DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gokart

MHH Kart Team: Menya másodszor döntős a WSK-ban

Tovább folytatta jó szereplését Krózser Menyhért, aki a magyar bajnoki futamokon aratott győzelmei után, pályafutása során másodszor jutott be WSK-futam döntőjébe.

Az MHH Kart Team versenyzője a WSK Euro Series lonatói futamán vett rész, ahol a Mini kategória 92 indulójából az elődöntőben a 11., a döntőben pedig a 30. helyet szerezte meg úgy, hogy az elődöntő utolsó körében még a hatodik helyen is állt.

20190623_Krozser_WSK_Lonato_23822_608_MENYHERT KROZSERK.60 MINI_6424



„Az egyik szemem sír, a másik nevet – mondta Krózser Menyhért senior, csapatvezető. – Menya jó teljesítményt nyújtott, voltak ugyan apró hibái, de ez a fejlődésének teljesen természetes része.

Viszont a gokartunk nem volt mindig a legversenyképesebb és nagyon sokat számít, hogy az időmérőre vagy az előfutamokra hogyan érkezel.“

Menya is osztotta édesapja véleményét: „A teljesítményemmel elégedett is vagyok, meg nem is, követtem el hibákat, de kilencven százalékban elégedett vagyok magammal, a gokarttal viszont csak ötven százalékban.“

20190623_Krozser_WSK_Lonato_23822_608_MENYHERT KROZSERK.60 MINI_2421

Az időmérőn Menya a 92 részvevőből 40. lett. Az öt előfutam közül az első kettőn tolta a gokartja az orrát, ennek ellenére a 30 fős csoportban a 11. és 9. helyen végezett. A harmadik előfutamra az ő visszajelzései alapján állítottak a gokarton, amivel a kilencedik helyen állt, de tempója alapján úgy vélte, akár a negyedik hely is meglehetett volna, ám kilökték, lefulladt a motorja és kiesett.

„Ilyenkor két dolgot tehetsz, vagy félre tolod a gokartodat, vagy megpróbálod beindítani. Nekem nem sikerült beindítani, ezért félre toltam. Nem voltam mérges, ez benne van.“

A negyedik, ötödik előfutamban szintén problémája akadt a gokart viselkedésével, és a 14., 16. helyet szerezte meg.

Az elődöntőre megint csak Menya kérésére és elképzelése alapján állítottak a gokarton.

20190623_Krozser_WSK_Lonato_23822_608_MENYHERT KROZSERK.60 MINI_8700

„Az elődöntőben a 21. helyről rajtoltam és feljöttem a hatodikra, ami nagyon jó eredmény, főleg úgy, hogy csak ketten hullottak ki előlem. Az utolsó körömet elrontottam és a 11. helyre estem vissza, de így is döntőbe jutottam.“

A döntőben a 21. helyen ért célba, de ütközés miatt a 30.-ra sorolták.

„Rossz volt a rajtom, de jöttem fel. Sok ütközés volt előttem, az egyiket elkerültem volna, de hirtelen bejött elém egy másik versenyző, ami miatt beesett az első spoilerem. Ezért büntettek meg és lettem végül 30.“

A csapat a verseny után nem jött haza, hiszen ezen a hétvégén Adrián folytatódik a WSK Euro Series.

EREDMÉNYEK

Krózser Menyhért, Mini

Résztvevők: 92

Döntő: 30.

B elődöntő: 11. (34-ből)

Kvalifikációs futamok összesítve: 42. (92-ből)

BD előfutam: 16. (30-ból)

DE előfutam: 14. (29-ből)

AD előfutam: 30. (31-ből)

DF előfutam: 9. (30-ból)

CD előfutam: 11. (30-ból)

Időmérő összesítve: 40. (92-ből)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: