A Subaru és a Formula-1

1990-ben váratlanul a Subaru összedobott egy Formula-1-es motort, amit beépítettek a sereghajtó Coloni csapat autójának a hátsó részébe. A Subaru választása Enzo Coloni parányi és nem túl sikeres kis olasz F1-es csapatára esett, aminek előbb felvásárolták az 51%-át, majd a japánok egy bizonyos Carlo Chitit kérték fel arra, hogy fejlesszen egy Formula-1-es erőforrást a számukra. Chiti korábban a Ferrarinál dolgozott majd még az 1970-es és 1980-as években az Alfa Romeo Formula-1-es erőforrásait tervezte, majd önálló vállalkozásba kezdve a Motori Moderni cégével a Minardi számára épített V6-os turbómotorokat.

A Subaru kérésére Chiti egy alacsony súlypontú 12 hengeres 60 szelepes boxermotort épített. Az 1235-ös kódjelű motor azonban nem csak, hogy gyenge lett, hanem túlságosan súlyos is, a bajt pedig az is tovább tetézte, hogy a hírek szerint a Coloni sebességváltója sem éppen a súlycsökkentés bajnoka volt, az ugyanis állítólag a szerelvényekkel együtt elérte a 112 kilogrammot! Miközben a korban az autók súlyminimuma (pilóta nélkül) 505 kilogramm volt.

A közvetlenül az 1990-es szezonnyitó Amerikai Nagydíj előtt elkészült autót egy rövid tesztet követően máris elindították Phoenixbe, ahol így a csapat belga pilótájának, Bertrand Gachot-nak minimális tapasztalattal kellett volna beverekednie magát a 26 induló közzé a szabályoknál vagy 150 kilógrammal nehezebb, kezelhetetlen autóval. Gachot első nekifutásra 250 méterre jutott a bokszkijárattól, amikor is a sebességváltója eltört. A következő Brazil Nagydíjon a Coloni-Subaru C3B már legalább meg tudott tenni néhány kört a pályán. Sőt az előselejtezőben a 8. helyet szerezte meg, még akkor is, ha 10 másodperccel volt lassabb, mint Eric Bernanrd Lola-Lamborghinije, Ayrton Senna pole pozíciós idejétől pedig 17 másodperccel maradt el!

A helyzet a későbbiekben sem változott jelentősen, sőt az Imolai laza 10 másodperc után Monaco utcáin Gachot 18 másodperccel volt lassabb Senna McLarenjétől. Az igazság kedvéért azért tegyük hozzá, hogy Bruno Giacomelli W12-es Life-ja még Gachot Subarujánál is lassabb volt mintegy 2 másodperccel. Majd jött Montreal, ahol Gachot 24 másodperccel volt lassabb a pénteki előselejtezőben a későbbi pole pozíciós időtől. A csapat elkeseredését pedig az sem tudta csökkenteni, hogy Claudio Langes Euro Brun-Judd-ja és Giacomelli Life-ja még náluk is lassabb volt, a szebbnapokat is látó Giacomelli például 30 másodperccel volt lassabb Sennánál! Majd a mexikói laza 11 másodperces hátrány után jött az igazi fekete leves a Francia Nagydíjon, ahol a Paul Ricard-i versenypályán a műszaki hibáktól hemzsegő autóval Gachot az élmezőny 1 perc 04-es köreivel szemben egy 4 perc 02 másodperces körre volt csak képes!

Itt Franciaországban pedig mindenki számára világossá vált, hogy az alulfinanszírozott Coloni-Subaru F1-es vállalkozás nem csak, hogy a pole pozícióra, de a selejtezőn való túljutásra sem lesz képes soha. A csapaton belül kirobbant vita eredményeképpen végül a Subaru távozott a Formula-1-ből a Német Nagydíjon pedig már a Langford & Peck által felkészített Ford DFR V8-as motorjaival induló Coloni a Belga Nagydíjtól kezdve rendszeresen bejutott a legjobb 30 autó közzé, a futamon való indulást jelentő legjobb 26 közzé azonban egyszer sem sikerült kvalifikálniuk magukat a szezonban. A Coloni az 1991-es szezonban sem tudta magát kvalifikálni egyetlen egy futamra sem, így az év végén végleg távozott a Formula-1-ből, míg a Subaru az F1-es kudarcból okulva néhány évvel később egy nagyon sikeres karrierbe kezdett a raliban.