DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Wehrleint a befutónál zárták ki, Di Grassi nyert

A leintésig úgy tűnt, hogy a Porsche megszerzi első győzelmét, de jött a dráma. Őrült végkifejletet hozott a Formula-E mexikói fordulójának első futama, melyből az Audi jött ki a legjobban.

A 2015-16-os szezonban látogatott el a sorozat először Mexikóba, akkor az ország fővárosában található Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán rendezték a futamot. Onnantól kezdve minden évben ez volt a helyszín, a 2021-es év viszont ebben is újdonságot hozott. Öt év után először ugyanis egy új város, egészen pontosan Puebla ad otthont a Formula-E mexikói versenyének, mely ezúttal dupla futamos fordulóként szerepel a naptárban.

A szombati futamot megelőző időmérő edzésen Pascal Wehrlein bizonyult a leggyorsabbnak, aki ezzel pályafutása második rajtelsőségét szerezte a Formula-E sorozatban. Mellőle Oliver Rowland indulhatott még az első sorból, a Nissan brit versenyzője alig maradt el a némettől, mindössze 0.058 ezredmásodperc volt a lemaradása. A Superpole szakaszba jutott még Jake Dennis, Jean-Eric Vergne, Maximilian Günther és Eduardo Mortara is, így ők alkották a legjobb hatot.

A rajtnál az élmezőnyben mindössze egy érdemi változás történt, Rowland ugyanis nagyon sok pozíciót bukott. Mint kiderült, már korábban gondjai voltak a rádiójával, a lámpák kialvása után pedig nagyon lassan tudott csak eljönni. A 14. helyig esett vissza, a legrosszabbul azonban mégsem ő járt.  Nick Cassidy a 2-es kanyar kijáratán, rögtön az első körben a falba tette a Virgin autóját, így szinte azonnal jöhetett be a biztonsági autó.

Miután ismét elengedték a mezőnyt, sokan elég korán elkezdték felvenni a támadó módot. A legtöbben a mezőny hátsó részéből próbálkoztak ezzel a taktikával, de az addig élen álló Wehrlein is elég bevállalós volt. A Porsche pilótája a negyedik körben vette fel, sokat pedig nem veszített rajta, a hetedik körben ismét visszavette a vezetést.



23 perccel a vége előtt jött az újabb koccanás, Vergne pontosan ugyanott törte meg az autót, ahol a futam elején Cassidy is. Biztonsági autós szakasz ebből nem lett, de nem ez volt az egyetlen különbség, amíg az Virgin pilótája önhibájából esett ki, addig a kétszeres bajnokot meglökték.

Ahogy haladt előre a verseny, Wehrlein kezdett egyre jobban meglógni és az energiával is jól gazdálkodott, ám ekkor Sam Bird drámája miatt ismételten szerephez jutott a Safety Car.  A Jaguar pilótája nagyszerűen ment, a 20. helyről rajtolva már a legjobb 10-en belül volt, amikor Alex Lynn segítségével ment neki a falnak. A helyszín ismételten ugyanaz volt, mint korábbi baleseteknél.

Az adok-kapok egyébként korábban is ment a mezőnyben, a tabella első két helyezettje is megtalálta egymást, Robert Frijns keményen nekiment és betette a bukótérbe De Vries autóját, amiért ő is megkapta a maga büntetését.

Az újraindítást kővetően Wehrlein ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, mögötte viszont elég nagy harc ígérkezett a dobogóért. A két BMW pilóta, Dennis és Günther haladtak ekkor a második és a harmadik helyen, ám nem nyugodhattak meg, Eduardo Mortara folyamatosan próbálta támadni őket. A BMW dobogós álmai végül 5 perccel a limit idő lejárta előtt szálltak el, Dennis ugyanis nem tudta a Safety Car miatt időben felvenni a támadó módot, így ő is visszaesett, akárcsak a csapattársa, akinek nem volt meg a kellő tempója a végére.

A végjátékban mondhatni egyik német márka váltotta a másikat a dobogón, hiszen a két Audi kiváló tempót diktált. Lucas di Grassi és René Rast az addig elég gyorsnak tűnő Mortara elé kerültek, majd jött a dráma.

Miután mindkét Porschét kizárták a versenyből, így Pascal Werhlein ismételten a legvégén bukott el egy futamgyőzelmet Mexikóban. 2019-ban méterekkel a cél előtt fogyott el az energiája, most pedig technikai szabálytalanság miatt diszkvalifikálták őket: a csapat elmulasztotta meghatározni, milyen gumikkal mennek a versenyzőik (azaz Lotterer is erre a sorsra jutott). A győzelem így tehát Di Grassi kezébe került, aki ezzel pályafutása 11. sikerét aratta, valamint 36 esztendősen a versenysorozat legidősebb győztese lett. A brazil mellett még csapattársa, valamint Mortara állhatott még fel a pódiumra.

A folytatás vasárnap 17 órától a második verseny időmérő edzésével, majd 23 órától a futammal.

A futam végeredménye:

  Versenyző Csapat Körök Különbség
1. Lucas di Grassi Audi 28  
2. René Rast Audi 28 0.497
3. Eduardo Mortara Venturi 28 2.277
4. Alexander Sims Mahindra 28 10.443
5. Jake Dennis BMW 28 11.473
6. Antonio Félix da Costa DS 28 11.624
7. Stoffel Vandoorne Mercedes 28 12.022
8. Mitch Evans Jaguar 28 12.351
9. Nyck de Vries Mercedes 28 12.936
10. Alex Lynn Mahindra 28 13.154
11. Oliver Turvey NIO 28 14.548
12. Maximilian Günhter BMW 28 15.257
13. Tom Blomqvist NIO 28 15.442
14. Norman Nato Venturi 28 15.756
15. Sergio Sette Camara Penske 28 16.971
16. Robin Frijns Virgin 28 17.942
17. Joel Eriksson Penske 15 18.285
18. Sam Bird Jaguar 12  
19. Jean-Eric Vergne DS 0  
20. Nick Cassidy Virgin 28  
21. Pascal Wehrlein Porsche 28  
22. André Lotterer Porsche 28  
23. Sebastian Buemi Nissan 24  
24. Oliver Rowland Nissan 24  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: