DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gokart

Tassi Attila elektromos gokartban is feladta a leckét

A miskolctapolcai Avalon Park és a Formula.hu weboldal szervezésében minden hónapban más és más magyar toppilóta látogatja meg a létesítmény területén található Hell Kart & Event Centert, hogy az elektromos gokartokkal is bizonyíthassák tudásukat, és létrehozzák a pályán megforduló toppilóták toplistáját.

A játék harmadik vendége a Hell Racing Team tagja, a 16 éves kora ellenére a világ legnevesebb versenypályáit máris kiválóan ismerő Tassi Attila volt, aki szüleivel érkezett Miskolctapolcára. A magyar B3R pilótája a TCR sorozatban gyűjtögeti a pontokat, és idén már a dobogóra is felállhatott, de rövidesen ennél szebb eredményeket, például futamgyőzelmet is szeretne a portfoliójá- ban tudni. Az elektromos gokartokat és a különleges helyszínt egy alkalommal már korábban is kipróbálhatta, de ami ennél is fontosabb, évekkel ezelőtt amatőr bajnokságokon is indult, ráadásul meg is nyerte azokat.

avalon-park-tassi-attila-1



A pilótatehetség minden korábbi vendégnél keményebben vetette magát a gyakorlásba, körről körre folyamatosan javított az eredményein, és egy hosszabb etap után 40,292-nél állt meg az óra. Ezzel közel egy másodperccel jobb lett az ideje, mint az egy hónappal korábban nálunk vendégeskedett Szabó Krisztiánnak, így természetesen átvette a vezetést a Toppilóták toplistáján. Tassi Attila magazinunknak persze nem csak gokartos élményeiről, hanem jövő évi elképzeléseiről is beszélt. Megtudhattuk: a konkrét célokat még nem határozták meg 2017-re, de valószínűnek látszik a TCR-es szereplés folytatása és csapatával minden erővel azon lesznek, hogy az idei eredmé- nyeken jövőre jelentősen javítsanak.

avalon-park-tassi-attila-2

TOPPILÓTÁK TOPLISTÁJA:

1. Tassi Attila 0:40,292

2. Szabó Krisztián 0:41,155

3. Kazár Miklós 0:42,110

4. Herczig Norbert 0:42,732

5. Kerényi Ádám 0:42,760

6. —

7. —

8. —

9. —

10. —

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: