DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team: Új pálya, új győzelmek

Egy ismeretlen pálya, óriási hőség, huszonhét autóból álló mezőny a négy kilométeres vonalvezetésen, és egy sikerre éhes fiatal magyar versenyző. Ezek voltak az összetevői röviden a TopJet FX 2000-es olasz formula autós bajnokság vallelungai versenyhétvégéjét, melyen Berta Benjámin ismételten kimagasló teljesítményt nyújtott.

Már a szabadedzések alatt látszott a magabiztosság a Gender Racing Team versenyzőjén, aki ugyan még csak most ment először ezen a versenypályán, ettől függetlenül rendesen „elvállalta” a nagy tempójú íveket, és pálya alsó harmadában található döntött kanyart. Ez az időeredményeken is meglátszott, hiszen már a második szabadedzéses etapban Benjámin már több, mint 0.5 másodperccel gyorsabb volt az F4-es mezőny veretes pályarutinnal rendelkező legjobbjainál. Ezután a legnagyobb forróságban következett az időmérő edzés, ahol Beni parádés tempót futva megszerezte az első versenyfutam pole pozícióját, és a második versenyfutam második rajthelyét.



A versenynapokon is maradt az elképesztő hőség, de sem az erős ellenfelek, sem a körülmények nem tudták lefékezni a Gender Racing Team fiatal pilótáját. Benjámin a TopJet FX 2000-es sorozat két versenyfutamán is ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta, érett és kontrollált versenyzéssel váltotta győzelemre az edzéseken és az időmérőn tanúsított formáját! Az előző nap pole pozíciója után kissé már elvárásként nehezedett Benjáminra az a győzelemkényszer, amit a versenyző saját magával szemben támasztott. Az F4-es technikával már kiválóan össze csiszolódott formaautós ismét megmutatta, hogy komoly nyomás alatt teljesít a legjobban, és ravasz taktikával, valamint remek gumikezeléssel szép győzelmet aratott a vallelungai első FX 2000-es futamon.

A vallelungai versenyhétvége záróversenyén Beni erre aztán még rátett egy lapáttal, és az utolsó mozdítható díjat is elvitte. A másodjára is a kategória első pozíciójából rajtoló pilóta erős tempóval ismét igazolta, nem hiába tartják őt a kategóriája egyik legjobbjának mindegyik versenysorozatban ahol jelenleg rajthoz áll ebben az évben.

Beni boldogan és elégedetten nyilatkozott a versenyhétvégét követően:

 „A hétvégén egy újabb olasz pályán volt lehetőségem kipróbálni magamat, mely a Vallelunga-i pálya volt. Hamar meg kellett ismerkednem a pályával, mert csak két szabadedzésen nyílt erre lehetőségem. A szombat esti időmérőn az első versenyre megszereztem a POLE-t a kategóriámban, a második versenyre a második helyre tudtam kvalifikálni magamat. Vasárnap extrém hőségben, szuper versenyeket tudhatunk magunk mögött. Sok előzéssel, csatával fűszerezve sikerült mindkét versenyt az F4 kategóriában megnyerni. A második utáni díjkiosztón kiderült, hogy a TopJet összetett értékelésében a harmadik helyet is meg tudtam szerezni. A hétvégén nagyon jól éreztem magamat és köszönöm szépen a csapatnak a munkáját.”

Berta Benjámin és a Gender Racing csapata rövid pihenő után nemsokára újból útra kel, hogy az ikonikus Spa Francorchamps aszfaltcsíkján, a Drexler Formel Cupban bizonyítson.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: