Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 10. kedd
Gokart

MHH Kart Team: Menya a WSK Final döntőjében

Az év egyik legrangosabb gokartversenyén újra döntőbe verekedte magát Krózser Menyhért.

Az olaszországi Adriában rendezték a WSK Final Cupot, amely az egyik legrangosabb gokart sorozat év végi fináléja. Krózser Menya a 101 fős Mini kategóriában állt rajthoz, ahol az időmérőn az 52. helyet szerezte meg, a 30 fős előfutamok során rendre 11–14. helyen ért célba, az elődöntőben 16.-ként jutott tovább, a döntőben pedig az igen előkelő 23. helyet szerezte meg.

20191117_Menya_WSK_Final_23822_536_MENYHERT KROZSERK.60 MINI_6213

„Nagyon várta az esőt Menya, amiben jól is ment az edzések során, de az időmérőre egy kicsit visszaesett – mondta Krózser Menyhért senior csapatvezető. – Vagy motorerőben, vagy versenyzésben kellett volna egy kis plusz, hogy ezen átbillenjen.

20191117_Menya_WSK_Final_23822_536_MENYHERT KROZSERK.60 MINI_6801

Az előfutamok során újra jól szerepelt, egyszer 11., kétszer 12. egyszer 14. helyen végzett, illetve volt még egy 11. helye, de a rajtnál ütközött, beesett a spoilere, ami miatt öt másodperc büntetést kapott és 20. lett.

Az elődöntőben a 16. helyen jutott tovább, a döntőben pedig nagyon keményet rajtolt, de a visszafordítóban elmentek mellette – itt már a legjobbak ellen versenyzett és alacsony fordulaton talán nem volt meg a kellő motorerő – és végül 23. lett.

20191117_Menya_WSK_Final_23822_536_MENYHERT KROZSERK.60 MINI_4299

Ez alapvetően nem rossz eredmény, de Menya és mi is egy kicsit jobbra számítottunk. Most is sokat tanult, hiszen a WSK változatlanul a mérce a gokartozásban. Az év elején még örültünk volna a döntőnek, most pedig ez már nem volt kérdés, úgyhogy a fejlődés egyértelmű.“

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini ROK

Résztvevők: 101

Döntő: 23.

A eldöntő: 16.

Előfutamok összesített: 39.

CF előfutam: 14. (30-ból)

AF előfutam: 12. (32-ből)

BF előfutam: 20. (32-ből)

DF előfutam: 12. (32-ből)

EF előfutam: 11. (32-ből)

Időmérő összesített: 52.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?