DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Lopez elárulta, mit számít három WTCC vb-cím a Formula-E-ben

A WTCC-ben három bajnoki címet szerző argentin új kalandnak vág neki ezen a hétvégén, hiszen megejti debütálását a Formula-E szezonnyitóján, Hong-Kongban.

José Maria Lopez 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is egyeduralkodó volt a WTCC-ben, ezért új kihívást keresett magának, amit meg is talált a Formula-E-ben. Az elektromos sorozatban a szintén a Citroen érdekeltségi körébe tartozó DS Virgin Racinghez igazolt, ahol Sam Bird lesz a csapattársa. Noha az argentin mindenki másnál jobb volt az elmúlt három évben a Túraautó-vb-n, utolsó formaautós szezonját 2006-ban teljesítette még a GP2-ben, ezért könnyen lehet, hogy időbe telik majd, amíg hozzászokik a Spark-Citroenhez.



„Csodás volt ez az utazás, de ennek itt nem nagy hasznát veszem majd” - idézte az argentint a Motorsport-Total.com azzal kapcsolatban, hogy mennyire hasznos WTCC-s tapasztalata a Formula-E-ben. „Most tiszta lappal indulok, amit el kell kezdenem teleírni. Nagyon sok mindent kell még tanulnom, de már látom a fejlődésemet” - tette hozzá Pechito, aki már magyar idő szerint reggel ki is gurulhatott a pályára autójával a sorozat hong-kongi shakedownján.

Lopez természetesen ott volt a Formula-E kollektív doningtoni tesztjein is, ahol nagyrészt csapattársa, Sam Bird mögött végzett az eredménylistákon. Az argentint lenyűgözi, hogy milyen verseny zajlik a Formula-E-ben, ami egy picit aggasztja is saját „beszokása” szempontjából. „A pilóták és az autók szintje semmi máshoz nem hasonlítható, ahol korábban versenyeztem. A tapadás, az abroncsok, a karosszéria és a súly nagyon idegessé teszi az autót, és megnehezíti a megértését.”

A sorozat toppilótái, Sebastien Buemi, vagy Lucas di Grassi győzelemre esélyesnek tippeli a DS Virgin Racing alakulatát Lopez azonban lehűtötte a kedélyeket. „Realistának kell lennünk, hiába van nagy tapasztalatom, óvatosan kell bánni a céljaimmal. Egy top 10-es eredmény jó lenne, de szeretnék bejutni az első öt közé” - tette hozzá a pilóta.

A Formula-E 2016/2017-es szezonját beharangozó cikkünk ide kattintva tekinthető meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: