Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 23. péntek
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team: Szárazon és vízen

Ismeretlen pályán, szárnyakkal és szárny nélkül is győzni tudott a Gender Racing Team az MNASZ Autós Gyorsasági OB és az FIA CEZ legutóbbi bajnoki fordulóján, melyet Horvátországban rendeztek az Autodrom Grobnik-on. A csapat számára eddig ismeretlen 1978-ban épült pálya nemrég új aszfaltot kapott. Ennek és a vonalvezetésének köszönhetően a GRT-s fiuk egy nagyon izgalmas, komoly kihívással találták szembe magukat!

Na de a csapat már többször bizonyította, hogy örömmel és sikeresen küzd meg a legnagyobb kihívásokkal is! Míg a szombati napon rekkenő hőségben zajlott az időmérő és a futamok, addig vasárnapra elképesztő eső zúdult a nagy hegyek közt fekvő pályára. A szabadedzéseken mind a négy versenyzőnek sikerült jó beállításokat találni és mind a négyen hamar összebarátkoztak a pályával, ami az időmérős teljesítményükön is meglátszott. Hefler Róbert az OB értékelés pole pozíciójából várhatta a rajtot Stern Roland előtt, míg a kis házi Formula Renault-os párharcban elképesztően kicsi különbséggel Szomszéd Lali került előrébb Szabó Nikolas előtt a rajtrácson. Így a GRT-s fiuk az OB értékelésben óriási előnnyel szerezték meg a legjobb rajtpozíciókat.

GRT_DSC_0949grobn1

Az első futamon csapaton belül nem sokat változott a sorrend, de a CEZ értékelés abszolút sorrendjéért komolyakat küzdöttek a fiuk. Hefler Robi egy nagyszerű hétvégét előre vetítve a CEZ értékelés negyedik helyén gyűjtötte be az újabb CEZ Formula Renault és OB futamgyőzelmét. Stern Roland az OB ezüstérmes helyét könyvelhette el a leintéskor. A Formula Renault-os fiuk közül nem kedvezett a szerencse Szomszéd Lalinak mikor autójáról vélhetően egy anyaghiba miatt letört a hátsó szárny, mely később félig le is szakadt, ezért kiintették a pályáról. A boxutcában a fiuk eltávolították a sérült szárnyat és Lali e nélkül tért vissza a pályára az így jóval nehezebben vezethető autóval, de komoly küzdeni akarását mutatja, hogy így is sikeresen teljesítette a futamot, célba hozta a sérült autót. Ezzel Szabó Nikolas örökölte meg az MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőzelmét és az OB értékelés harmadik helyét.

GRT_3Y0A2125Grobn1

Ahogy már említettük másnapra aztán teljesen megfordult az időjárás, óriási mennyiségű eső ömlött a pályára folyamatosan változó intenzitással. Természetesen felkerültek az esőgumik és kicsit a szokásosnál nagyobbra nőtt a feszültség és az izgalom mielőtt a vízben úszó pályára hajtottak a fiuk. Szerencsére mindenki nagyszerűen kezelte az extrém körülményeket és elsősorban arra törekedtek, hogy egy tűrhető mért kört abszolválva egyben hozzák le az autót a pályáról. Bár Hefler Robi itt is megcsillantotta azért kivételes tehetségét. Legerősebb lengyel ellenfele még túl közel volt hozzá és egy újabb gyors körre kihajtva az abszolút harmadik legjobb idővel biztosította a helyét a rajtrácson.

GRT_Grbnk5

Aztán a versenyfutamra szerencsére némileg csillapodott az eső, így bátrabban nyomhatták a gázt a versenyzők. Hefler Robi az F3-asok erőfölénye miatt hamar elvesztette ugyan az előkelő harmadik pozíciót és a futam vége felé lengyel Formula Renault-s ellenfele is megelőzte, de Robi inkább az újabb OB futamgyőzelemre koncentrálva behozta az autót a negyedik helyen. Steren Roland nem vállalva különösebb kockázatot a biztos pontszerzésre koncentrálva az OB ezüstérmes helyén szelte át a célvonalat! Szomszéd Lali a megújult szárnyaival tényleg szárnyalt a vizes pályán és fantasztikus autózással zsebelte be az újabb MNASZ Formula Renault Kupa futamgyőzelmet és az OB bronzérmes helyet. Szabó Nikolas autójának vélhetően a végsebességével, vagy a motor erejével akadtak gondok, de így is tartani tudta a hazai Formula Renault-s második és az OB negyedik helyét.

A több mint tíz éve pályán lévő Gender Racing Team ezen a hétvégén bizony piros betűvel írt fejezetet a saját kis sporttörténelem könyvébe, hiszen még sohasem fordult elő, hogy egy-egy futam után a GRT-s versenyzők foglalják el az első három és négy helyet a Magyar bajnokság értékelésében.

GRT_DSC_0209Grobnk1

Minderről persze Gender Tamás csapatfőnök és versenyzői is nagyon boldogan nyilatkoztak:

Gender Tamás csapatfőnök: „Hát megint csak szuperlatívuszokban tudok szólni a fiukról és a csapatról! Egy ismeretlen pályán ilyen extrém körülmények között ilyen helytállással ilyen eredményeket hoztak, ez tényleg egy igazi mérföldkő volt a csapat történetében! A versenyzőim mindkét napon megtöltötték a győzelmi dobogót, fantasztikusan jól mutattak az új versenyzőruhájukban és fantasztikusan jó érzéseket kavartak a csapatfőnök szívében! Azt meg csak ismételni tudom, ahogy az eddigi évben már többször is, hogy, valami elképesztően jó érzés látni azt, ahogy az összes csapattag ilyen hatékonyan, mindent beleadva dolgozik a sikerért a maga területén! Ezt látva tényleg szerénytelenség nélkül bátran kimondom és hiszem azt, hogy ezekkel a versenyzőkkel és ezzel a csapattal még nagyon sokra vagyunk hivatottak az imádott sportágunkban! Na de most sem ülünk rá a babérjainkra, hanem nagy erőkkel készülünk a következő Slovakia Ring-i fordulóra egy kétnapos ottani tesztel! A jól ismert és szeretett pályán remélem, legalább ilyen sikeresen teljesít majd a csapat, na és azt se feledjük el, hogy ott a hazai pályán a Gender Racing színeiben áll majd rajthoz egyik idei újoncunk Szlovákia legjobb gokart és formaautó versenyzője is!”

