DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gokart

Dupla vagy semmi

Október első hétvégéjén visszaköltözött a Gokart Talent Cup, az E-Bambini és az Easykart Trophy mezőnye Kecskemétre, ahol a zárófordulót rendezték meg. A versenyek különlegességét a dupla pontok adták, amelyek akár teljesen felboríthatták volna a bajnokság állását.

Az E-Bambini kategóriában a 11 induló között az időmérő edzésen szokatlanul nagy különbségek alakultak ki a kecskeméti záróhétvégén. Kapitány mögött Pető futotta a második legjobb kört több mint fél másodperces lemaradással, őket Vados követte háromtizedes hátránnyal. 

Az elődöntőben példaértékű csata alakult ki Kapitány és Pető között, olyannyira, hogy minden körben legalább egy, de volt, hogy több előzést is láthattunk. Végül egytizedes előnnyel nyert Kapitány. Mögöttük Zsigmond futott be a harmadik helyen három másodperces különbséggel.



A döntőben folytatódott az elődöntő párharca, azonban most a 3. és 4. helyen. Vados és Zsigmond is közel értek az első helyhez, de a célt végül Pető szelte át elsőként 0,027 másodperces különbséggel, mögötte Kapitány lett a második és Vados a harmadik. A forduló első három helyezettje végül Pető, Kapitány és Zsigmond lett.

Az Easykart 60 kategóriában már az időmérő is szorosan alakult. Hajdina Ádám nyert, de nem nyugodhatott meg, hiszen mögötte négyen is fél másodpercen belüli kört futottak. Az elődöntőben Hajdina csupán 0,092 másodperces előnnyel épphogy meg tudta tartani az első helyet, mögötte Szűcs ért be másodiknak és Mórocz harmadiknak.

Úgy nézett ki, mintha az easykartosok másolták volna az E-Bambini futamait, hiszen a döntőre itt is csökkentek a különbségek, és öten voltak esélyesek a dobogó fokaira. Szűcs most jobban megszorongatta Hajdinát, de ennek ellenére utóbbi 0,074 másodperces előnnyel nyerte a futamot, a harmadik hely pedig ismét Móroczot illette meg. Ez is lett a forduló végeredménye, az első Hajdina, a második Szűcs és a harmadik Mórocz lett.

Gratulálunk az idei év résztvevőinek, akik közül az E-Bambini összetett első helyét Pető Olivér, míg az Easykart 60 kategóriáét Hajdina Ádám szerezte meg.

A tavalyi és idei E-Bambini és Easykart 60 bajnokok ezt követően Olaszországban versenyeznek, ahol 20. alkalommal rendezik meg az Easykart Grand Finalt. Szurkolunk nekik, hogy minél szebb eredményekkel és felejthetetlen élményekkel térjenek haza. 

 

A záróforduló eredményei:

E-Bambini

1.      Pető Olivér

2.      Kapitány Dávid

3.      Zsigmond Ákos

 

Easykart 60

1.      Hajdina Ádám

2.      Szücs Dominik

3.      Mórocz Marcell

 

A bajnokságok végeredménye:

E-Bambini

      1. Pető Olivér
      2. Kapitány Dávid
      3. Vados Marcell

 

Easykart 60

      1. Hajdina Ádám
      2. Pető Olivér
      3. Vados Marcell

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: