F1 hírek
A McLaren megerősíti műszaki részlegét
A McLaren közölte, néhány jelentős szakember érkezésével próbálnak visszakerülni a Formula-1 csúcsára.
részletekWhitmarsh: Nem tárgyalunk Hülkenberggel
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elmondta, reméli, hogy jól alakulnak a dolgok Sergio Perezzel és megerősítette, a csapat nem tárgyal Nico Hülkenberggel.
részletekAlonso: A Pirellik öt kilométert sem ...
Fernando Alonso kritikával illette a Pirelli jelenlegi abroncsait, de beismerte, ez nem kifogás a Ferrari jelenlegi csalódást keltő formájára.
részletekGrosjean: Az első sorba kerülhettünk ...
Romain Grosjean úgy érzi, lehetősége lett volna legyőzni Lewis Hamiltont és így a Koreai Nagydíjat az első sorból kezdhette volna.
részletekRaikkönen hibázott utolsó körében
Romain Grosjean a 4., míg Kimi Raikkönen csak a 10. helyet szerezte meg a Koreai Nagydíj időmérőjén. A francia pilóta a csapat elmondása szerint mindent tökéletesen csinált a kvalifikáción, ...
részletekAlonso szerint ez a hétvége a ...
Az időmérő edzést követően, ahol Alonso a hatodik, Massa pedig a hetedik helyet szerezte meg, mindkét versenyző és Pat Fry is a gumikérdésre helyezte a hangsúlyt.
részletekBianchi rajtrács büntetést és ...
A Marussia F1 Team pilótája három helyes rajtbüntetést és egy figyelmeztetést is kapott a Koreai Nagydíj időmérő edzése után, mert feltartotta a Force India pilótáját, Paul di Restát.
részletekSalót letartóztatták adócsalás miatt
A korábbi Formula-1-es versenyző, Mika Salo két napot töltött őrizetben az előző hónap végén, értesült a finn Soumen Kuvalehti című napilap.
részletekRaikkönen: Nem fogok csak úgy ...
Kimi Raikkönen igyekezett biztosítani rajongóit, hogy motivációja töretlen annak ellenére, hogy távozik a csapattól.
részletekMercedes: Erős versenyre számítunk
A Mercedes AMG Petronas pilótái, Lewis Hamilton és Nico Hülkenberg a második és ötödik helyet szerezték meg a holnapi Koreai Nagydíjra. Nico azonban Mark Webber rajtrács büntetése miatt a ...
részletekAlonso határozottan tagadja a ...
Tegnap a Sky Sports tudósítójának köszönhetően kapott új erőre a pletyka, miszerint Alonso a McLarenhez igazolhat. Whitmarsh nem is tagadta a dolgot, a spanyol viszont igen...
részletekRed Bull: Szoros volt
Az Infiniti Red Bull pilótája, Sebastian Vettel a pole pozícióból kezdheti a vasárnapi Koreai Nagydíjat. Ugyan csapattársa, Mark Webber a harmadik helyet szerezte meg, de tíz helyes ...
részletek
