DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

F1 hírek

Még nem gondol a győzelemre Grosjean

A francia pilóta, akárcsak a Lotus istálló, természetesen nyerne, a tavalyi rémes F1-es szezon után azonban úgy vélik, jobb óvatosnak lenni, és nem túl magasra helyezni a mércét.

részletek

Verstappen: Mindig is érett voltam

Rendszeresen pontot szerezne idén Max Verstappen, aki azt is elárulta, miért tudja könnyedén venni a nyilvánosság figyelmét, a negatív véleményeket, és az F1 többi velejáróját.

részletek

Mi fog dönteni Alonso és Button között?

Fernando Alonso és Jenson Button párosa a 2015-ös F1-es szezon egyik legjobban várt belharcát hozza majd, és persze máris megindultak a találgatások, hogy melyikük kerekedhet majd felül.

részletek

Vajon veszített-e varázsából a Williams?

Kétségtelen, hogy a mai fiatalok már nem úgy ismerik az F1-es Williams istállót, mint a korábbi generációk, hiszen az egykor domináns csapat az elmúlt évtizedben a középmezőnyben tengődött.

részletek

A McLaren behúzta az egyik legnagyobb pipát

Eredményekben gyenge első teszt ide vagy oda, a McLarennél egyértelmű jelét adták annak, hogy eddig minden a terveik szerint alakul az idei F1-es szezonra való felkészülést illetően.

részletek

A Mercedes pilótája ülhet a Force Indiába

A Mercedesnek kapóra jött, hogy a Force India nehéz helyzetbe került az idei szezonkezdetre. A német márka tesztpilótája, Pascal Wehrlein ennek köszönhetően kerülhet közelebb az F1-es debütáláshoz.

részletek

Hülkenberg a többnejűség híve lenne?

Nyilván nem, csak kissé pontatlanul fogalmazott, amikor az F1 hivatalos oldala által elindított új sorozat első részében az ideális barátnőről/feleségről kérdezték.

részletek

Blog: Panis és a WTCC, Hamilton, kommentfogó

Újonnan indított sorozatunkban minden héten három, általunk választott külsős blogot fogunk ajánlani Nektek motorsportos, azon belül is főleg, de nem kizárólag F1-es témában.

részletek

Ötven új szakember érkezett a Lotushoz

Ezzel létszámban utolérték a Williamst, ami a csapatfőnök tolmácsolásában azt jelenti, hogy a pályán is egymással csatázhatnak. Pénzügyi keretük is nagyjából akkora, mint a tavalyi harmadiknak.

részletek

Newey ismét kifakadt a szabályok ellen

A Red Bull most már ex-főtervezője szerint az ő munkáját ellehetetlenítették az új szabályok, hiszen egyre inkább a motorok felé terelődött a hangsúly az aerodinamika helyett.

részletek

Lotus: A Red Bull miatt szenvedtünk tavaly

Az idén már Mercedesszel dolgozó alakulat főnöke, Gerard Lopez a Renault hozzáállását okolja: azért nem jöttek az eredmények 2014-ben, mert minden figyelmükkel a Red Bullra koncentráltak.

részletek

McLaren: Két-három verseny kell a maximumhoz

Az istálló kockázatokat vállalt a fejlesztésben, hogy behozza a Mercedest, emiatt talán egészen Kínáig nem lesznek képesek legjobb formájukat nyújtani – árulta el Ron Dennis.

részletek