
Drapál János, a magyar gyorsasági motorsport első világbajnoki futamgyőztese február 3-án, azaz a holnapi napon ünnepelné 66. születésnapját. Kesjár Csaba, az első Drapál emlékverseny győztese, egyben az első magyar, aki valaha Forma-1-es autót tesztelt, február 9-én lenne 52 éves, míg mindenidők legkiválóbb szakkommentátora és legnagyobb nevettetője, Böröczky József, mindenki Pepije március 3-án lenne 66 éves. Pontosan egy hónap volt közte és Drapál János között, és Pepi életében mindennél fontosabbnak tartotta és mindent megtett Drapál és a többi nagy hajdani motoros hős emlékének méltó ápolása érdekében. 2011. szeptember 17-e óta sajnos már nem vele, hanem rá is emlékezünk, csakúgy, mint Ayrton Sennára, illetve a magyar autó- és motorsport összes valaha volt kiváló versenyzőjére, szerelőjére, konstruktőrére stb., akik sajnos már nem lehetnek közöttünk.

Az idei megemlékezésen megjelent Várhegyi Ferenc, a Eurosport szakkommentátora is, aki az elhunytak névsorának felolvasása után egy szép beszéddel emlékezett meg a magyar motorsport nagyjairól, kiemelve, hogy ezek a kiváló emberek nemcsak a magyar motorsport ügyét lendítették előre, de ugyanúgy a magyar gazdaság fejlődését is lehetővé tették találmányaikkal, munkájukkal és műszaki szakértelmükkel. Elég csak Bánki Donátra vagy Csonka Jánosra gondolnunk, akik ha nem találják föl anno a porlasztót, akkor be se lehetett volna indítani sokáig a motorokat!

De feltalálták hál"™Istennek, aztán megjelentek az első motorkerékpárok, és velük egy időben a versenyzés is, mert hát mi emberek ilyenek vagyunk. Az egész életünk egy nagy verseny, mindenhol ezt keressük, és a legjobb versenyek a versenypályán vannak, ahol mindenkit ugyanaz a szenvedély űz-hajt. Ez köt össze minket, motorsport-szeretőket egy nagy családdá. És ezért fontos, hogy néha tartsunk 1-1 ilyen megemlékező napot, elvégre melyik család ne emlékezne vissza időről időre saját őseire és elhunytjaira?!

Hosszú a névsor, sokan vannak, akikre jóleső érzéssel, és büszkén emlékezhetünk vissza. És szerencsére még mindig sokan vagyunk mi, emlékezők is! Nagyon jó érzés volt körbenézni ma a Hungaroring depójában, és azt látni, hogy a cudar időjárás és a jeges utak ellenére ilyen sokan éreztük úgy, hogy ma ott a helyünk a Hungaroringen, hiszen ez a nagy elődök, Drapál, Kesjár, Senna, Zsembery Jenő, Böröczky Pepi, Bánki Donát és a többiek nagy napja, akik nélkül mi sem lennénk ma ott, ahol.

Mindig öröm ennyi jólelkű, tiszta szenvedélytől hajtott embert együtt, egy helyen látni. Drapál János testévére, Drapál Katalin, fia, Drapál Ferenc, szerelője, Hamar Zsiga bácsi, aztán a mai legnagyobb versenyzőink, a világbajnok Talmácsi Gábor, Bódis Ricsi, Sebestyén Peti és Tóth Imre, Benyó Máté, a már említett Várhegyi Ferenc, Pepi hajdani legjobb barátja, a kiváló makettgyűjteménnyel rendelkező Vashegyi István stb. stb., még nagyon hosszasan sorolhatnánk azon kiváló emberek nevét, akikkel együtt emlékezhettünk a mai napon a hajdani legnagyobbakra.

Nem beszélve azokról, akik el akartak ugyan jönni a megemlékezésre, de rajtuk kívülálló okokból nem tudtak, mint Szabó II. Laci bácsi, Szabó János Bregyó, Juhász Károly, a kis Kovács Bálint és edzője, Szilner János és így tovább. Akik nem voltak ma ott a Hungaroringen, minden bizonnyal azok is csendben megemlékeztek otthoniakban Drapál Jánosról, Kesjár Csabáról, Böröczky Pepiről és a többi nagy elődről.
Köszönjük mindenkinek, aki kilátogatott ma a Hungaroringre, és azoknak is, akik csak a távolból gondoltak az elhunytakra. Köszönjük Orbán Róbert dunavarsányi cukrászmesternek a sok finomságot, amit küldött, a Merillo Caffénak a jó meleg kávét, Várhegyi Ferencnek a beszédet, Bánki Donátnak és Csonka Jánosnak a porlasztót, Drapál Jánosnak az első magyar vb-futamgyőzelmet, Böröczky Pepinek a kiváló közvetítéseket és kabarékat, és a motorsportok minden valaha élt résztvevőjének, akik akár csak egy csavart is arrébb tettek a magyar sport, a magyar motorsport, a szurkolók szórakoztatása és a magyar gazdaság fejlődése érdekében. Nem felejtünk Titeket, és igyekszünk továbbvinni azt az örökséget, amit ránk hagytatok.