DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 11. kedd

F1 hírek

A Mercedes komolyan veszi a Ferrarit

A maranellóiak idén többször is az Ezüstnyilak sarkára léptek, Toto Wolff pedig úgy véli, nem szabad félvállról venni a Ferrari jelentette fenyegetést a 2016-os F1-es szezonban.

részletek

Rosberg: Nem tudom, hogy alábecsülnek-e

A német F1-es pilótánál sokkal jobbnak tartják háromszoros világbajnok csapattársát, de elmondása szerint ő ebből nem érzékel semmit, mert mindenki a háta mögött fogalmazza meg kritikáit.

részletek

Ricciardo: Erősebbek leszünk, mint valaha

Az ausztrál F1-es pilóta szerint csapata felülvizsgálta idei nehézségeit, melyekből tanulva minden eddiginél jobban fognak teljesíteni a 2017-es szezon versenyein.

részletek

Alapítványt indítana a Bianchi család

Az idény elhunyt versenyző édesapja fiatal pilóták előmenetelét segítené, és egy gokartot is piacra dobna. Ügyéhez már egy jelentős támogatót is sikerült találnia.

részletek

2009-ben könnyebb volt az átállás

A Williams teljesítményért felelős mérnöke úgy véli, hogy 2009-ben sokkal jobban tudtak alkalmazkodni a változó aerodinamikai szabályokhoz, mint most, a 2017-es módosítások előestéjén.

részletek

Három futamon dől el, milyen lesz 2016

A Ferrarinak könnyebb előrelépnie, mivel a Mercedes már eljutott a határ közelébe. Niki Lauda szerint a következő év első három versenye megmutatja majd, mire számítsunk az egész F1-es szezonban.

részletek

Egy fontért vette meg a Renault a Lotust

A hivatalos dokumentumok szerint az autógyár alig több mint 400 forintot adott az F1-es csapatért. Az eddigi tulajdonosok 10 % részesedést megtartottak profit reményében.

részletek

Bedobták a mentőövet Monzának

A verseny szervezéséért felelős olasz autóklub vezetője úgy fogalmazott, a futam megmenekült: állami milliókat kap az F1-es Olasz Nagydíj, így 2017-től is a naptár része maradhat.

részletek

Nehezebb lesz pontot szerezni 2016-ban

Legalábbis egy olyan csapatnak, amely idén többnyire a legjobb tíz határán táncolt: a Sauber a Haastól és a megerősödő Manortól is tart. Többé nem lesz kifizetődő mások hibáját várni.

részletek

Nagy F1-es évértékelő – Az év versenye

Már egy hete tart a Formula.hu nagy szezonértékelő sorozata, melynek hetedik részében egy olyan szavazás következik, melyben komoly esély nyílik a magyar győzelemre: melyik volt az év versenye?

részletek

Hamilton: Mások nem mernek egyéniségek lenni

Komoly gondolatokat fogalmazott meg Lewis Hamilton, amikor azt fejtegette, miért ő szinte az egyetlen az F1-es mezőnyben, aki képes minden körülmények között önmagát adni a pályán és azon kívül is.

részletek

Perez: Akár a negyedik hely is meglehet

A silverstone-i csapat fennállása legjobb szezonját zárta 2015-ben, de a mexikói pilóta úgy véli, jövőre talán sikerül szintet ugraniuk, és a negyedik helyért is harcba szállhatnak.

részletek