DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

F1 hírek

Utcai versenyt akar rendezni Katar

A teória szerint az F1-es verseny, amelyet egy nemrég még nem is létező városban tartanának, akár 2016-ban is megvalósulhat. Bahreinnek azonban nem tetszik a szomszédok lelkesedése.

részletek

Falakon belül: Újfajta teszt a Ferrarinál?

A Ferrari maranellói főhadiszállásán jelenleg egy korszakalkotó találmány kifejlesztésén dolgoznak, amelynek segítségével a gyárfalakon belül tesztelhetik majd a komplett autó-motor csomagot.

részletek

McLaren: Nem tartunk önálló tesztet

A wokingi istálló tagadta a feltételezést, miszerint már Jerez előtt kipróbálják idei versenyautójukat. Korábbi versenyzőjük szerint legalább három évbe telik majd nekik, amíg újra dominánssá válnak.

részletek

Az ausztrálok nem akarnak korábbi rajtot

Jules Bianchi balesetének utóhatásaként az FIA azt szeretné, hogy a versenyek ne kezdődhessenek el túlságosan késői időpontban. Az Ausztrál Nagydíj szervezői azonban hajthatatlanok.

részletek

Bottas nem gondolkozik a váltáson

A hírek szerint a finn versenyzőt számításba vette a Mercedes és Ferrari is, ő azonban nem hiszi, hogy a közeljövőben esély lenne átigazolásra. Jól érzi magát a Williamsnél.

részletek

Kiutazási tilalom Mallyának

Az F1-es Force India tulajdonosa, Vijay Mallya jókora slamasztikában van, hiszen csődbement légitársasága hatalmas adósságokat halmozott fel, amely a csapatot is egyre nehezebb helyzetbe sodorhatja.

részletek

Hamilton lehet a legjobban kereső pilóta

A Reuters hírügynökség információi szerint az F1 regnáló világbajnoka, Lewis Hamilton hamarosan meghosszabbíthatja szerződését a Mercedesszel, és a sportág legjobban fizetett versenyzője lehet.

részletek

„Kell némi rugalmasság a szuperlicenszekkel"

A korábbi 13-szoros F1-es nagydíjgyőztes David Coulthard az Autosport International Show-n többek között a szuperlicenszes pontrendszerről is kifejtette véleményét.

részletek

F1-es bérautót épít két csapat

A két cégnek esze ágában sincs versenyeken rajthoz állni, helyette fiatal pilótákat segítenének a szuperlicensz megszerzéséhez szükséges kilométerek teljesítésében.

részletek

Paffett: Alonso társa lehettem volna

A jó helyen volt a rossz időben – vallja Gary Paffett, azon versenyzők táborának tagja, akik nagyon közel kerültek az F1-hez, végül azonban mégsem jutottak üléshez a száguldó cirkuszban soha.

részletek

Vergne Raikkönen helyére pályázik

A francia versenyző, aki tesztelőként csatlakozott a Ferrarihoz, lefitymálta a tartalékpilóta szerepét, és utalt arra, célja az, hogy egyik jelenlegi versenyzőt kiszorítsa helyéről 2016-ban.

részletek

Senna-portré farmernadrágokból

Csodák márpedig vannak. Ezt bizonyítja Ian Berry egyedi remekműve, egy csodálatosan szép Ayrton Senna-portré is, amelyet a Senna-család farmernadrágjainak darabjaiból alkotott meg a mester.

részletek