Hazai hírek
Isten Önnel, „Aranykezű Laci bácsi”
Királyföldy Lászlót a négyütemű motorok legnagyobb tuningmestereként tisztelték, akinek motorjaival Kurucz György az 50-60-as években halomra nyerte a versenyeket. A háborús hős 93 évesen hunyt el.
részletekIdén nem marad el ralifutam
A hétvégén Oláh Gyárfást választották meg a MNASZ új elnökének. A többek között sportmenedzseri múlttal rendelkező vezető az InfoRádiónak elmondta: az új elnökség egységes lesz.
részletekMatrica Ladán: így indult a Zengő Motorsport
Ma már ez a csapatnév fogalom. Jelkép. Annak szimbóluma, hogy kellő tehetséggel és összefogással bármi elérhető ezen a világon. De gondolnánk, hogy egy Ladára felragasztott matricával indult az egész?
részletekOláh Gyárfás az MNASZ új elnöke
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség mai tisztújító közgyűlésén eldőlt: Oláh Gyárfás váltja Benyó Miklóst a szövetség elnöki székében. Az új vezet 53, elődje 49 voksot gyűjtött be a titkos szavazáson.
részletekMNASZ: Major György bemutatkozó levele
Kedves Sporttársakhoz, Csapatokhoz, Barátokhoz! - Sokan teljesen joggal teszitek fel a kérdést, hogy mit keres az én nyílt levelem ezen fórumon, ezért hát szeretnék bemutatkozni Mindenkinek.
részletekNevezési díjak a versenyzés világában
A versenyzőknek és csapatoknak, amikor a szezont tervezik és kiválasztják, melyik sorozatban is induljanak, számításba kell venniük számos különféle kiadást, köztük a nevezési díjakat is.
részletekOláh Gyárfás MNASZ-elnökjelölt céljai
Nem beszél mellé, nem árul zsákbamacskát, konkrét tervei és célkitűzései vannak az MNASZ megreformálásáról, és ezeket jó előre szavakba is öntötte. Oláh Gyárfás programismertetője.
részletekCímvédésre hajt a magyar drift Európa-bajnok
Lassan tíz éve a hazai drift kiemelkedő alakja Kerényi Ádám, aki hat éve mindig a dobogón végez a Drift-Eb-n. Ezen idő alatt háromszor lett aranyérmes, míg kétszer második, egyszer pedig harmadik.
részletekFerjáncz Attilát a Nemzet Sportolójának
A napokban példás kezdeményezés indult a magyar autósport szerelmeseinek körében, akik egy Facebook Csoportot alakítottak „Ferjáncz Attilát a Nemzet Sportolójának” címmel.
részletekLevél az MNASZ elnökétől, Benyó Miklóstól
Rövidesen lezárul egy szakasza közös munkánknak. A ti megbízásotokból egy rövid, de igen változatos időszakot töltöttünk el együtt és küzdöttünk szeretett sportágunk jelen és jövőbeni sikereiért.
részletekTalán igaz sem volt... - Korea Super Prix
Az előzetessel ellentétben a valós versenynaptárba nem került be a Koreai Nagydíj, így az F3-as versenyek száma még mindig felülmúlja az F1-esekét. Íme, a Korea Super Prix története.
részletekAz ezredmásodpercek szerelmesei
Az autósportban minden az idő körül forog. A pilóták tizedekben, századokban, ezredekben mérik egy-egy kör vagy futam sikerét, és van, hogy a legapróbb különbségek döntenek köztük a leintésnél.
részletek