GRT_gobnk3

Hefler Róbert: „Nagyon vártam ezt a hétvégét, új volt a pálya, de a pályabejáráson már láttam előre, hogy tetszeni fog nekem. Így is lett, a pénteki teszten a mérnökeimmel, Bálinttal és Marcival nagyon jó beállításokat találtunk az autóra, amikkel jöttek is a gyors köridők. Óriási élmény volt a pályán versenyezni alig vártam az időmérőket és a futamokat. Szombaton reggel viszonylag meleg körülmények között hamar megautóztam azt az időt, ami szükséges volt a pole pozícióra és sok gumit meghagytam a futamra. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen egy jó rajt után nagyobb előnyt tudtam kiautózni, ami után egy jó ritmust felvéve autóztam a cél felé. A korábbi sok gumikímélés a végén kifizetődött mivel egy F3-as autóval kerültem csatába az utolsó pár körben és a viszonylag jó állapotú gumiknak köszönhetően megtartottam a pozícióm. Vasárnap pedig hatalmas esőre ébredtünk, a fiúk nagyon gyorsan átállították az autómat vizes pályára és kezdődhetett is a kvalifikáció. Az első pár körömben óvatosan próbáltam tapogatni a határokat viszont a második próbálkozásra sikerült egy nagyon erős kört összerakni. Ezzel ismét megszereztem a magyar és CEZ első helyeket. A futamon még mindig esős időben autóztunk és mivel a futam végére szinte teljesen elfogytak az esőgumik ezért a lengyel kategóriatársam megelőzött. Viszont így is elégedett voltam, mert a magyar bajnokságban így is első helyen fejeztem be a futamot és mind a két értékelésben növeltem az előnyömet, úgyhogy összességében egy nagyon pozitív hétvégét zártunk. Nagyon szépen köszönöm Gender Tamás csapatfőnöknek, hogy bizalmat szavazott újból, köszönöm a mérnökeimnek, Zámbó Bálintnak és Béres Marcinak, mert tökéletes munkát végeztek egész hétvégén és természetesen a Szüleimnek és a támogatóimnak, hogy lehetővé tették a versenyzésem.”

Stern Roland: Ezt a hétvégét már nagyon vártam az új pálya és az új kihívás miatt! A szombati időmérőre extra motiváltan készültem és ez jól is sikerült! Egyedül a csapatársam végzett előttem mindenki mást legyőztem az OB értékelésben! A szombati versenyt óriási melegben teljesítettük, ami nagyon igénybe is vett fizikailag, azonban a végeredmény egy második hely, ami teljesen jónak mondható! Vasárnap aztán borult minden! Szó szerint beborult és monszun szerű esőzésben nyomtuk le a napot! Az előző nap végeredményével megegyező sorrend született! Aminek külön örültem, hogy ezúttal jót tudtunk versenyezni autótörés nélkül egy olyan pályán amit bar nem ismertünk, de kihoztuk belőle a maximumot mind egyéni mind csapat szinten! Grobnik nagyon jó pálya volt, de persze nem olyan jó, mint a Hungaroring amit különösen kedvelek! Most a Slovakiaring következik, amit már jól ismerek, de az új autóval ez is óriási kihívás lesz!”

GRT_grobnik1

Szomszéd Lali: „Egy nehéz, de sikeres hétvégén vagyok túl mivel az első verseny nem alakult túl fényesen miután egy mechanikai hiba miatt leszakadt a hátsó szárnyam így kénytelen voltam kiállni a boxba és csak nagy hátrányban tudtam befejezni a futamot. A vasárnapi napon egész nap esett az eső így az időmérőt és a futamot is esőben kellett megkezdeni. Az időmérőn a második helyet sikerült megszereznem a kategóriámban, de egy technikai probléma miatt az utolsó helyről kellett megkezdenem a versenyt, de szerencsére onnan is sikerült nyernem a hazai Formula Renault Kupában”

Szabó Nikolas: „Az edzések Nagyon pozitívak voltak a számomra, mivel nagyon gyorsan sikerült megtanulnom a pályát és edzésről edzésre gyorsultam pár tized másodpercet. Az első időmérő nem sikerült a legjobban, mivel feltartottak, pedig még jók voltak az abroncsaim és így két tized másodperccel lecsúsztam a pole-ról. A második időmérő vizes pályán volt és sikerült hatalmas előnnyel megnyernem. A futamok igazán nehezek voltak számomra, mivel az egyenesekben még ismeretlen okok miatt jelentős hátrányban voltam és mivel két hosszú egyenes is van a pályán, ezért nagyon nehéz dolgom volt. Kis szerencsével, de sikerült megnyernem az első futamot és a második futamot addig tudtam vezetni, amíg vizes volt a pálya. Ahogy száradt fel a pálya és kezdett számítani a gyorsaság, a végsebesség az egyenesekben, úgy fogyott el az erőm és az előnyöm és csak a második helyen tudtam célba érni. A hétvégén sikeresen növeltem a pont előnyömet a bajnokságban, úgyhogy egy pozitív hétvégét zártunk Horvátországban!”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?