DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Gokart

Kancsár Ferenc Európa-bajnok lett

A mögöttünk álló hétvégén, a belgiumi Genkben Rotax Max Euro Challenge DD2-es kategóriájában a magyar Kancsár Ferenc kiegyensúlyozott teljesítménnyel szerezte meg a bajnoki címet.

Fantasztikus magyar sikerrel zárult a Rotax Max Euro Challenge 2015-ös kiírása: az elmúlt hétvégén, a Belgiumi Genkben Kancsár Ferenc megszerezte a DD2 kategória bajnoki címét. A Birel ART hivatalos Rotax-csapatával, a KMS-szel versenyző Kancsár a második helyen zárta a döntőt, miután behúzta a pole-t, megnyerte az elődöntőt, valamint két második és egy első helyet szerzett az előfutamokban.

Kancsár sikerét elsősorban roppant kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti, hiszen annak ellenére került fölényesen az első helyre, hogy a négy forduló egyikben nem ő zárt a döntő élén. Persze ez érdemein mit sem kisebbít, hiszen a levonások nélkül 332-298 arányban bizonyult jobbnak az olasz de Contónál. Ezt követően vették le mindenkitől a legrosszabb eredményeket, ami Kancsár esetében mindenki másnál jobb volt: Wackersdorfban ugyanis a maximális 89 pontból 75-öt szerzett.

Így aztán látszólag szoros lett a végeredmény, hiszen a többi fordulón 86, 86 és 85 egységet gyűjtő Kancsár „csak” tíz ponttal végzett két futamot is nyerő olasz riválisa előtt az összetettben, ám ez elsősorban a pontszámítás sajátosságaira vezethető vissza. A szezon során senki nem nyújtott annyira stabil teljesítményt, mint a magyar versenyző, így megérdemelten lett a sorozat bajnoka.

Így szólt a Himnusz Genkben Kancsár tiszteletére:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: