F1 hírek
Ezért aggódhatnak igazán a McLarennél
Nyilvánvaló volt, hogy nehéz lesz számukra a kezdés, de a számok nem hazudnak, és megmutatják, bizony még a tavalyi mércével mérve is jócskán elmaradnak a többi csapattól – minden tekintetben.
részletekAz egyiknek sikerült, a másiknak nem
Mármint befektetőket találni a két tavaly bajba jutott kiscsapat közül. Hiszen míg a Marussia közel került az F1-es visszatéréshez, addig a Caterham számára végleg véget ért az út.
részletekA Pirelli nem tanult sokat a teszten
A második két gyakorlás jóval mérvadóbb lesz számukra. A kezdeti visszajelzések azonban pozitívak, és az autók javulása is lenyűgözte őket. Új téligumijuk tetszett a mezőnynek.
részletekSauber: Sokat javultak a Ferrari-motorok
A Ferrari erőforrásait idén már csak két csapat használja, ez a kettő azonban főszerepet játszott a jerezi teszten. A gyári istálló partnere, a Sauber szerint ebben a motoroknak kulcsszerepük volt.
részletekÍgy változtatnák meg a szurkolók az F1-et
Az F1Fanatic a Stratégiai Csoport mai ülése kapcsán arra kérte twitteres követőit, hogy a #BernieBrainWave hashtag használatával adjanak tippeket, hogyan lehetne még izgalmasabbá tenni a versenyeket.
részletekKvjat: Nem vagyok szerencsés, ez a valóság
A Red Bull versenyzője még csak 20 éves, de képes kiállni magért, ha az érdemeit kérdőjelezik meg – különösen, ha az interjúkészítő szándékosan provokatív kérdéseket tesz fel.
részletekA riválisok állhatnak a Marussia/Manor útjába
Az elmúlt hét egyik legjobb híre volt, hogy egy új befektetőcsoportnak köszönhetően váratlanul visszatérhet az F1-be a tavaly összeomlott Marussia, ám úgy tűnik, legalább egy rivális nem örülne ennek.
részletekDennis ma kér plusz fejlesztést a Hondának
A várakozások szerint ma, az F1 Stratégiai Csoportjának párizsi ülésén jelenti be Ron Dennis a Honda igényét arra, hogy az eredetileg megbeszéltnél több fejlesztési zsetont kapjanak február 28 utánra.
részletekHamilton: Nem nagyon figyeltem a Ferrarit
Ezt a választ adta a világbajnok, amikor az F1-es teszten remeklő rivális esélyeiről kérdezték. Szerinte a Ferrarik úgy hajtottak, mintha kvalifikáción lennének, míg ő épp ellenkezőleg.
részletekAz év eddigi legfontosabb napja az F1 számára
Bármily furcsán hangzik, de hiába rendeznek három tesztet a hónap során, mégis a mai február legfontosabb napja az F1-ben, hiszen a Stratégiai Csoport párizsi ülésén dől el a sportág jövője.
részletekFerrari: A riválisok nem fedték fel a lapokat
Különösen egy bizonyos ellenfélre célzott Maurizio Arrivabene csapatfőnök, aki szerint az utolsó tesztig nem érdemes erőviszonyokról beszélni. Ma már Párizsban van, hogy az F1 jövőjét vitassa meg.
részletekA Sauber nem kirakatköröket teljesített
A svájci csapat jelentette a jerezi tesztelés valódi meglepetését: kevesen gondolták volna, hogy minden napot első vagy második helyen zárnak. Bár felmerülhet a gyanú, nem a gyors körökre hajtottak.
részletek