Hármas holtverseny (1997, Jerez)
Az 1997-es idényzáró természetesen elsődlegesen a Schumacher és Villeneuve közti ütközésről marad emlékezetes, pedig már a szombat sem volt akármi. A kanadai ász 1:21,072-es idejét a bajnoki éllovas Schumacher ezredre megfutotta, annak ellenére, hogy gyors köre során sárga zászló mellett is el kellett haladnia - ezért végül nem kapott büntetést. A bajnokság élén álló két pilóta tehát ezredmásodpercre azonos idővel állt a lista első két helyén, s megjavítani senki nem tudta ezt az időt. Beállítani viszont igen, hiszen jött Heinz-Harald Frentzen, az óra pedig elképesztő módon 1:21,072-nél állt meg. A rajtsorrend végül az alapján alakult ki a szabályok értelmében, hogy a versenyzők milyen sorrendben futották legjobb köreiket.
Időjósok harca (1999, Magny-Cours)
Az 1999-es Francia Nagydíj rajtrácsát alapvetően nem a versenyzők tempója döntötte el, sokkal inkább az, hogy ki hogy tudja megjósolni a szombat délutáni időjárást. Az edzés elején három versenyző, Rubens Barrichello, Jean Alesi és a Olivier Panis azonnal a pályára gurult, ami tökéletes döntésnek bizonyult, hiszen az idő pillanatokkal később rosszabbra fordult, így ők hárman állhattak fel az első három rajtkockába a vasárnapi futamon. A szenzáció nagyságát jól mutatja, hogy korábban egyik csapat (Stewart, Sauber, Panis) sem szerzett pole pozíciót. A nagyok viszont betliztek, a bajnokesélyes Hakkinen és a hetekkel később azzá váló Irvine csak a 14. illetve a 17. helyről indulhattak, s az észak-ír mögött záró öt pilóta még a 107%-on sem tudott belül kerülni - igaz, mindannyian elrajtolhattak másnap.
Minardi az élen! (2003, Magny-Cours)
A 2003-as évre egy új kvalifikációs rendszert vezettek be: minden versenyzőnek egyetlen mért köre van, s e köridők alakítják ki a rajtrácsot. Annak eldöntésére, hogy a mért köröket milyen sorrendben tehetik meg a versenyzők, pénteken egy előkvalifikációt rendeztek, ahol szintén mindenkinek egy köre volt. Magny-Cours-ban az időjárás ismét megtréfálta a mezőnyt, hiszen az első két kör után leszakadt az ég, s mivel ezeket a szabályok értelmében a Minardi két versenyzője futotta, Verstappen és Wilson neve szerepelt az első két helyen - ám legnagyobb sajnálatukra ez csak a pénteki edzés volt (ráadásul Wilsont ki is zárták), s hiába futhatott Verstappen tiszta pályán szombaton, ez természetesen csak az utolsó rajtsorra volt elég - szokás szerint.
Minél lassabban! (2004, Silverstone)
2004-ben is megmaradt ez a rendszer, annyi eltéréssel, hogy immár szombat délelőtt rendezték a futási sorrendről döntő edzést. Természetesen mindenki a legjobb időre törekedett, hiszen az esetek döntő többségében az a jó, ha minél később teszi meg valaki a gyors körét. Ãm a Brit Nagydíjon az időmérő edzés végére esőt jósoltak, így az "előkvalifikáción" többen taktikázni próbáltak, s igyekeztek minél lassabban menni - még olyan versenyző is volt, aki direkt megpördült, hogy ezzel időt veszítsen, s a lehető legkorábban túllegyen a délutáni mért körén. Az eső? Az végül elmaradt.
Új rendszer, új nehézségek (2005, Melbourne)
A 2005-ös idény elején mutatkozott be a mindössze néhány futamon használt összesített kvalifikáció, amikor két egy-egykörös időmérő edzést rendeztek, s ezek eredményének összeadásával alakult ki a rajtsorrend. A körök sorrendjét az előző futam végeredménye határozta meg, ez Melbourne esetében a fél évvel korábbi Brazil Nagydíj volt. Az edzés változó időjárási körülmények közt zajlott, amiből azok jöttek ki a legjobban, akik az előző idényzárót a középmezőnyben zárták. Fisichella, Villeneuve, Coulthard, Trulli és Klien, akik a 9-14. helyek valamelyikén végeztek Brazíliában, az idénynyitón az első három sort foglalták el.
Az F1Fanatic írása nyomán
