Milyen volt a verseny?
Nagyon szuper, így tudom kezdeni. Egész hétvégén (péntek, szombat) szakadó esőben gokartoztunk, Készültünk a vasárnapi versenyre. Jó esélyekkel vártam a megmérettetést, elég jók voltak az időim esőben. Vasárnap reggel az időmérőt már száraz viszonyok közt kellett teljesíteni. Én ráérősen utoljára mentem ki a pályára, mert azt gondoltam, hogy 3-4 kör alatt is sokat szárad a pálya, de nem így történt. A második körömben hirtelen nagyon elkezdett csúszni a vas alattam, kaptunk egy pici vizet megint a pályára. Az esőnek köszönhetően 10 másodpercet hagytam a pályában és az addigi megtett köröm ideje csak a 8. helyre volt elég. Nem voltam elkeseredve, sőt nagyon vártam már a versenyt. Szeretem ezt a pályát, jó itt menni, sok az előzési pont. Ráadásul teljesen felszáradt az aszfalt, ami egy izgalmas, szoros küzdelmet hozott számunkra. Ezúton is szeretnék gratulálni minden indulónak az elért eredményekhez.
.jpg)
Sikerült javítani még a beállításokon?
Jelen esetben csak esőben tudtunk állítgatni, viszont ezt nagyon hasznosnak érzem, mert soha nem volt alkalmam ezen beállításokat kipróbálni. Száraz pályán elégedett voltam a gokart beállításaival, most már csak rajtam kell hangolni.
Milyen eredménnyel zártad a hétvégét?
Érdekes, mert ugye ez egy CEE futam is volt egyben, ahol külföldi pilóták is részt vettek. Összetettben az elődöntő 5. helyén végeztem. A döntőben pedig már a dobogós 2. helyen. Viszont a Magyar Bajnokságban, sikerült az elődöntő 3. illetve döntő 1. helyén végeznem, mellyel értékes pontokat szereztem a végelszámolásban.
.jpg)
Mi lesz a következő állomás?
Kecskeméti gokart-stadion OB IV. + CEE III. forduló, amelyet 2015.06.19-21. között kerül megrendezésre.
Köszönöm a riportot és gratulálok az elért eredményekhez!