lesz annyira jó, mint Katar, szóval masszívan elvesztegettük a lehetőséget, csalódást okoztam a teljes csapatnak, és az egyetlen dolog, ami érdekel, az a csapatom.”
Főnöke szerint Tsunoda készen áll a Red Bullra
Szintet lépett idén a japán a Visa RB F1-es csapatfőnöke szerint, aki úgy látja, gyorsabb autóban és nagyobb csapatban is megállná a helyét a pilóta.
„Úgy vélem, egy olyan szinten lévő srác, aki annyi pontot szerez, mint ő szerzett idén… természetesen azt gondolom, készen áll arra, hogy egy gyorsabb autót kapjon. Reméljük, hogy mi meg tudjuk adni neki ezt a gyorsabb autót, de persze szerintem készen áll egy gyorsabb vagy nagyobb csapatra is. Szóval a rövid válaszom az, hogy igen.”
„Ami pedig a velük teljesítendő tesztet illeti, szerintem rendkívül fontos, hogy a pilótáink lehetőséget kapjanak a nagyobb csapatban, a testvércsapatunkban” – beszélt a RacingNews365.com hasábjain Mekies arról, hogy Tsunoda az Abu Dhabi Nagydíj utáni keddi teszten beülhet az RB20-asba.
„Max hasonlít a legjobban Sennára” – Marko
Max Verstappen a negyedik F1-es világbajnoki címével már az abszolút legeredményesebb versenyzők közé emelkedett: Alain Prosttal és Sebastian Vettellel került egy szintre, s már csak Juan Manuel Fangio, Michael Schumacher és Lewis Hamilton rendelkezik több vb-győzelemmel, mint ő. Helmut Marko most viszont egy a holland által már lehagyott legendával hasonlította össze a Red Bull pilótáját:
„Ayrton Sennára emlékeztet” – nyilatkozta az energiaitalosok tanácsadója a Servus TV-nek. „Nagyon hasonló a személyiségük kettejüknek, bár Senna karizmája még mindig hihetetlen. Természetes egy halálos baleset kapcsán tragikus módon minden felerősödik. De az összes általam ismert versenyző közül ő hasonlít rá a legjobban.”
Így zárult a 2024-es F1-es sprintbajnokság
Bár nem vezetnek külön pontversenyt a sprintfutamoknak, mi összesítettük a szombati rövid versenyek eredményeit, hogy megnézzük, kik voltak idén a műfaj legjobbjai.
Balogh Tamás cikke Formula+ rovatunkban ezen a linken olvasható!
Andre Lottererrel jön a WEC-be a Hyundai, Sargeant is a csapatnál versenyez
Megmutatta készülő hypercarjának alapjait a Hyundai: a WEC-be 2026-ban, az IMSA sorozatba pedig a tervek szerint 2027-ben beszálló koreai gyártó egyúttal azt is bejelentette, hogy egyik versenyzője a Porschével idén újabb világbajnoki címet szerző, 43 esztendős Andre Lotterer lesz. A sportautózás egyik legendája 2025-ben tesztelni és fejleszteni fogja a GMR-001 névre keresztelt autót, 2026-tól pedig versenyezni fog vele a WEC-ben és Le Mans-ban, mellé pedig leigazolták az IMSA sorozatból és Le Mans-ból is jól ismert, rutinos Pipo Deranit is.
A csapat az IDEC Sporttal bútorozik össze, ennek alapjaként indulnak az ELMS szériában is, ahol Logan Sargeant lesz az egyik versenyzőjük. Sargeant ugyan a Williamsnél bekövetkezett menesztése óta tesztelt már IndyCar-autót, de a friss bejelentés szerint 2025-ben a Genesis Magma Racinggel tér vissza a pályára a sportautós szériában, csapattársa pedig Jamie Chadwick és Mathys Jaubert lesz majd a #18-as Orecában.
Pullingot már megkoronázták, de véletlenül újra nyitottá tette a bajnoki harcot az F1 Academy
Mint arról mi is beszámoltunk, Abbi Pulling a katari első futamon elért második helyével bebiztosította a női utánpótlás-széria, az F1 Academy 2024-es bajnoki címét, hiszen behozhatatlan előnyre tett szert Doriane Pin előtt. Legalábbis ekkor úgy tűnt… Vasárnap végül egy porschés betétfutam balesete miatt törölni kellett az F1 Academy második futamát – viszont a szervezők úgy határoztak, ennek pótlásaként beiktatnak egy harmadik viadalt is a most hétvégi évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon.
És itt jön a bizarr csavar: Pulling előnye jelenleg 83 pont, ám mivel a plusz egy futammal még 84 egység szerezhető – 25 jár a győztesnek, 2 a pole-pozíciósnak, 1 pedig a leggyorsabb kört megfutó versenyzőnek –, Pin matematikailag újra visszakerült a bajnoki címért folyó versenybe! A „trükk” az, hogy bár a katari második futamot törölték, Pin az ottani pole-jáért bezsebelte a két pontot, amelyet már az időmérő után elkönyveltek az összetett tabellán. Az extra futam viszont extra pole-t és extra két pontot jelent a teljes szezonra vetítve (a rajtsorrendet amúgy a pilóták második és harmadik legjobb köridői határozzák meg a második és harmadik versenyre) – hacsak úgy nem döntenek utólag, hogy mégis törlik a katari második viadallal együtt Pin pole-pozícióját és két pontját is, ám erről egyelőre nem érkezett tájékoztatás a bajnokság részéről.