DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gokart

Belgiumban versenyez Kovács Zsombor

A Livewire Team ifjú tagja, Kovács Zsombor gokartversenyző hamarosan újból pályára lép. Március 11-12-én Belgium-i Genkben áll rajtvonalhoz a BNL Kick-Off nevet viselő nagyszabású rendezvényen.

A hétvégi megmérettetés nem számít bele a Benelux Államok versenysorozatába, ezért is kapta a Kick-Off nevet. Az úgymond bemelegítő verseny nehézségi szintjét tekintve EB szintű. A pilóták ugyanazok lesznek, mint a bajnokságban, tehát a mezőny erősnek ígérkezik.



Zsombor remek tapasztalatszerzésnek tartja az összecsapást, hiszen nem a megszokott gumikat fogják használni, hanem egy új gumigyártó, a Vega abroncsait. Hatalmas újdonság lesz, hiszen a fiatal versenyző még nem próbálta az említett márkát.  Ami pedig a felkészülési szintjét illeti, fizikálisan és mentálisan is kitűnően érzi magát. Az repülőút előtti órákban Fit4race edzésen is részt vett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: